Nemzetiségek Komárom-Esztergom megyében

 

 
KÉZIRATOK   
 NEMZETISÉGI FOLYÓIRATOK 
CD-ROM-OK ÉS KAZETTÁK
LINKEK

 

Az 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről.

60. § (1) A nyilvános könyvtári ellátás rendszerének működtetését és fejlesztését segítő központi szolgáltatások.
          e) a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek könyvtári ellátásának segítése
66. §  A megyei könyvtár a megye egész területére vonatkozóan
           c) végzi, illetőleg szervezi a megye nemzeti és etnikai kisebbségéhez tartozó lakosainak könyvtári ellátását

A törvényben előírt feladatokon túl a megyei könyvtár feltárja a megyében élő nemzetiségekre vonatkozó könyveket, kéziratokat, hangzó dokumentumokat, valamint a megyei és országos sajtóban megjelenő, a nemzetiségekre vonatkozó cikkeket.

Nemzetiségi önkormányzatok megyénkben

Ács (cigány), Ászár (cigány), Baj (német), Bajna (cigány), Bajót (cigány), Bakonysárkány (német), Bana (cigány), Csolnok (német), Dorog (cigány, német, szlovák), Dunaszentmiklós (német), Esztergom (cigány, lengyel, német, szlovák), Gyermely (német), Kecskéd (német), Kesztölc (szlovák), Kisbér (cigány), Komárom (cigány, német) , Környe (német), Leányvár (német), Máriahalom (német), Mogyorósbánya (szlovák), Nyergesújfalu (cigány, német), Oroszlány (cigány, szlovák), Piliscsév (szlovák), Pilismarót (cigány), Sárisáp (szlovák), Szomód (német), Szomor (német), Tarján (német), Tardos (szlovák), Tárkány (cigány),Tát (német), Tata (cigány, lengyel, német), Tatabánya (cigány, görög, lengyel, német, szlovák), Várgesztes (német), Vértessomló (német), Vértesszőlős (szlovák), Vértestolna (német)

A megyében élő nemzetiségekre vonatkozó kéziratok könyvtárunkban

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V Z


Agostyán

Fatuska János - KaptayGyörgy
Hét falu telepesei 1733-1737. (Kézirat) 17 l. 28 cm

Alsógalla

Fatuska János - Kaptay György
Hét falu telepesei 1733-1737. (Kézirat) 17 l. 28 cm

Schlégl József
Szülőföldem története és hagyományai : Alsógalla 1251-1947. Tatabánya, 1995.
53 p. 30 t. :ill.; 30 cm



Baj

Baj = BAY. Tatabánya, 1996. 8. l. 10 t.: ill. 21 cm

Ramszauer Ferenc: Tatai 2150 akós nagy hordó(Gr. Esterházy Miklós baji pincéjében-
Részletes leírás) Tata, 1833. ny. n. 2 l.

Rischl Éva
Gyermekjátékszerek a Komárom megyei Baj községből. - Baj: [s.n.], 1984. 6 l. 5 t. 30 cm

Strobel Árpád
A Vértes egyik gyöngyszeme Baj: Baj község monográfiája.
- Baj: [s.n.], 1982. - 84 l. 12 t. ill. 30 cm


Bajna

Tisovszki Zsuzsanna
Hasonlóságok és különbségek egy magyar, egy szlovák és egy
német faluközösség folklórjában. Bajna, Kesztölc, Csolnok. [Kép].
- Esztergom: [s.n.], 1986.
Kézirat



Bánhida

Bánhida története 1808-ig. Tatabánya. 11 l. 28 cm

Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel kapcsolatos
magyar, német és szlovák településhelyeken. Tatabánya, 1979. 242 l. ill. 28 cm


Csolnok

Fekete Tibor
Der Janzabach entlang. A Janza patak mentén. Bp.: Tankönyvkiadó, 1977.
109 l. ill.

