Téka Téma a Komárom-Esztergom megyei könyvtárosok híradója 2003.3

XIV. évf. 3. sz.

2003. május-június

LAPSZÁMOK

A megyei könyvtár munkatársai, a könyvtárosok közössége nevében búcsúzom kedves kollégámtól, egykori közvetlen főnökömtől, akivel öt évig dolgoztam együtt a módszertani osztályon. A sors úgy hozta, hogy édesanyámmal, édesapámmal is volt munkakapcsolata.
Koger Tamás, aki a nagy nemzedék egyik utolsó képviselője a megyében, nincs többé közöttünk. Ismét eggyel csökkent azok száma, akik tudják még, mi volt a fizetőhely, láttak könyvtárládát, és emlékeznek a Pruzsina úti könyvtárra. A budapesti tanárképző főiskola frissen indított könyvtár szakán végzett 1954-ben, és a komáromi járási könyvtárban kezdett dolgozni. Jöttét nagy várakozás előzte meg, hiszen ő volt az első a megyében, aki nappali tagozaton szerzett felsőfokú képesítést. Komáromban azonnal hasznosították is képzettségét, a könyvtárosi munka helyett-mellett a járási tanács előadóját is helyettesítenie kellett.
A járási könyvtár igazgatójaként alaposan megismerte a községi könyvtárak helyzetét, a könyvtárosok gondjait, és ezt munkája során mindig figyelembe vette. Ezért is szorgalmazta, szervezte később fáradhatatlanul az alapfokú könyvtárosi tanfolyamokat, pontosan tudva, mely ismeretekre van szüksége egy-egy kis könyvtár vezetőjének. Még a komáromi könyvtárban készítette elő az ácsi mintakönyvtár kialakítását, amellyel megindult a megyében a községi könyvtárak tárgyi feltételeinek javítása. E folyamatot már az egész megyében irányította, 1960-ban ugyanis a megyei könyvtár munkatársa, rövidesen igazgatóhelyettese és a módszertani osztály vezetője lett. A mintakönyvtár mozgalom keretében részt vett a könyvtári bútorok tervezésében, a berendezések kialakításában.
A tájékoztatás fontos eszközének tartotta, és súlyának megfelelő gondossággal szerkesztette a megye hálózati híradóját, a Komárom Megyei Könyvtárost. Ha valaki belelapoz a régi számokba, minden bizonnyal meglepődve tapasztalja, hogy minden apró részletre kiterjedően tükrözi a kiadvány a megye könyvtárainak legfontosabb eseményeit. Nemcsak az időszerű feladatokról szól, hanem a megvalósításban is igyekszik segítséget nyújtani, és formailag is igényes. Az akkori - ma már szinte elképzelhetetlen - eszközök ellenére illusztrációkkal oldotta a szöveg egyhangúságát. Gyűjtötte a felhasználható képeket, a sormintákat, elválasztó jeleket. Emlékszem, rendszerint vastag dossziéban vitte haza a félkész anyagokat. Sok-sok éjszakába nyúló estét áldozott arra, hogy a megjelenő számok az akkori lehetőségekhez képest igényesek, szépek legyenek.
Külön gondot fordított a hírek dokumentálására. Mellette tapasztaltam meg, hogy mennyire nehéz néhány mondatban megfogalmazni egy-egy eseményt, úgy, hogy a sok hasonló hír mégis más szövegű, változatos legyen. A híradó sajátossága volt a személyi hírek közlése: az új és eltávozott dolgozók, a szervezett képzésben résztvevők, még a házasságkötések és a könyvtáros csemeték születési adatai is megjelentek. Tudta, hogy amíg a hosszabb írások a könyvtári munkát segítik, addig a személyi hírek a könyvtáros társadalom összetartását erősítik. Ez utóbbi miatt tartotta fontosnak a könyvtáros egyesületet és a szakszervezetet is.
Munkájához tartozott a kapcsolatok ápolása. Ő tudta a legtöbbet a megye szakszervezeti könyvtárairól, a különböző művelődési intézményekről. Nagyon fontosnak tartotta a helyi tanácsokkal való kapcsolattartást. Kezdeményezte, hogy a testületek ismerjék meg a helyi könyvtárak munkáját, igényeljék a könyvtárosok beszámolóit. Ezeken az üléseken gyakorta megjelent, hangsúlyozta a művelődés, önművelődés fontosságát, ebben a könyv semmivel sem pótolható szerepét. Ilyenkor sem nézett az órájára. És, mert kötött munkaidőben dolgoztunk, másnap reggel ugyanúgy jött be a munkahelyére, mintha előző nap négy órakor hazament volna. Öt évig voltam közvetlen munkatársa. Tőle tanultam meg azt is, hogy a munkaidőt lehet rőffel mérni, csak nem érdemes.
A könyvek szeretete, a nyomdász édesapa emléke is vezette akkor, amikor 1974-ben megszervezte a könyvtár klubjai között a Szinnyei kört, a szép könyvet szerető, a helyi kutatásoknak fórumot adó közösséget, amely - ha tartalmában valamelyest módosult is - napjainkban is működik.
Több mint két évtizedes könyvtárosi munka után döntött úgy, hogy kipróbálja magát más területen is. A Családi Intézet vezetője lett, de a könyvtártól nem sokáig tudott távol maradni, ezt érezte igazán hivatásának. Két év múlva már ismét a szakmában dolgozott, először a Bányász Körzeti Könyvtár igazgatóhelyettese, majd Horváth Géza nyugdíjba vonulása után a megyei könyvtár igazgatója lett. Munkája során a jó hagyományok megőrzésére törekedett.
A betegsége 1990-ben nyugdíjba kényszeríthette, de a munkától nem tudott megválni. Szervezője, vezetője, mozgatója volt a megyei diabétesz betegek társaságának, segítve sorstársait az életmód változásában. A betegség mellett, annak ellenére is teljes életet élt, és ebben erősítette társait is. Természetesen a könyvtári munkát sem hagyta abba teljesen. A kórházi ágyak mellett fel-feltűnt szálas alakja. Szavaival, a figyelmet lekötő olvasmányok ajánlásával segítette a betegek gyógyulását.
Szinte mindig második emberként, csöndesen, a háttérben dolgozott. Kevés hivatalos elismerésben volt része. 1963-ban megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést, és a Hazafias Népfronttól kapott elismerést a könyvbarát bizottságban végzett munkájáért.
A bélyeggyűjtéstől a történelemig nagyon sok minden érdekelte. Bizonyára kevesen tudják róla, hogy ifjú korában versenyszerűen kerékpározott. Sokszor mesélte, hogy amikor Érdhez közeledtek, a többiek előrehívták, hadd lássák a falujában, hogy vezet. Magyar legendának hittem, míg nem láttam hasonló jelenetet (természetesen nem az élcsoportban) a Tour de France-on.
Jó ember volt, mondta róla egy ismerőse, értesülve a halálhírről. Igen, ő elsősorban jó ember volt. Mindenkinek jót akart tenni, ha kellett, közvetített, csillapította az indulatokat. Közvetlen volt, nyitott, örömét, bánatát megosztotta munkatársaival. Munkásságáról az általa írott cikkek, tanulmányok, és a közreműködésével korszerűsödött könyvtárak vallanak. Emlékét szívünkben őrizzük.
Fájó szívvel búcsúzunk tőled, Tamás. Nyugodjál békében.

