Az ökológia fiatal tudományág. Pár száz éve került előtérbe az ipar, a gazdaság, a technológia és életvitelünk fejlődésének köszönhetően. Az „öko” szakszavunkat hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni a környezetvédelemre, de a fogalom sokkal nagyobb távlatokat ölel át: bolygónk minden életformája kölcsönös összefüggésben, azaz együttélésben van egymással.
Mára törékennyé lett ez az egyensúly. Előtérbe kerültek a jövőnkért, a fenntarthatóságért tevő gondolkodók, akik egyre nyomatékosabban adnak hangot az élő egyensúly megőrzésére, hiszen az emberi civilizáció fennmaradásának központi kérdése: meddig terhelhető a Föld? Már nem csak a napi fogyasztásunkhoz veszünk el „belőle”, ésszerűtlen túltermelés és felhalmozás történik. Ebben az évben például augusztus végére elhasználtuk a 2010-re rendelkezésre álló „planetáris életenergia tüzelőt”. Amit ezen túl használunk, azt a jövő rovására tesszük.
Földünk – és persze ez által jómagunk – ésszerűtlen kizsákmányolásának viszont következményei vannak. A környezeti egyensúly visszahat az élővilágra, hat az emberiség jólétére, ennek hatására az élet minden területén egyenlőtlenségek, „egész-ségtelenségek”, konfliktusok jöhetnek létre.
A tudomány, a gondolkodó és érző ember most megszólal, hiszen mindenki a bolygó ugyanazon a jogon élő állampolgára. Egyre több könyv, tanulmány, folyóirat, kritika, film szólal fel az elveszett harmónia visszaszerzése érdekében.
Ennek okán alakítottunk ki a József Attila Megyei Könyvtárban ökorészleget, „öko-olvasóteret”, amely válogatást nyújt az egyes területek képviselőinek véleményeiről, tapasztalatairól, kiútkereséseiről. Több ezer dokumentumot kínálva a magunk módján azon leszünk, hogy ehhez megfelelő környezetet és hangulatot is biztosítsunk.
E mellett a fenntarthatóság kérdéskörének sokrétű szempontjain keresztül ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak meg látogatóink „Öko-esték a könyvtárban” címmel.