Tisovszky Zsuzsanna
Hasonlóságok és különbözőségek egy magyar, egy szlovák és egy német faluközösség
folklórjában : Bajna, Kesztölc és Csolnok népszokásainak és hiedelemvilágának összehasonlító vizsgálata. Esztergom, 1986. 5 fol. 32 cm


Dorog

Láng Beáta
A dorogi németek kitelepítése 1947-ben. Dorog, DVBE, 1997. 68 l. 21 cm

Német nyelvű sírkövek a dorogi temetőben: a Zrínyi iskola kincskeresőinek
munkája. Dorog: Zrínyi Ilona Általános Iskola, 1996. 26 l. ill. 21 cm

Pick József
A dorogi németség rövid története = Die Doroger Ungarndeutscher kurze Historien.
Dorog: DVBE, 1993. 32 l. ill., 20 cm

Pick József
A dorogi németség története. Dorog : (Magánkiadás), 2000. 178 l. : ill.; 25 cm

Tisovszky Zsuzsanna
A dorogi németek kitelepítése. = In.: Limes, 1992, 1. sz. 65-73. l.
Dunaszentmiklós

Tisovszky Zsuzsanna
A dorogi németség rövid története. = Dorogi Füzetek 1990-1994. 1-7.
Fel. szerk.: Pick József. Dorog: DVBE 1990-1994.



Dunaszentmiklós

Baudentisztl Éva
Dunaszentmiklós = Niklo: Die Geschichte einer ungarndeutschen Gemeinde.
Szombathely, 1997. 62 l. ill.: 30 cm

Bokodi Blanka
Beitrage zur Dorfgeschichte von Dunaszentmiklós.
- Dunaszentmiklós: [s.n.], 1995.

Bokodi Blanka
Beitrage zur Dorfgeschichte von Dunaszentmiklós (Niklo). Dunaszentmiklós, 1995.
48 l. 30 cm

Fatuska János - Kaptay György
Hét falu telepesei 1733-1737. (Kézirat) 17 l. 28 cm

Fatuska János
"Szálláskeresés" a tata környéki német karácsonyi szokásokban. = In.: Komárom
Megyei Múzeumok Közleményei 2. 1986. szerk. Bíróné dr. Szatmári Sarolta.
Tata: Komárom Megyei Múzeumok Igazgatósága. 131-144.


Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel kapcsolatos
Hagyományok magyar, német és szlovák településhelyeken. Tatabánya, 1979.
242 l. ill. 28 cm

Ortuty András
Dunaszentmiklós története. - In.: Tata…Barátai Körének Tájékoztatója. Szerk:
Greiner Tibor, Körmendi Géza - 9. - Tata, 1987. 71-95. l.



Felsőgalla

Csongrádi Sándor
Obergallama Etüden = Felsőgallai etűdök. Tatabánya, 1998. 126 p. ill. 21 cm


Erdész András
A Komárom megyei németség kitelepítése különös tekintettel Felsőgallára.
Tatabánya, 1991. 33 l.: ill. 30 cm

Fatuska János - Kaptay György
Hét falu telepesei 1733-1737. (Kézirat) 17 l. 28 cm

Gallai Rezső
Emlékeim Felsőgalláról. Tatabánya, 1998. 89 p. ill. 21 cm

Végváriné Roznai Zsuzsanna
Sitten und Brauche im religiösen Jareslauf in Obergalla.
- Tatabánya: [s.n.], 1996.

Végváriné Roznai Zsuzsanna
Sitten und Brauche im religiösen Jahreslauf und der Wendepunkte des
Menschlichen Lebens in Obergalla / Felsőgalla = Az egyházi év jeles napjaival
és az emberi élet fordulópontjaival kapcsolatos szokások és hagyományok
Felsőgallán. Tatabánya, 1997. 70 p. 30 cm



Kecskéd

Gruber György
Adatok Kecskéd község történetéhez. Kecskéd, 1987-1988.