Több mint egy hónapja történt, hogy minden kölcsönző kapott egy kis tájékoztatót a hírről, és a könyvtárosok szinte a végtelenített magnószalagok teljesítményét meghaladva mondták el újra és újra, hogy a megyei könyvtár június 3-ától áttér a számítógépes kölcsönzésre. Ennek az olvasókat is érintő első feltétele, hogy minden könyvet hozzanak vissza, hiszen minél hamarabb kerül a gépre minden kölcsönzés, annál előbb élvezhetjük annak előnyeit.
Mik ezek? A továbbiakban az éves kölcsönzési díj valóban teljes évig teszi lehetővé a beiratkozáshoz kötött szolgáltatások igénybevételét. A számítógépes katalógus alapján az is kiderül, hogy bent van-e a keresett könyv, vagy mikorra várható. Mindenki tudja ellenőrizni, mi van nála, és melyik könyvnek mikor jár le a határideje. A gép nem mérlegel: az előjegyzett könyvek kölcsönzési határidejének meghosszabbítását nem engedélyezi.
Több dolog megszűnik. A pár évtizede forradalmi újításnak számított tikettes kölcsönzés, a kis kártyák a kölcsönzési sorszámmal, a forgódobban tárolt műanyag tasakok, a kölcsönzőkártya, melynek adatait minden alkalommal egyeztetni kellett a könyvvel. A kölcsönzés vélhetően gyorsabb, de mindenképp pontosabb lesz. Ideje volt, mondják sokan, hiszen a XXI. században ez már természetes követelmény ez a nagyobb könyvtárakban.

Új korszak kezdődött a megyei könyvtár életében június 3-án, amelyet mintegy fél évtizedes munka előzött meg. Minden kötet könyvet kézbe kellett fogni, vonalkóddal ellátni, a számítógépes programban minden adatát rögzíteni, hogy az új katalógus legalább annyit, ha nem többet tudjon, mint a hagyományos. Rögzíteni kellett a példányadatokat, illetve, első lépésként meg kellett tanulnunk a számítógépek kezelését, hogy ezt a - gyakran mechanikusnak tűnő, de rendkívül nagy pontosságot és figyelmet igénylő - munkát el tudjuk végezni.

A gépi kölcsönzésre való átállás technikai feltételeit is meg kellett teremteni. Az 1964-ben beépített kölcsönzőpult erre a változtatásra már alkalmatlan volt. Az elmúlt négy évtizedben egyetlen újítást élt meg: a hagyományos kölcsönzéshez szükséges tasakok tárolására alkalmas forgódobos tároló szekrény beépítését. Ugyanakkor készült a statisztikát megkönnyítendő "célgép", egy gépkocsi kilométerórájából eszkábált számláló, amin azóta is minden kölcsönzésnél bepötyögtük a kivitt könyvek számát.
A megújulás külső jele az új kölcsönzőpult, mögötte a hasonlóan célszerű és szép, kis szekrénykékkel kombinált polcok. A pulton korszerű monitorok. Míg korábban a kölcsönzés kifejezetten álló munka volt, most kényelmes széken ülve lehet elvégezni minden kölcsönzéssel kapcsolatos tevékenységet. Sokkal fontosabb azonban az, ami nem látszik. A statisztikát a gép készíti, és sokkal több tájékoztatás nyújt, mint amit eddig mérni tudtunk. Számon tartja az előjegyzéseket, és - az olvasóknak nem túl jó hír - a kölcsönzési határidőket.
Munkában az új gépek
Új korszak kezdődött, és az átmenet senkinek sem könnyű. Minden olvasó vonalkóddal ellátott olvasójegyet kap, újból felvesszük az adatait, ami időigényes. A képzeletbeli végtelenített magnószalagon most az új tudnivalókról tájékoztatnak a könyvtárosok az adatellenőrzés mellett, és az ezt tartalmazó tájékoztatót adják kézbe.
Elképzeléseink szerint az új rendszer előnyei nemcsak az adminisztráció pontosságában, hanem az igények színvonalasabb kielégítésében is jelentkeznek rövidesen.

Valami olyan rendezvényt szerettünk volna az ünnepi könyvhéten, amely felnőtteket és gyerekeket egyaránt vonz. Harry Potternek már a neve is fél siker, és bízvást mondhatjuk, hogy valamennyi korosztály számára élvezetes olvasmány lehet, noha az újdonság varázsa lassan lekopik a könyvsorozatról. A legmelegebb napok egyikén, június 12-én 17 órakor fogadtuk Tóth Tamás Boldizsárt, a Harry Potter sorozat és film, és sok egyéb mű fordítóját. Könyvheti vendégünk szerint ugyan a mű nem egyértelműen sorolható a gyermekirodalom klasszikusai közé, viszont vitathatatlan érdeme, hogy megnyitotta a könyvek világát az olvasásra oly nehezen hajló gyerekek előtt.
Mivel a hőmérő csaknem 34 fokot mutatott a folyóiratolvasóban, ahol rendezvényeinket tartani szoktuk, levonultunk a gyermekkönyvtárba, ahol csak 29 fokos meleg volt. A hőség
ellenére szép számmal gyülekeztek az érdeklődők, köztük gyerekek is. A háziasszony a könyvtár igazgatója, dr. Bárdos Istvánné volt, akinek felkészült kérdései adták a találkozó forgatókönyvét. Később az olvasók is felengedtek, s a hangulat közvetlenebbé vált.
A gyerekek is kérdeztek, persze Harry Potter műhelytitkairól. Tóth Tamás Boldizsár minden kérdésre válaszolt, aztán megindult a beszélgetés a gyermekirodalomról, filmszinkronról, a szakma "értékéről", a Harry Potter könyvek rangjáról. Érdekes társalgás kerekedett, melynek során vendégek és könyvtárosok ásványvízzel hűtötték magukat - nagy volt a meleg.
Elmondhatjuk hát, hogy az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár méltóképpen emlékezett meg idén is az ünnepi könyvhétről.

A tanév utolsó könyvtári rendezvényén 60 gyerek zsivajától volt hangos a gyermekkönyvtár. Mindnyájan Sivók Irén csodálatos gyermekkönyvére voltunk kíváncsiak, melynek címe: Barátfülek. Sikerült olyan könyvet a gyerekek kezébe adni, amely a szeretetről, a barátságról, a hűségről szól. Az írónőt az késztette könyve megírására, hogy szerinte a mai világ nagyon barátságtalan. A meseregényt valamennyien olvasták, akik eljöttek rendezvényünkre, így érdekes kérdéseket tettek fel.
A beszélgetés a barátság szó megfogalmazásával kezdődött: mi a legfontosabb a barátságban, milyen tulajdonságokat keresünk a másikban? Hányféle barátságról beszélhetünk, függ-e a távolságtól a barátság? A megfogalmazott kérdésekre őszintén, jól, összeszedetten válaszoltak a gyerekek. Egy gyors játék segítségével sikerült az önfeláldozás kifejezésig eljutni, s azt is elmesélték, mit tennének barátságuk megmentése érdekében.
Rengeteg kérdés hangzott el a regény folytatásáról. Jobbnál jobb tippeket adtak a gyerekek a helyszínnel, a témával kapcsolatban. Előreláthatólag karácsonykor már olvashatjuk is a folytatást.
Addig sok-sok igazi "barátfület" mindenkinek.

Ünnepi könyvhét - Schäffer Erzsébettel
"Emberek és találkozások"

Az ünnepi könyvhét alkalmából az oroszlányi Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermében június 11-én délután öt órakor Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas írónővel, a Nők Lapja főmunkatársával találkoztunk. A rendezvényre a nagy meleg ellenére sokan eljöttek, és jó hangulatú, családias légkörben zajlott a beszélgetés.
Elsőként a Nők Lapjában megjelent cikkekről és történetekről beszélt az újságírónő. A jelenlévők véleményét is kérte arról, hogy vajon a televízió és a számítógép térhódítása ellenére olvassák-e az emberek a hosszabb történeteket, vagy csak a kisebb cikkek iránt érdeklődnek? Olvasóink elmondták, hogy kedvelik a hosszabb és komolyabb történeteket is, mert életszerűek és elgondolkodtatóak.
Az írónő beszélt a hazai és külföldi utazásai során megismert emberekről, sorsokról, arról, hogy milyen fontosak számára az emberi kapcsolatok. Írásaiban ezekről az élményekről vall.
A Pipacsvirágok (2000) a lélektől lélekig tartó útról szól. A Bodobács (2002) kötetben megjelent írásaiból árad a bizalom. Zárásként az írónő dedikálta könyveit. "Találkozni, szembenézni, itt és most különösen jó volt."

