Erdélyi
krónika
2003. június 25. - június 29.
Az idei
év minden bizonnyal legmaradandóbb élményét nyújtó események soráról szól
az elkövetkező "néhány" sor.
Június 25-én útra keltünk (a megyében dolgozó könyvtárosok kisebb csapatával),
hogy elutazzunk Erdélybe: voltak akik először (magam is) jártak ott, de jónéhányan
már visszatérőnek számítottak.
Már az odavezető út sem múlt el kaland nélkül: Nagyváradon hatalmas jégeső
marasztalt bennünket egy templomban, így az égzengés közepette rövid orgonajátéknak
lehettünk fültanúi. Lenyűgöző elegy: a templom meghittsége, a vihar bősz tombolása
és az orgona gyomorig hatoló, gerincoszlopon táncoló hangja… de vissza a valóságba!
Személy szerint bőrig áztam, köszönhetően türelmetlenségemnek és kedves kolléganőm
feltételes reflexének, aki csak önmaga fölé tartotta az esernyőt.
Kisvártatva újabb probléma: a csatornarendszer működésképtelenségének következtében
hömpölygő víztömeg az úttesten, még a magas felépítményű járműveknek is… hogy
is fejezzem ki magam … szóval tökig ért a víz. Buszsofőreink rövid terepszemle
és némi tanakodás után döntöttek: csomagokat az utastérbe, majd irány a víz!
Szerencsésen átjutottunk, szárazra értünk és visszapakoltuk a bőröndöket (közel
negyven ember öt napra való túlélő-csomagjai)...
Árvíz, Nagyvárad
Ezután jobbára
csak utaztunk, de mivel krónikát ígértem, igyekszem pontos és hiteles lenni.
Számomra az egyik legnagyobb szívfájdalom az volt, hogy Kolozsvárott a Házsongárdi
temetőnek még a bejáratát sem láttam, ugyanakkor a néhány km-re található
MOL benzinkúton majd' egy órát vesztegeltünk a társaság "folyó ügyei"
miatt. Ezt azért muszáj leírni, mert nagyon jellemezte az öt napot. Sajnos.
Végállomásunkra, Székelyudvarhelyre hatalmas késéssel érkeztünk meg. Vendéglátóink
azonban óriási türelmet tanúsítva, kitartóan vártak ránk. Mindent megtettek
azért, hogy jól érezzük magunkat, igazán megható volt ez a gondoskodás. Már
Budapestre elénk küldték "idegenvezetőnek" az egyik munkatársukat,
hogy ne érezzük magunkat elveszettnek. Az illető személyében Szabó Károlyt,
egy végtelenül aranyos, szimpatikus fiatalembert ismerhettünk meg. Székelyudvarhelyen
azután átadott bennünket Hermann Gusztávnak, az ottani Városi Könyvtár igazgatójának,
aki a mi házigazdánk, illetve személyes jóbarátunk lett. A hosszú út és a
szinte hajnali érkezés megtette hatását: a szállás elfoglalása nem volt éppen
zökkenőmentes, már-már az általam olyannyira gyűlölt valóság-show-k hangulatát
idézte, de ha egészen őszinte szeretnék lenni, akkor el kell mondanom, hogy
ehhez magam is kellő mértékben hozzájárultam. Persze néhány óra elteltével
az ágyban beszélgetve már csak a jóhangulat maradt, ahogy az egészséges embereknél
lenni szokott.
Június 26. kirándulásunk második napja: első állomásunk Parajd, ahol egy sóbányát,
ill. barlangot tekintettünk meg. Rendkívül érdekes és kellemes volt. Itt tennék
egy furcsa kitérőt: mert aki ott volt, tud mindent, aki nem, annak ezt hosszadalmasan
lehetne csak leírni. Szóval a furcsa kitérő: Kedves Kollégák! Senkinek nem
tűnt fel, hogy a bányába lefelé menet komoly életveszélyben voltunk? Szűk,
rosszul megvilágított vágat, igen rossz tapadási tényezők, kétes műszaki állapotú
autóbusz "Noé" idejéből. Számomra furcsa, hogy ez senkinek nem tűnt
fel, kivált, hogy a sofőr kimerítette a relatív gyorshajtás fogalmát. Végül
mindegy: túléltük.
 |
 |
|
Sóbánya,
Parajd
|
|
Következő állomáshelyünk Szováta volt, ahol egy gyönyörű sós vizű tó
(a Medve névre hallgat, mert a fantáziával megáldottak egy kiterített medvebőrnek
látják), valamint kellemes séta és egy vegyes érzelmeket kiváltó pisztráng
"lakoma" várt bennünket.
