Pardaviné Horváth Zsuzsanna
Nagy öröm számomra, hogy a József Attila Megyei Könyvtárban állíthatok ki, hiszen nyolc évesen ez volt az első, a nagybetűs KÖNYVTÁR az életemben, amelybe beiratkoztam. A könyvekhez mindig is különleges kapcsolat fűzött, hiszen az olvasás a rajzoláshoz hasonlóan egy olyan eszköz, amelynek a segítségével bármikor ki tudok lépni a saját életemből, felül tudok emelkedni a hétköznapi problémákon, a gazdasági válságon, a politikai csatározásokon, és a képzelet szárnyán új dimenziókat fedezhetek fel, élhetek át.
Úgy gondolom, a képeket alkotó emberek agya egy kicsit másként működik, egy kicsit más rugóra jár, mint a többségé. A világ számomra színekből, érdekes formákból, árnyékokból és fényekből épül fel, amelyekre gyerekkorom óta újra és újra rácsodálkozom. Bár nem a művészetből élek, hiszen a rajzzal és a festészettel amatőrként csupán a szabadidőmben foglalkozom, mégis időről-időre, muszáj elővenni a rajzeszközeimet, mert e nélkül hosszú távon nem tudok létezni.
16 éves korom óta tagja vagyok a tatabányai Bányász Képzőművész Kör közösségének, amely az egyéni fejlődésem szempontjából nagyon fontos szerepet töltött és tölt be az életemben. Különösen sokat jelentenek számomra a hangulatos nyári művésztelepek, amelyeknek értékes barátságokat, természet közeli élményeket és sok-sok képem megszületését köszönhetem.
Korábban főként pasztellkrétával dolgoztam, de az utóbbi időben szívesen kirándulok a tollrajz és az akrilfestészet világába is. Mindegyik technikát másért szeretem. A pasztellel gyönyörű, puha, kevert színhatásokat lehet elérni. A toll egy „varázspálca”, amelynek a segítségével a maga részletességében, plasztikusságában egy párhuzamos valóság bontakozik ki a papíron. Az akrilfestés pedig az erőteljes színekkel, az elnagyolt, durva, rusztikus ecsetkezelés lehetőségével ragadja meg a fantáziámat.
A jelenlegi mini tárlata némi ízelítőt ad az eddigi munkáimból, amelyekkel remélem sikerül felkeltenem a könyvtárlátogató közönség érdeklődését.
Kiállítások
-
Rendszeresen részt veszek a tatabányai Bányász Képzőművész Kör tárlatain.
-
Barátaimmal több közös kiállításom volt:
2001. Tatabánya, Keri Galéria (Nagy Edit, Hervainé Orcsik Judit és Grósz Róbert társaságában);
2001. Tata, Magyary Zoltán Művelődési Központ (Hervainé Orcsik Judittal és Nagy Edittel közösen);
2007. Tatabánya, Kék Kávézó (Nagy Edit és Berecz Krisztina társaságában);
2009. Tatabánya, Városi Könyvtár (Berecz Krisztinával és Hervainé Orcsik Judittal közösen). -
Az Amatőr Artium 2009-es és 2011-es megyei tárlatára beválogatták egy-egy képemet.