Június 20-án központi könyvtárunkban Polcz Alaine-nel találkozhattunk. Egyszer már hívtuk őt néhány évvel ezelőtt, de akkor nem sikerült a találkozás. Ez a csodálatos asszony 81 éves kora ellenére hihetetlenül fiatal. Mindenkit lenyűgözött sugárzó derűjével, közvetlenségével. Írói életműve igen gazdag: 23 kötetnyi könyv: regény- és szakirodalom gyermekek és felnőttek lelki gondozásához, valamint egy különleges szakácskönyv régi és új idők receptjeivel, emlékezéseivel, nagyanyáink konyhai praktikáival. Mesélt nekünk életéről, munkáiról. Vendégeink leginkább a hospice-mozgalommal kapcsolatos tevékenységéről kérdezték. Elmondta, hogy élete utolsó nagy feladatának tekinti férje kiadatlan írói hagyatékának feldolgozását, a Mészöly-Alapítvány segítségével. Jó érzés tudni, hogy ezt a nagyszerű embert az elismerés sem kerülte el: Déry Tibor-díjban, az Év Könyve-díjban, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.
Hagyományainkhoz híven ismét lehetett könyveket vásárolni, többek között új könyvét, a Kit siratok? Mit siratok? címűt, és alkalom nyílott a dedikálásra is.

50 éves jubileumunk jegyében rajzpályázatot hirdettünk a város és környéki általános iskolák tanulóinak "Kedvenc olvasmányélményem" címmel. Felhívásunkra 90 db pályamű érkezett.
A háromtagú zsűri: dr. Zsembery Dezső nyugalmazott kórházigazgató főorvos, Mayer Eszter, a gimnázium rajztanára és Tóth Major Krisztina képzőművész 5 kategóriában értékelte a műveket. Nem volt egyszerű a választás. Örömünkre szolgált, hogy ennyi ügyes kezű, tehetséges emberkével büszkélkedhetnek a környező iskolák.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre és kiállítás megnyitására mindenkit meghívtunk. Tóth Major Krisztina köszöntőjében elmondta, hogy a gyermek és kamaszkorú pályázók ügyesen szövik, fonják bele alkotásaikba tapasztalataikat, emlékeiket, olvasmányélményeiket. Különféle technikával készült műveket láthattunk és kiderült, hogy a művészpalánták igen bátran és ügyesen, mondhatni komoly szakértelemmel bánnak az általuk választott eszközzel. A rajzok, festmények, selyemképek széles olvasói érdeklődést tükröztek: Gárdonyi Gézától, Molnár Ferencen keresztül a külföldi írókig; Sachar, Shan és persze a még mindig divatos Harry Potter történeteit elevenítették meg, hogy csak néhányat említsünk a sok mű közül. "Rajzoljatok, fessetek, alkossatok továbbra is, mert bár nehéz útra tévedtetek, de egy csodálatos világ vár rátok, ha keresztül juttok az akadályokon." - zárta megnyitóját Krisztina.
Kategóriánként 5 helyezést tudtunk kiosztani és minden korcsoportban különdíjat is átadtunk. Ezt támogatóinknak köszönhetjük: Fehér Erika, Skultéti Andrea, Mikolai Győzőné, Szetei Imre, Abonyi Gábor, Mező Károly egy-egy ajándékcsomaggal járult hozzá a díjazáshoz.
A kiállítást két hétig lehetett megtekinteni, így még egy ideig gyönyörködhettünk a szebbnél-szebb képekben.

I. korcsoport:
1. Dzirzava Dávid (Zrínyi), 2. Bártfa Zsolt (Zrínyi), 3. Kiss Beatrix (Leányvár), 4. Balogh Viktória (Leányvár), 5. Mihalovics Katalin (Leányvár), Különdíj: Farkasdi Zsófia (Zrínyi)
II. korcsoport:
1. György Sarolta (Eötvös), 2. Till Szabina (Petőfi), 3. Kovács Mónika (Csolnok), 4. Urbán Cintia (Eötvös), 5. Grassanovits Anita (Eötvös), Különdíj: Hóman Eszter (Petőfi)
III. korcsoport:
1. Hetei Regina (Petőfi), 2. Szax Berill (Petőfi), 3. Micskei Brigitta (Zrínyi), 4. Tóth Boglárka (Csolnok), 5. Szabó Júlia (Petőfi), Különdíj: Hetei Mónika (Petőfi)
IV. korcsoport:
1. Hajnal Anna (Zrínyi), 2. Horn Alexandra (Eötvös), 3. Grim Veronika (Eötvös), 4. Hordós Ádám (Eötvös), 5. Jurácsik Klaudia (Eötvös), Különdíj: Papp Balázs (Eötvös)
V. korcsoport:
1. Faragó Mónika (Eötvös), 2. Grassanovits Gergő (Eötvös), 3. Papp Katalin (Petőfi), Különdíj: Zimmerer Erzsébet és Varga Sándor (Eötvös)

Három éve működik a komáromi gyermekkönyvtárban a színjátszó kör. Ez év júniusában az "Angyalok és Ördögök" nevű csoport az ovisoknak és az érdeklődő általános iskolásoknak tartott előadást Tündérmesék címmel. A bemutatót az óvodások jutalmának szántuk, akik havonta kaptak tőlünk egy mesét, és ezzel kapcsolatban rajzoltak. Az előadás előtt egy kissé átlényegült formában kapták vissza műveiket: a megjelenített mesékkel egybekötve, könyv alakban, feltüntetve rajta a nevüket, mint illusztrátorét. Nagyon büszkék voltak!
Az előadáson a szereplők nagyon izgultak, hiszen mintegy négyszázan voltak rájuk kíváncsiak. És hogy miért szükséges egy ilyen kisközösség működtetése a gyermekkönyvtárban? Álljon itt válaszul az egyik színésznövendék köszönő levele, mely igencsak meghatott, és megerősített munkám fontosságában: "Kedves Zsófi! Köszi a tapsot, hisz' ezt neked köszönhetem. E nélkül az osztályban csak egy gyerek lennék a többi közül, olyan, mint más…"

Szeptemberben hosszas csatát vívtam a gyerekekkel (könyvtári és iskolai vonalon egyaránt), hogy minél többet rávegyek, iratkozzon be az Első Országos Könyvmolyképzőbe. Nagy sikerrel nem jártam, pedig a nevezési díjat a gyermekkönyvtár által nyert pályázatokból fizettük. Összesen négyet sikerült megnyernem az ügynek. (A Feszty és a Bozsik iskola tanulói az iskolájukban neveztek be.) A gyermekek szép eredményeket értek el, mindannyian az olvasás mestereivé váltak, megkapták bankkártyaszerű jutalmukat is.
Az öröm mellé az én szívemben azonban némi üröm vegyül. Azok, akik a gyerekek olvasói szokásainak megváltoztatásával foglalkoznak, tudják, miről beszélek. A könyvmolyképzőbe, és minden más hasonló jellegű, helyi olvasópályázatra - legalábbis nálam - azok jelentkeznek, akik amúgy is sokat olvasnak. Persze, nekik is elkél az irányítás, de mi legyen a többiekkel? Erőszakosan rávenni őket talán lehetne, csak sok értelme nincs. Így hát éljen Jonatán, a gyerekek nagyobbik fele pedig él Jonatán nélkül.