Medve-tó, Szováta
Innen Korond felé vettük az irányt, ahol elsősorban Józsa János fazekas- vagy
ahogyan ott mondják: fazakasmester birodalmát tekintettük meg, illetve az
otthoniaknak szánt ajándékokat zömmel itt vásároltuk meg.
 |
 |
|
Korond
|
Tamási
Áron sírelméke
|
Ezt követte Farkaslakán, Tamási Áron síremlékénél tett látogatásunk. Majd vacsora után, a nap végeztével meglátogattuk a Városi Könyvtárat. Az épület kívül-belül igényes, állománya az igen szerény beszerzésre fordítható pénzösszeg ellenére is gazdagnak mondható és ami a lényeg: 70%-ban magyar nyelvű. Ismét egy apró kitérő: Erdélyben gyönyörűen beszélik az anyanyelvünket. Egyszerűen zene volt füleimnek. Nálunk mostanában gond nélkül "leanalfabétázzák" azt, aki nem beszél legalább egy idegen nyelvet. Mindeközben a magyar nyelvet szép lassan elfelejtik. Rengeteg idegen, zömében angol szó, kifejezés került a nyelvünkbe, aztán a sok idétlen rövidítés sem tesz túl jót neki és már alig-alig ad valaki a nyelvhelyességre. Ujjongott a lelkem az ottani beszédet hallva!
Városi Könyvtár, Székelyudvarhely
A könyvtárlátogatást követően egy szűk, de annál lelkesebb és élénkebb társaság
még nem a pihenést, hanem egy kellemes, kockás abroszos kiskocsma mélyén való
beszélgetést választotta. Mivel - úgy tűnik - egyikünk sincs szokva az italhoz,
leírhatatlanul aranyos dolgok történtek kis csapatunkkal. Egy kis idő elteltével
végül négy fősre redukálódott a társaság, valamennyi vendéglátó egységből
utolsóként távozva. Mókás: itthon még soha, de soha nem esett meg velem hasonló.
Igazi kikapcsolódás volt!
Van néhány élményem, amik különleges helyen szerepelnek: itt is sikerült begyűjtenem
egyet: hajnali három óra körül a már emlegetett Szabó Karcsi elvitt bennünket
Szejkefürdőre, hogy láthassuk Orbán Balázs síremlékét, illetve az odavezető
13 székelykaput. Bizonyára megszánt, mert a sör hatása alatt jópárszor elpanaszoltam,
hogy ezt csak a buszból sikerült megnézni, pedig mennyire érdekel… Szóval
hajnali három, Szejkefürdő, gyalogtúra 13 székelykapun keresztül, kicsi elemlámpával,
valószínűtlenül csillagos égbolt alatt, éppen csak annyira elbódulva a sörtől,
hogy tökéletesen oldott hangulatban legyek, hátrahagyva minden gondomat, fájdalmamat,
szorongásomat. Egyszóval: fantasztikus volt! Számomra az egész kirándulás
csúcspontja!
Június 27. péntek: Ezen a napon első úticélunk Máréfalva volt, ahonnan a következő
hangulat maradt: székelykapuk, székely emberek és Hermann Guszti lehengerlő
idegenvezetése. Majd a csíksomlyói templom, ismét orgonahangverseny, azután
átkelés a Hargitán, Gyilkos-tó, Békás szoros. Olyan táj, hogy festeni sem
lehetne szebbet, remek hangulat, kissé kellemetlen időjárás. A Gyilkos-tónál
igazi dejavu-m volt: mintha a Háromi tónál állnék Lillafüreden. Legutóbb a
párommal jártam ott, Lászlónak hívták … László napon dejavu … megint üzent
… köszönöm!
Gyilkos-tó
Június 28. szombat. Már kezdtem büszke lenni magamra: túl azon, hogy fantasztikusan
éreztem magam, fekete foltként ott volt a kollégiumi elhelyezés: közös fürdő,
közös WC, spártai körülmények. De végül bírtam és ez a lényeg. De! Reggel
miután felébredtem, gyanús motoszkálást érzékeltem az élelmiszeres táskám
felöl. Éppen csak felmerült a bennem a gyanú és máris kézzel foghatóvá vált:
egér szaladt ki a táskámból, tőlem karnyújtásnyira. Mondanom sem kell talán:
az egész folyosó rémült sikolyomra ébredt. És meglett az aznapi céltábla is:
mindenki roppant humorosnak ítélte az eseményt, álló nap engem ugrattak. Bevallom:
bizonyos dolgokban kényes (pedig alaphangon edzett) lány vagyok és nagyon
öntörvényű, így az utolsó éjszakát egérmentes helyen, egy szállodában töltöttem
el.