Sem a mi életünk, sem gyermekeink jövője szempontjából nem mindegy, hogyan bánunk a természettel, a minket körülvevő világgal. Szeretnénk, ha gyerekeink életének természetes velejárója lenne a környezetre való odafigyelés, természeti értékeink védelme. Vajon a "leginkább érintettek", a gyerekek hogyan látják ezt? Ezen elgondolkodva a tatai gyerekkönyvtár és a Tiszta Forrás Egészségőrző Egyesület tavasszal, a Föld napján hirdette meg közös pályázatát "Mesék a környezetről" címmel óvodásoknak és kisiskolásoknak. Olyan meséket és illusztrációkat vártunk (tetszőleges technikával A/4-es méretben), amelyek segítenek gyermekeink figyelmét felhívni a környezet védelmére, a környezetszennyezés következményeire.
Közel 50 pályázat érkezett Tatáról és a környező településekről. A bíráló bizottságnak nehéz dolga volt, mert hol a nevetéstől potyogott a könnyük, hol attól homályosult el tekintetünk, hogy már kicsi korban is mennyire szomorúnak és szemetesnek látják gyermekeink az őket körülvevő világot.
Eredményhirdetésre a Környezetvédelmi Világnapon, június 5-én került sor. Minden pályázó kapott egy kis csomagot: egy pici cserepes virágot (mézecskét), amit elültethet, hogy szépítse környezetét; egy sokszínű varázsceruzát, hogy legyen mivel sok-sok szép rajzot készíteni, valamint a Tata természeti és építészeti értékei című, frissen megjelent kiadványt. Nem osztottunk ki helyezéseket, mert lehetetlen volt jól dönteni. A résztvevő ovis csoportok egy-egy csomagot vihettek haza, amelyben a rajzolást, festést segítő eszközök voltak, az iskolások pedig kisebb-nagyobb értékben könyveket kaptak.
Szeretnénk, ha ez a lelkesedés nem csak egy pályázat erejéig tartana, ezért ősszel egy környezetvédelmi szakkör indítását tervezzük. A "Katicabogár" csoport működését Ocskai Katalin, a Tiszta Forrás Egészségőrző Egyesület vezetője segíti.
A mesék és a rajzok sem kerülnek a fiók mélyére, mert megígérték, hogy támogatják a pályázati anyag nyomtatásban történő megjelenését. Addig is a kiállítás megtekinthető, a mesék elolvashatók a gyermekkönyvtárban.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú meg egy kislány. Jó barátok voltak. Egyszer az erdőben sétáltak. A kislány letört egy ágat, de a barátja rá szólt: - Ne bántsd a fát! - Miért? - Mert a természetet védeni kell. - válaszolt a fiú. A lány ettől kezdve betartotta, amit a fiú mondott. De a fiúval baj történt. Álmában egy boszorkány olyan gonosszá változtatta, hogy nekiment minden növénynek, állatnak. A lány hiába kérlelte, nem fogadott szót neki. Egy délután a tó partján játszottak. A fiú letört megint egy ágat. Megitta a narancslét és a műanyag flakont bedobta a tóba. Hangosan zúgott a tó és kiemelkedett belőle a tó tündére. A kislány kérlelte, hogy törje meg a boszorkány gonosz varázslatát. A tó tündére így szólt: - csak akkor, ha holnap reggelre ültettek a tó köré tíz facsemetét. A lány boldogan segített pajtásának, és el is készültek vele reggelre. A kisfiú ettől kezdve gondozta a kis fákat, soha többé nem bántotta.

Péter egy kicsit torkos fiú volt. Nagyon szerette a cukrot. A második dolog, amit nagyon szeretett, az a táborozás volt. Barátja, Gábor egyszer megkínálta cukorkával az utcán. De nagyon dühös lett, amikor Péter eldobta a járdán a papírt. Este, elalvás előtt Péter természetfilmet nézett a tévében a hangyákról. Hosszú sorban vonultak. Amikor elaludt, azt álmodta, hogy az eldobott cukorpapírok életre keltek és vonultak utána, mint a hangyák. Nagyon rossz álom volt! Másnap az iskolában a tanító néni így szólt: - A Föld napja van. Mi úgy emlékezünk meg erről, hogy összetakarítjuk az iskola környékét! Peti odasúgta Gábornak: - Menjünk oda, ahol én elszórtam a cukorpapírt! - Gábor beleegyezett. Szépen összetakarították a járdát. Aznap éjjel Péter már jót álmodott. Az iskolai takarítás jutalma pedig táborozás volt. Ő nyerte meg barátjával. - Mennyivel jobb érzés ez! -nyújtózkodott egy nagyot, amikor felébredt.

2003-ban 16. évfolyamába lépett megyénk egyik meghatározó szellemi műhelyeként működő folyóirata, a Limes című tudományos szemle. Az évforduló kapcsán Virág Jenő főszerkesztővel beszélgettünk a lapról.
- Milyen szándékok és törekvések eredményeként, milyen céllal született meg a lap?
Az 1980-as évek második felében vetődött fel először, hogy a Komárom-Esztergom megyében írott, illetve a megyéről készült társadalom- és természettudományi tanulmányok publikálására megjelenési fórumot kellene biztosítani. A tudományos jellegű folyóirat kiadásának legfőbb indítéka a tradíciók vállalásán, őrzésén és folytatásán túl az a felismerés volt, hogy a megye szellemi életének fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges az alkotói műhelyek kialakítása, működtetése. A Limes az elmúlt tizenöt év alatt megvalósította ezt, bemutatva a folyóirat hasábjain a szűkebb és tágabb régió múltját, a térség egyes országainak kapcsolatait, kötődéseit, konfliktusait. Hiánypótló szerepet töltött be ezzel.
- A szűken vett helytörténeti-, honismereti témájú írásokon, a megye történetének, szellemi életének bemutatásán túl más jellegű tanulmányok, recenziók is megjelentek, megjelennek a Limes hasábjain.
Felismertük, hogy a kizárólag helyi témákra figyelés beszűkíti a folyóirat hatókörét. 1997-től tapasztalható, hogy a közép-európai országok történelmi és szellemi kapcsolatait, együttműködését is be kívánjunk bemutatni. Két összevont számot szenteltünk a közép-európai regionalizmus - integráció témakörnek. 2000-ben a balkáni térség történelmének és közelmúltjának eseményeit elemezték szerzőink. 2000/4. számunkban többek között az Esterházy-család művészetpártoló tevékenységét ismertette több tanulmány. 2002-ben, a megjelenés 15. évében a helytörténeti tanulmányok mellett ismét nagy hangsúllyal szerepelnek számainkban a magyarság 20. századi történelmét lényegesen befolyásoló események. (Magyar-német kapcsolatok, a Trianon utáni évek.)
A közép-európaiság kérdéskörével, a szomszédos országok, népek kapcsolataival, a határon túli magyarság történetével, és a megye történetének, szellemi értékeinek bemutatásával foglalkozik az a tudományos műhely, amit évi 4 számmal a tatabányai szerkesztésű és megjelenésű Limes képvisel. Milyen feltételek között működnek?
A szerkesztőség intézményi feltételeit a megyei önkormányzat csak részben biztosította. A nehézségek ellenére létrejött a műhely, kis létszámú és kedvezőtlen működési feltételekkel bíró szerkesztőséggel, szélesedő kapcsolatokkal. Megjelent, és remélhetőleg a jövőben is megjelenik a folyóirat valamennyi tervezett száma, mind nagyobb szellemi kisugárzással és bővülő olvasókörrel. Társadalmunk és benne szűkebb régiónk minőségét, értékrendszerét, életmódját (és gazdasági versenyképességét) kultúrájának - s benne történelmi tudatunknak - állapota határozza meg. A Limes működésének, történetének 15 éve alatt a maga eszközeivel hozzájárult ennek fejlesztéséhez.
Ez egyúttal az elkövetkező évek programjának megfogalmazása is, melynek megvalósításához sok sikert kívánunk.

Örvendetes, hogy az utóbbi időben Tatabányán megnőtt az érdeklődés a város és elődtelepüléseinek története iránt. Kétségkívül ez jelzi a régóta hiányolt "tatabányai tudat", a tatabányaiság kialakulását, elmélyítését. Ezt a folyamatot erősítik azok a kiadványok, amelyek a város történetének eseményeit elevenítik fel.
Gallai Rezső 1997 óta folyamatosan írja helytörténeti könyveit, amelyek igen népszerűvé tették olvasói, a tatabányai lakók körében. Nem véletlen, hiszen sokan szerepelnek név szerint is a történetekben, és ismerőst mindenki talál a könyvekben. Az idei könyvhétre jelent meg az Alfadat Press kiadásában Szórabírt emlékezet című munkája. Evvel és az eddig megjelent művekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők június 12-én a Városi Könyvtár könyvheti rendezvényén a Népházban működő központi könyvtárban.
A szerző elmesélte, hogyan születnek munkái, hogyan kutat a múlt eseményei között. Első írásai után már a tatabányai emberek keresték meg, hogy meséljenek érdekes történeteket életükből, vagy hogy kutatási témát ajánljanak neki.
Sok történet saját családtörténeti kutatásainak "melléktermékeként" született. Érdekes megemlíteni, hogy egy rádiós hír alapján nemrégiben Nobel Alfréd rokonokat kutatott a szerző Felsőgallán.

Egy angolul éneklő gitáros, Sanyi és egy szájharmonikás fiatalember, Fórizs Balázs teremtett jó alaphangulatot a megyei könyvtár könyvheti rendezvényén. A főszerep természetesen a kimondott szóé, a szépprózáé volt. Ezen az esten rendhagyó módon ismerhették meg az érdeklődők Faludi Ádám költőt, prózaírót. Egy szót sem szólt életéről, terveiről, írói munkásságáról - beszéltek helyette novellisztikus történetei, amelyeket maga olvasott fel. A 24 Óra munkatársának kérdéseire azért sok mindent elárult önmagáról, ars poeticájáról is.
- Hogyan fogadták az Angyalbérlő patakot keres című elbeszéléskötetét?
A könyvhéten több író-olvasó találkozón, könyvbemutatón, önálló esten veszek részt. Budapesten a Vörösmarty téren és a Várban dedikáltam a könyvemet. Vasárnap este a Magyar Napló hajóján volt egy találkozó, amelyen az év novelláit közreadó kötetben megjelent írók vettek részt. A héten Miskolcra megyek, ahol önálló esten mutatkozom be.
- Melyik irodalmi irányhoz tartozik?
- A Magyar Naplónál dolgozom regionális szerkesztőként, ehhez a vonulathoz tartozom. Részben erről a területről ajánlok szerzőket, írásokat, másrészt Erdélyből is. A folyóiratban a múlt évben írtam Tatabányáról. Szubjektív írás ez, az volt a feladat, mindenki írjon a városról, ahol él. Elismerő kritikát kapott. Szívesen adok írást az Új Forrásnak is. Jó folyóirat. De sok lapban szerepeltek történeteim az utóbbi időszakban. Kaptam egy ösztöndíjat a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. Regényt írok, a címe elárulja a téma lényegét is: Rockdealer.
- Nosztalgia?
- Nem csak a zenéről szól a könyv - életérzést, gondolkodásmódot, életformát jelentett a múlt század rockzenéje. Három korszaka volt, a század eleje, majd a húszas évek, a második világháború előtti boldog idők. Volt egy harmadik korszak, a hatvanas évek, amelyek Európában is boldog korszakot jelentettek. A barátaim azzal biztattak, hogy ezt a korszakot jól ismerem, és csak én tudom hitelesen megírni, mit jelentett a nemzedékünk számára a rock.
- Milyen stílushoz kötődik?
- Nem szeretem azt a prózát, amely most divatos. A groteszk most népszerű, számomra azonban sokkal fontosabb a tisztán kimondott szó, gondolat.
-Elégedett-e a pályafutásával?
- Elértem, amit magam elé tűztem. Úgy érzem, jó úton haladok céljaim felé. Nem lettem hűtlen az egykori lázadó, érdesen fogalmazó kölyökhöz. Úgy érzem, ma már tudok úgy fogalmazni, gondolatokat kimondani, történeteket elmesélni, ahogy akkor gondoltam, ahogy akkor szerettem volna, amikor még nem volt meg ehhez a szakmai, irodalmi tapasztalatom.
- Költőnek vagy prózaírónak érzi magát?
- Számomra a próza a költészet meghosszabbítása a mai napig is. A kritikusok költőinek tartják prózai írásaimat, én is inkább költőnek érzem magamat. Megnyugodtam, elégedett vagyok azzal a helyzettel, ami ma körülvesz. Három év óta gyakorlatilag az irodalomból élek.

Mindent egy helyen az unióról
Próbaidőn a számítógépes
kölcsönzési rendszer

A József Attila Megyei Könyvtár - Monostori Imre igazgató szavai szerint - ars poeticájának megfelelően az európai uniós csatlakozással összefüggésben is igyekszik elébe menni mind a tájékozódási, mind a szolgáltatás színvonalát érintő igényeknek.
- Könyvtárunkban külön európai uniós gyűtjemény található. Az itt hozzáférhető anyag nagy része ajándékként került hozzánk - mondta Monostori Imre. - A tematikus könyv- és egyéb kiadványkínálatunkból ide sorolhatjuk továbbá a szintén adományként összeállított és folyamatosan bővülő British Council részlegünket, mely az angol kultúra és nyelv minél jobb megismerésének bázisa.
- A szolgáltatás minőségében is léptünk Európa felé. A néhány hete bevezetett, még "próbaidős" számítógépes kölcsönzési rendszer új távlatokat nyit a felmerülő igények kielégítésében. Elég csak arra gondolni, hogy a modern technika jóvoltából néhány gombnyomással megoldhatjuk a könyvtárközi kölcsönzést, illetve bárki otthonról, a munkahelyéről is tájékozódhat könyvtári helyzetéről, hosszabbíthat, információt nyerhet a kínálatunkat bővítő újdonságokról.