De a lényeg 28-án egyáltalán nem ezt volt, hanem Segesvár. Petőfi emlékmű,
-körtefa, - kúria. Furcsa érzés volt. Mintha kissé átéltem volna azokat az
1849-es eseményeket, szinte tapintható volt. Persze ez nagymértékben köszönhető
Gusztinak, akinek a tájékozottsága és az előadásmódja páratlan és akit olyannyira
a szívünkbe zártunk, hogy miután váratlanul búcsút vett tőlünk, egy emberként
hördültünk fel: JAJ! Ez szó szerint így történt.
 |
 |
|
Petőfi
emlékmű, -ház
|
|
Segesvár fantasztikus. Az embernek az volt az érzése, hogy valahol a 1300-as
években megállt ott az idő.
Segesvár
"Hazafelé" mégis megálltunk Szejkefürdőn, ahol épp' a 37. Szejke-fesztivál
eseményei zajlottak. Nagyszerű élmény lett volna, ha a rengeteg ember és a
nappali fényfürdő nem töri össze a két nappal előtti hajnali képeket…
Orbán Balázs sírja, Szejke
Június 29. Hazafelé. Marosvásárhelyen a Teleki Tékát tekintettük meg. Nehéz
lenne megfelelő kifejezést találni arra, mit jelent ez egy könyvtáros számára.
Ezt mindenkinek látni kell! Sajnos jómagam egy téves információ következményeként
a múzeumlátogatásról lemaradtam.
Teleki Téka, Marosvásárhely
Helyette
egy teljesen hétköznapi marosvásárhelyi "élmény": a főutcán a vendéglátóegységek
jelentős többségében nem üzemel mellékhelyiség. Érti ezt valaki? Ezen kívül
Marosvásárhely a taxik városa: ha eldobunk egy követ, az teljesen bizonyos,
hogy taxit talál el. Ezt sem értem. De nem baj! Nem kell mindig mindent érteni.
Végül Kolozsvár. Szigorúan a buszból… sajnos. Odafelé egyik kolléganőnk azt
hitte, valamilyen nemzeti ünnep van: minden a román nemzeti színekben "pompázott".
Mátyás királyunk lovasszobra is körbe van véve lobogókkal, kék-sárga-piros
lámpafüzérekkel, oszlopokkal, hisz' mint tudjuk Mátyás király román király
volt…
Mátyás-szobor, Kolozsvár
Most illene összegzést írnom, persze fogok is, bár megint oda jutottam, hogy
mennyiségét és főleg milyenségét tekintve a gondolataimnak, érzéseimnek, nehéz
rendezett összefüggő sorokká formálni azokat. Ha pedig az ilyesmi sikerül
… nos, az írás veszélyes dolog: túlságosan kiadja az "elkövetőjét"
és sebezhetővé is teszi. Már megint elkalandoztam. Elnézést! Szóval összegzek:
Minden nehézség ellenére kitűnő hangulat, maradandó élmények, jelentős személeletváltás.
Elnézve a szegénységet és a nehéz körülményeket az ember szíve összeszorul,
de ugyanakkor csodálattal tekint a megismert emberekre, akik mindezek ellenére
kitartóak, lelkesek, derűsek, sőt szemmel láthatóan boldogok. Az értékrendjük
az, ami nagyon nagy mértékben eltér a miénktől és véleményem szerint az övéké
sokkal elfogadhatóbb.
Megint személyes dolog: hatalmas szerencsénkre a buszon a Csics házaspár ült
mögöttünk és így óhatatlanul az egyik legaranyosabb és irigylésre méltó emberpárt
ismerhettük meg. Kedves Gyula! Tudom, hogy most egy kicsit haragszik, de nézze
el nekem: ezt nem lehetett nem kifejezésre juttatni, hisz' Mónikával azóta
is gyakran emlegetjük Önt és a kedves nejét, Juditot. Mi még vagyunk annyira
fiatalok, hogy áhítjuk a tanulás mindenféle formáját és Önöktől öt nap alatt
sokat sikerült tanulnunk. Bizonyos, elveszettnek hitt dolgokat is sikerült
felfedeznünk. Köszönet érte!
A buszon
És persze köszönet a szervezésért, ezért a hálátlan feladatért! Tapasztalatból
tudom, hogy minél magasabb a résztvevők száma, annál nehezebb a szervező dolga.
És rendkívül dühítő, hogy a nagy körültekintés és a legjobb szándék ellenére
is mindig van panasz, megjegyzés és "jótanács".
De az Ön által kitűzött célt sikerült elérni: már tervezzük az önálló kirándulást
vissza Erdélybe...
Szöveg: Világi Orsolya
Képek: Világi Orsolya, Török Csaba
Szerkesztette: S. Ábrahám Mónika
Készült: 2003. július 11.