50 év a kultúra szolgálatában
Fél évszázados jubileumát ünnepli a városi könyvtár és a zeneiskola

Az Arany János Könyvtár 1953. április 4-én nyitotta meg kapuit az olvasók előtt, akkor még Járási Könyvtárként a Petőfi Sándor utca (ma Bécsi út) 23. szám alatt, Puchner József kalaposmester üzletének utcai felén. Cserődi Attilánét, a könyvtár vezetőjét kérdeztem a könyvtár fél évszázados történelméről.
- Ötven évvel ezelőtt, az akkor még csak néhány száz kötettel rendelkező könyvtár vezetője Lencsés Istvánné lett, aki nagy lendülettel vett részt az akkori minisztertanácsi rendelet előírta népkönyvtárak szervezésében, és az olvasókör kiszolgálásában. A környékbeli településekre oldalkocsis motorkerékpárral vitte a könyveket, tartotta a kapcsolatot a könyvtárosokkal. Ebben az időben 8000-nél több könyvtár működött az országban (ma alig 3000), hiszen minden településen, gyárban, gépállomáson, téeszben könyvtárakat alakítottak ki. Szerencsére a dorogi könyvállomány is szépen gyarapodott, hamar kinőtte az amúgy sem túl nagy helyiséget, ezért 1958-ban átkerült a Felszabadulás út (ma Bécsi út) 33. szám alatti épületbe (a későbbi IBUSZ irodába), ahol már "szabadpolcos" rendszerben lehetett a könyvek közt válogatni. Ebben az évben vette fel a könyvtár Arany János nevét. Igazgatója Somogyi Lajosné lett, aki nyugdíjazásáig, 1988-ig vezette az intézményt. A könyvtár - járási feladatköréből adódóan - a környező településeken is szervezett író-olvasó találkozókat, kiállításokat, előadássorozatokat, koordinálta a könyvtárak működését. A következő nagy változás az intézmény életében 1967-ben következett be, amikor ismét költözött, és elfoglalta jelenlegi helyét a Bécsi út 42. sz. alatt. Akkor a megye egyik legkorszerűbb és legszebb könyvtára volt, amelyről a korabeli sajtó is beszámolt. 1971-ben a járások megszűnésével a dorogi könyvtár fenntartója a nagyközségi tanács lett. A könyvtár hálózati alközpontként dolgozott tovább, irányítva 24 község munkáját. Hamarosan ismét szűkössé váltak a rendelkezésre álló helyiségek, amit a gyermekkönyvtár Semmelweis utcába való kiköltöztetésével orvosoltak 1978-ban. De ez is csak időlegesen enyhített a könyvtár zsúfoltságán. Ebben az időben még a Rendőrség is az épületben működött, az UNIKER-nek is volt itt egy raktára, ezért csak kiköltözésük után lehetett megoldást találni a bűvülésre. Az önkormányzat végül 1992-ben az egész épületet a könyvtár rendelkezésére bocsátotta, így megkezdődhettek az átalakítási munkálatok., 1995-ben pedig sikerült a gyermekkönyvtárat is az épületbe hozni, ezáltal lehetővé vált a könyvtárak közötti átjárhatóság. Új klubhelyiségeket alakítottunk ki, és az időközben hozzánk került Hopp- és Pick-gyűjtemény, valamint a Furlán-hagyaték anyagainak is megfelelő tárolást biztosítottunk. Sajnos, a nagyközönség számára látogatható állandó kiállítást még nem sikerült megoldani, de bízunk benne, hogy majd erre is sor kerül. 2002-ben a legújabb igényeknek megfelelően kialakítottunk egy internetes szobát, ahol 6 gépen tudják az érdeklődők a világhálót elérni. Különféle pályázatokat nyújtunk be folyamatosan, hogy minél több forrásunk legyen fejlesztéseinkre. A kezdeti néhány száz kötetes könyvtárunkban ma több, mint negyvenezer dokumentumunk van, a könyveken kívül értékes fonotéka-gyűjteményünk, és más audiovizuális eszközök, CD-k, videokazetták állnak az olvasók rendelkezésére. Igyekeztünk a könyvállományunkat is úgy összeállítani, hogy lehetőségeinkhez képest a lehető legtöbb igényt kielégítse. Persze, szeretnénk minél több új könyvet is beszerezni, de költségvetésünk korlátozott, és a könyvek manapság nagyon drágák.. Könyvtárközi kölcsönzéssel azonban meghozatjuk a nálunk nem található könyveket is. Könyvtárunk helyet biztosít több civil szervezetnek, egyesületnek is, akik programjaikkal színesítik kulturális munkánkat. Továbbra is szervezünk író-olvasó találkozókat, előadói esteket, irodalmi ankétokat és más ismeretterjesztő beszámolókat. Mindezekből is látható, hogy könyvtárunk nemcsak kölcsönzési feladatokat lát el, hanem sokkal szélesebb körű kulturális és társadalmi tevékenységet is. Ez majd akkor fog kiteljesedni, ha a további bővítések után új helyiségek állnak rendelkezésünkre. Erre már vannak tervek, reméljük, mielőbb megvalósulnak.
- A könyvtár 50 évének működésében Ön mióta vesz részt?
- Azt hiszem, életem meghatározó élménye volt az, amikor megtanultam olvasni, és kezembe vehettem a könyveket. Azóta is nagyon szeretek olvasni, kisgyermek korom óta tagja vagyok ennek a könyvtárnak, bár akkor még a volt IBUSZ iroda helyén működött. Nagyon sokat jártam oda, főleg középiskolás koromban. Szerettem kutakodni, fölfedezni a számomra még új dolgokat, megismerkedni az irodalom és művészettörténet remekműveivel. Miután leérettségiztem, lehetőségem adódott, hogy ebben az általam annyira szeretett könyvtárban dolgozhassak. Akkor költöztünk át a mai épületbe, és engem gyermekkönyvtárosként alkalmaztak. Nagyon szerettem a gyerekekkel és általában az olvasókkal foglalkozni, ajánlani nekik könyveket, megkérdezni, hogy tetszett, és nagy öröm volt, amikor azt hallottam, hogy élményt adott az olvasás. De foglalkoztam a könyvtári munka más területeivel is. Voltam feldolgozó könyvtáros; ezt azért szerettem, mert én rendelhettem meg a könyveket, ezáltal tájékozódhattam a legfrissebb kiadványokról, én vehettem a kezembe, leltározhattam az új könyveket. De foglalkoztam vidéki könyvtárakkal is, segítettem nekik összeállítani a könyvállományukat. Nagyon sokszínű és érdekes munka volt. 1989-től vagyok az intézmény vezetője. Ez is egy másfajta tevékenység, de mind a mai napig tartom a kapcsolatot az olvasókkal, akik elmondják véleményüket, vagy kérik az enyémet mindenféle dolgokban. Ez nagyon jó érzés. Igyekeztem minden lehetőséget megragadni, hogy ez a könyvtár minél szebb, gazdagabb és barátságosabb legyen. Szerencsére mindig jó volt a kapcsolatom a fenntartónkkal is, ami nagyban hozzájárult sikeres működésünkhöz. Ennek eredménye például, hogy kétszer nyerte el városunk a könyvtárpártoló önkormányzat címet, amit akkor adnak, ha egy város folyamatosan támogatja könyvtárát. Én a könyvtár 50 évéből 36-ot mondhatok a magaménak is, azóta dolgozom itt. Nem is tudnám máshol elképzelni magam, mint itt a könyvtárban. Nekem a hobbim a munkám, mindig is ezt szerettem volna csinálni, és remélem, még egy darabig fogom is.
- Ehhez kívánok sok sikert és egészséget!

A hajdan önálló község évek óta Tata városrésze, ennek ellenére őrzi falusias jellegét, s változatlanul ennek köszönheti vonzerejét. Megvannak persze a kis közösségnek a maga hátrányai is, hiszen a hatszáz lelket sem számláló lakóhelyen mindössze egyetlen intézmény, az óvoda működik. Pedig a fiatalok száma csaknem eléri a százötvenet. Ennek ellenére a nagyobbaknak eddig nem jutott egyetlen olyan helyiség sem, ahol összejöhettek volna.
Éppen ezért gondoltak arra az itt élők, hogy a könyvtárépület hátsó szárnyának felújítása során kialakítanak egy játszószobát a tíz év alattiak számára, egy klubhelyiséget a tiniknek, továbbá egy olyan belső teret, ahol a kisebb méretű teleház szolgáltatásait bárki igénybe veheti.
Már elkészítették a hasznosítási tervet, s mellékelték azt a "Kell egy hely…" megnevezésű pályázathoz, melynek bírálói még nem döntöttek. Az agostyániak bíznak a számukra kedvező határozatban, mivel a csaknem 3,5 millió értékű munka elvégzését kizárólag önerőből nem tudják megvalósítani.
Ez teljes egészében érthető, hiszen csak a villanyhálózat teljes korszerűsítése több mint nyolcszázezer forintba kerül; a víz- és gázfűtésszerelés pedig legalább 1,7 millióba. E nagyobb mértékű kiadások mellett újabb százezres tételeket jelentenek a kőművesmunkák, a nyílászárók illetve a falfelületek festése, továbbá a parketta felújítása. A végösszegtől függetlenül viszont az mindenképpen tény, hogy valóban nagy szükség lenne erre a helyre, mely elsősorban a fiataloké lesz, ha nem is kizárólagosan.

Csaknem 30 alsó tagozatos kisdiák részvételével kezdődött meg tegnap a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár gyermekrészlegében a kézművestábor. A kicsik Mikolasek Zsófia vezetésével az egy hét alatt a többi között kirándulnak a bábolnai lovardába, valamint a koppánymonostori ifjúsági táborba. Itt olyan természetes anyagokat gyűjtenek, amelyeket foglalkozásaikon hasznosítanak majd. A táborban mandalát, dobozokat készítenek, agyagoznak, kavicsot festenek, rajzolnak, cserepet díszítenek a tanulók.

Jubileumi ünnepséget tartottak tegnap Komáromban, a Jókai Mór Városi Könyvtár fennállásának 50. évfordulója alkalmából. A könyvtár, a könyv ünnepe szerencsés módon egybeesett azzal, hogy azon tartották országosan a magyar irodalom érettségit, ahol az egyik téma Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című költeményének elemzése volt. Az esemény kezdetekor az Egressy Béni Művészeti Iskola tanulói Koltay Gábor Honfoglalás című történelmi művéből adtak elő részleteket, majd a Jókai Mór Gimnázium tanulói magyar költők verseiből válogattak.

A város képviselőtestülete nevében dr. Lengyel Jenő alpolgármester mondott köszöntőt, szólt röviden a könyvtár múltjáról, mely megalapozta azt az elismertséget, tudásalapot, ami nélkül ma nem létezhetne e nagymúltú intézmény. Elismerően szólt az ott dolgozók kiemelkedő munkájáról a fiatalok önálló gondolkodásának kialakításában, az okos társadalom, a mindentudás társadalmának létrejöttében. Tájékoztatta a résztvevőket arról a képviselőtestületi döntésről, amelynek értelmében új művelődési központot építenek Komáromban, amelyben az új könyvtár is helyet kap majd. Örömmel töltötte el: a jubileumra sikerült egy évkönyvet is kiadni az elmúlt 50 év történéseinek krónikájaként. A könyv nívós és igényes kivitele, valamint a nyomdai műveletek gyorsasága a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.-t dicséri.
A jubileumi ünnepség további részében Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet osztályvezetője köszöntötte a jubiláló könyvtárat és dolgozóit. Beszélt a közkönyvtárak jövőjéről, a helyi tudásbázisok létrehozásáról, melyen elsősorban a könyvtárakat kell érteni. Mint mondta: az emberi tudás 2-3 év alatt megduplázódik; a könyvtár tudást tárol és tesz hozzáférhetővé mindenki számára. Végezetül a hely névadóját idézte, melyet Jókai Mór egy hölgy legyezőjére írt: "Nem az boldogít bennünket, ami van, hanem ami lesz!"

A felhalmozott tudás tára a könyvtár. Régebben - amikor a televízió, a videózás és a DVD, az Internet még nem hódította meg a fiatalságot - a bibliotékák kedvelt szabadidős helyek voltak. Tévedés azt hinni, hogy azóta megszűnt a szerepük, inkább bővült: az önálló tanulás élethosszig tartó folyamatának és a diákok kutatómunkájának helyszínévé vált.

Hazánkban a rendszerváltás óta folyamatosan csökkent a könyvtárak száma, a szakszervezeti tékák pedig szinte teljesen eltűntek. Megyénkben 1980-ban még 263 könyvtár működött, ez a szám 2001-re 100 alá csökkent. A könyvtárhasználat ennek ellenére nem esett vissza. A polcok mellé elhelyezték a legtöbb helyen a számítógépet, internet csatlakozással. Kihasználtságuk folyamatos.
Tatabányán, a József Attila Megyei Könyvtárban kérdésünkre elmondták: a 70-as évek elején élte fénypontját a könyvtár. Minden korosztály kihasználta a szolgáltatásokat. A virágzás után a művelődés ezen színtere sajnos folyamatosan háttérbe szorult, a 90-es évek elejére érte el mélypontját. Gutenberg világa azonban túlélte a rendszerváltás megpróbáltatását, az utóbbi években ismét folyamatos emelkedést mutat a könyvtárhasználók száma.
Az oktatási intézményekben az önálló munka előtérbe került, ezért a diákok kutatómunkájának színhelyévé vált a könyvtár. Az ismeretek gyakorlati használata fontos, immár nem a lexikális tudáson van a hangsúly, de az információk rendszerezésében a könyvtár nagy segítséget ad.
A tatabányai Váci Mihály Általános Iskolában kiemelkedő a könyvtárhasználat a diákok körében, amelyet az intézmény lelkes könyvtárosának, Vojcsek Saroltának köszönhetnek - tájékoztatta lapunkat az iskola igazgatónője. - Kollégánk olvasóvá neveli a tanulókat, igazán hivatásnak érzi szakmáját. Felkészíti a gyerekeket a versenyekre, és itt nem csak a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyre gondolok, amelyen kiváló eredményeket érnek el diákjaink. Forrásmunkákat segít keresni, illetve részt vesz a tanulók kutatásaiban is. Pedagógusainknak előkészíti a vetélkedők anyagát. A több mint hétszáz vácis tanuló szívesen időz a könyvtárban, amelyet sok közoktatási intézmény nem mondhat el magáról.

A komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban június elseje óta új igazgató van. A Kulturális Bizottság Mikolasek Zsófia és György Károlyné pályázata közül az utóbbit tartotta jobbnak, így június elsejétől a mindannyiunk által ismert Lenke az új vezető a komáromi könyvtárban. A kisbéri Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmények új igazgatója Morvai Józsefné, Erzsike lett. A tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója továbbra is ifj. Gyüszi László. Valamennyi intézményvezetőnek jó munkát kívánunk.

FELHÍVÁS

Kedves Egyesületi Tagok!

Könyvtári konfliktusok és kezelésük címmel Vidra Szabó Ferenc tart tréninget
a József Attila Megyei Könyvtárban 2003. október 6-án, 9 órai kezdettel.
Egyesületi tagok jelentkezését 2003. szeptember 26-ig várjuk!
Jelentkezni lehet Kelecsényi Péternénél vagy S. Ábrahám Mónikánál az 513-679-es telefonszámon!
Mivel a tréningen maximum 15 fő vehet részt, ezért a csoportot a jelentkezések sorrendjében töltjük fel.

Az idei év minden bizonnyal legmaradandóbb élménye volt, hogy június 25-én egy busznyi könyvtárossal és hozzátartozóval elutaztunk Erdélybe: voltak, akik először (magam is) életükben. Már az odavezető út sem múlt el kaland nélkül: Nagyváradon hatalmas jégeső marasztalt bennünket a püspöki székesegyházban, így az égzengés közepette rövid orgonajátéknak lehettünk fültanúi. Kisvártatva újabb gond: a csatornarendszer nem bírta elnyelni a vizet, így olyan ár hömpölygött az úttesten, ami még a magas felépítményű járműveknek is sok volt. Buszsofőreink rövid terepszemle és némi tanakodás után döntöttek: csomagokat az utastérbe, majd irány a víz! Szerencsésen átjutottunk, pakolás vissza.

Székelyudvarhelyig több mint 700 kilométer az út, az árvíz sem volt betervezve, az időeltolódás is elvett egy órát, sietni kellett. Számomra az egyik legnagyobb szívfájdalom az volt, hogy Kolozsvárott a Házsongárdi temetőnek még a bejáratát sem láttam, ugyanakkor a néhány kilométerre található MOL benzinkúton majd másfél órát vesztegeltünk. Levontuk a tanulságot: olyan helyen nem szabad megállni, ahol csak egy szál koedukált mellékhelyiség található.

Székelyudvarhelyre éjjel fél egyre érkeztünk meg. Vendéglátóink türelmesen vártak ránk, mindent megtéve azért, hogy jól érezzük magunkat. Már Budapestre elénk küldték "idegenvezetőnek" a városi könyvtár audiovizuális részlegének vezetőjét, Szabó Károlyt, ő Székelyudvarhelyen átadott bennünket Hermann Gusztáv igazgatónak, aki házigazdánk, szinte személyes jó barátunk lett.

Június 26.: első állomásunk Parajd, ahol egy sóbányát, ill. barlangot tekintettünk meg. Rendkívül érdekes és kellemes volt. Megtudtuk, hogy itt légúti betegségek gyógyításával is foglakoznak. Itt tennék egy furcsa kitérőt: Kedves Kollégák! Senkinek nem tűnt fel, hogy a bányába lefelé menet komoly életveszélyben voltunk? Szűk, rosszul megvilágított vágat, igen rossz tapadási tényezők, kétes műszaki állapotú autóbusz "Noé" idejéből. Mindegy: túléltük. Következő állomáshelyünk Szováta volt, ahol egy gyönyörű sós vizű tó (a Medve névre hallgat, mert a fantáziával megáldottak egy kiterített medvebőrnek látják), valamint kellemes séta várt bennünket. Néhányan a Mogyoró nevű tóban meg is mártóztak. Innen Korondra mentünk, ahol elsősorban Józsa János fazekas- vagy ahogyan ott mondják: fazakasmester birodalmát tekintettük meg és ajándékokat vásároltuk.

Farkaslakán Tamási Áron síremlékénél álltunk meg. Vacsora után meglátogattuk a Városi Könyvtárat. Az épület kívül-belül igényes, állománya az igen szerény beszerzésre fordítható pénzösszeg ellenére is gazdagnak mondható, és, ami a lényeg: 70%-ban magyar nyelvű. Sok ötlettel és pályázatokkal pótolják a hiányosságokat, és változatos munkát végeznek az olvasási kultúra és a magyar nyelv ápolása érdekében. Ismét egy apró kitérő: Erdélyben gyönyörűen beszélik az anyanyelvünket. Ujjongott a lelkem az ottani beszédet hallva!

A könyvtárlátogatást követően egy szűk, de annál lelkesebb és élénkebb társaság még nem a pihenést, hanem egy kellemes, kockás abroszos kiskocsma mélyén való beszélgetést választotta. Az est fénypontja volt, hogy hajnali három óra körül a már emlegetett Szabó Karcsi elvitt bennünket Szejkefürdőre, hogy láthassuk Orbán Balázs síremlékét. Gyalogtúra 13 székelykapun keresztül, kicsi elemlámpával, valószínűtlenül csillagos égbolt alatt, hátrahagyva minden gondot, fájdalmat, szorongást - fantasztikus volt!

Június 27.: péntek: Ezen a napon Máréfalván álltunk meg először, amelyből a következő hangulat maradt: székelykapuk, székely emberek és Hermann Guszti lehengerlő idegenvezetése. Majd a csíksomlyói templom, ismét orgonamuzsika, átkelés a Hargitán, Gyilkos-tó, Békás-szoros. Olyan táj, hogy festeni sem lehetne szebbet, remek hangulat, kissé kellemetlen időjárás.
Június 28.: szombat: Már kezdtem büszke lenni magamra: túl azon, hogy fantasztikusan éreztem magam, még a számomra szokatlan kollégiumi elhelyezést is jól viseltem. De! Reggel gyanús motoszkálást érzékeltem az élelmiszeres táskám felöl. Éppen csak felmerült bennem a gyanú, és máris egy egér szaladt ki a táskámból, tőlem karnyújtásnyira. Mondanom sem kell: az egész folyosó rémült sikolyomra ébredt. Mindenesetre az utolsó éjszakát egérmentes helyen, egy szállodában töltöttem el. (A szerkesztő megjegyzése: kár, hogy nem az egér költözött, mert mi - némi hadakozás után -a folyosón aludtunk, átengedve szobánkat a kis szürke vendégnek.)
A közjáték ellenére ez a nap is feledhetetlen volt. Jártunk a kúriánál, ahol Petőfi az utolsó éjszakáját töltötte. Álltunk a kiszáradt körtefa mellett, ahol vacsorázott. Olvastuk Kányádi Sándor sorait:

Furcsa, torokszorító érzés volt, pedig a hely, ahol utoljára látták, még előttünk volt Ez nagymértékben köszönhető Gusztinak, akinek a tájékozottsága és az előadásmódja páratlan, és amikor váratlanul búcsút vett tőlünk, egy emberként jajdultunk fel. Segesvár, a szász város fantasztikus. Az embernek az volt az érzése, hogy valahol a 1300-as években megállt ott az idő. "Hazafelé" még megálltunk Szejkefürdőn, ahol épp' a 37. Szejke-fesztivál eseményei zajlottak. Így mindenki elsétálhatott a székelykapuk alatt.

Június 29.: vasárnap. Marosvásárhelyen a Teleki Tékát tekintettük meg. Nehéz lenne megfelelő kifejezést találni arra, mit jelent ez egy könyvtáros számára, egyszerűen mindenkinek látni kell!

Végül Kolozsvár. Szigorúan a buszból… sajnos. Odafelé egyik kolléganőnk azt hitte, valamilyen nemzeti ünnep van: minden román nemzeti színekben "pompázott". Még a szeméttartók is, innentől kezdve nem kell tovább gondolkodni.
Minden nehézség ellenére kitűnő hangulatú, maradandó élményekkel teli kiránduláson vehettünk részt. Elnézve a szegénységet és a nehéz körülményeket, az ember csodálattal tekint az ott élőkre, akik mindezek ellenére kitartóak, lelkesek, derűsek, sőt szemmel láthatóan boldogok. Az értékrendjük más, ősibb, követésre érdemes.
Végezetül mindannyiunk nevében köszönöm a kirándulás létrejöttéért végzett munkát Csics Gyulának, a tatabányai Városi Könyvtár igazgatójának, és munkatársának, Szilassi Andreának, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre. A sok felejthetetlen élmény mellett az sem elhanyagolható, hogy mi, könyvtárosok is jobban megismerhettük egymást. Remélhetően a gondok nem szegik kedvüket.
A buszon elhangzott egy könnyelmű ígéret Aalenről.

Szerkesztik: Gurinné Pintér Gabriella, Dorog, Arany János Városi Könyvtár
ifj. Gyüszi László, Tata, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár
Hartmann-né Rákosi Ildikó, Nyergesújfalu, Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár
dr. Horváth Géza, József Attila Megyei Könyvtár
Mikolasek Zsófia , Komárom, Jókai Mór Városi Könyvtár
Sutáné Csulik Andrea, Oroszlány, Művelődési Központ és Könyvtár
Szabó Hédi, Kisbér, Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmények
Szilassi Andrea, Tatabánya, Városi Könyvtár
Tanczerné Jakus Emőke, Tata, Kőkúti Általános Iskola


A kölcsönzőpult és a hanglemezszekrény	Munkában az új gépek