Orlovitsné Handl Erika
Szüret Kecskéden. Kecskéd, 1998. 17 l. ill. 30 cm


Kesztölc

Kesztölc története: forrásfeldolgozás és bibliográfia (a forrásokat feld. Radovics Istvánné) szerk. Katona István. Kesztölc: Kesztölc Község Önkormányzata 1999.
73 l. ill. 30 cm

Ortutay András
Szlovák lakosságcsere Kesztölcön .= In.: Limes, 1992, 1. sz. 20-26. l.

Tisovszki Zsuzsanna
Hasonlóságok és különbségek egy magyar, egy szlovák és egy
német faluközösség folklórjában. Bajna, Kesztölc, Csolnok. [Kép].
- Esztergom: [s.n.], 1986. 5 fol. 32 cm


Komárom

Bottlik József
Német és szlovák nemzetiségek Komárom megyében. - Tatabánya:
[s.n.], 1984.

Erdész András
A Komárom megyei németség kitelepítése különös tekintettel
Felsőgallára. - Tatabánya: [s.n.], 1991.

Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel
kapcsolatos hagyományok magyar német és szlovák
településhelyeken. - Tatabánya: [s.n.], 1979.


Lábatlan

Balogh László
Piszke és Lábatlan községek egyesítése következtében alakult Lábatlan nagyközség
története 1267-1945-ig. Tatabánya, 1986. 217 l. 30 cm

Hentz Lajos
Lakóhelyismereti pályamunka. (Lábatlan község története és néprajza) Lábatlan,
1954. 35 l. 28 cm


Leányvár

Balogh Béni
"Svábkérdés": Kitelepítés Leányváron: /A német lakosság kitelepítésének kezdeteiről
Komárom-Esztergom vármegyében / = In.: Limes, 1992, 1. sz. 57-64. l.

Gerstner Károly
Leányvár név és településtörténete = Új Forrás, 1979. 3. sz. 40-44. l.


Máriahalom

Marosi György
Szülőföldem múltjából. Máriahalom. ( Győr, 195?) 18 l. 28 cm

Wágenhoffer Vilmos
Máriahalom (Kirva) község története a XVIII. században - különös tekintettel 1785/86.
évi újratelepítésre. Esztergom, 1984. 128 l. 30 cm

Wágenhoffer Vilmos
Máriahalom - Kirva község a XIX. században: Helye és szerepe szomszédai környezetében. Esztergom, 1986. 255 l. ill.: 30 cm

Wágenhoffer Vilmos
A németek betelepítése a történeti Kirva községbe, a mai Máriahalomra. Esztergom, 1993.16 , (31) l. ill. 30 cm

Wágenhoffer Vilmos
Népességcsere Máriahalmon 1945 és 1949 között: Ki- és betelepítések a történeti Kirva
Községbe. Esztergom, 1993. 31 l. 20 mell. Ill. 30 cm

Wágenhoffer Vilmos
Népességcsere Máriahalmon 1945 és 1949 között: / Ki-és betelepítések a történeti Kirva
Községben/ = In.: Limes, 1992, 1. sz. 84-111. l.


Oroszlány

Danis József
Szlovák tájház Oroszlányban. = In.: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek / szerk.
Körmendi Géza.- 3. (1988).- Tatabánya: TIT, 1988. p. 143-144.


Sárisáp

Kovács Anna
Sárisáp község története. Sárisáp, (197?). 38 l. 30 cm


Tardos

Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel kapcsolatos
hagyományok magyar, német és szlovák településhelyeken. Tatabánya, 1979.
22 l. ill. 28 cm

Tardoson a téren és a pázsiton: Tardosi szlovák balladák, dalok, imák Összegyűjt. és szerk. Varga Rózsa.- Bp.: Argumentum Kiadó; Tardos: Tardos
Önkormányzat; Tardos: Szlovák Nemzetiségi Önkörmányzat, 2000. 361 l.
16 t. ill. ; 23 cm


Tarján

Demeter Zayzon Mária
Öntudatosodás és önfeladás között: Nemzetiségszociológiai vizsgálatok Komárom-Esztergom megyei németek és szlovákok körében. Tatabánya, Alfadat-Press., 1993. 134 l.
24 cm

Demeter Zayzon Mária
A tarjáni német kisebbségi önkormányzat. = In.: Kisebbségi önkormányzatok Magyarországon. Szerk. Csefko Ferenc, Pálné Kovács Ilona. Bp.:Osiris Kiadó, 1999.
284-299 l.

Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel kapcsolatos hagyományok
magyar, német és szlovák településhelyeken. Tatabánya, 1979. 242 l. ill. 28 cm

HetényiI Árpád
Moderne Kenntnisse, alte Traditionen vermitteln Christkindl-Spiel in Tarian =
Köznevelés, 54. évf. 1998, 41. sz. 8 l.

Krancz Bernadett
Sváb szokások szülőfalumban Tarjánban = Die schwabische Brauche in meinem Heimatdorf, Tarian. Zsámbék, 1977. 54 l. 19 t. 30 cm

Krancz Bernadett
Sváb szokások szülőfalumban Tarjánban. - Zsámbék: [s.n.], 1997.

Metláger Erzsébet
Tarján község településföldrajza. 1997. 21 l. 30 cm

Mikonya József
Tarjáni krónika: Tarján község a történelem tükrében. Tarján, 1992. 130 l. 24 t. ill. 25 cm

Szegedi Jánosné
Tarján község története 1326-1967. - Tarján: [s.n.], 1967. 34 l. 28 cm


Tát

Kátai Ferenc
Tát története. - Tatabánya: [s.n.], 1981.

Kátai Ferenc
Tát története. Tatabánya, 1981. 95 l. 24 cm

Koch Róbert
Adalékok Tát község történetéhez. Tát, 1936. 23 lev. 21 cm

Kövecses_Varga Etelka
Tát község a Volksbund és a sváb lakosság kollektív büntetésének éveiben. =
In.: Limes, 1992, 1. sz. 74-83 l.


Tatabánya

Nagy Angelika
Tatabánya környéki szlovák falvak párválasztási és lakodalmi szokásai.
Győr, 1999. 83 p. ill. 30 cm

Rundgang duch Tatabánya. - Tatabánya. [s.n.], 1991.

Voga Ágnes
Tatabánya története és hagyományok őrzői. Szekszárd, 1998.

Tokod

Seres Ferenc
   Tokod története. - Tokod: [s.n.], 1993.

Seres Ferenc
Tokod története. Tokod, 1993.

Várgesztes

Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel kapcsolatos hagyományok
Magyar, német és szlovák településhelyeken. Tatabánya, 1979. 242 l. ill. 28 cm

Gyarmati Árpádné
Kirchliche Volksbrauche und Aberglauben in Gestitz. Várgesztes, 1987. 41 p. 30 cm

Prekop Zsuzsanna Rita
Várgesztes német betelepítése a XVIII: század elején. Szeged, 1998. 54 p. ill. 30 cm

Varga Zita
Ehemalige schwabische Voksbrauche in dem ungarndeutschen Dorf Gestitz =
Régi várgesztesi sváb hagyományok. Szekszárd, 1994. 57 p. ill. 30 cm

Vértessomló

Andáné Magyari Terézia
Vértessomló története a hagyományápolás tükrében. Vértessomló, 1995. 53 l.
10 t. ill. 30 cm

Berghold Gabriella
Néhány monda Vértessomlóról / Berghold Tibor, Vértessomló adatközlése alapján /
Vértessomló, 1975. 5 l. 30 cm

Fatuska János - Kaptay György
Hét falu telepesei 1733-1737. (Kézirat) 17 l. 28 cm

Hetényi Árpád
Alte Traditionen leben weiter - Weinachtsfest in Schemling = Köznevelés, 52. évf. 1996,
41. sz. 4. l.

(Pfiszterer Zsuzsanna)
Die schemlinger Wallfahrt - A vértessomlói búcsújáróhely; a téli ünnepkör szokásai =
Beitrage zur Volkskunde der Ungarndeutschen 1994. 175-220. p.




Vértesszőlős

Gerzanics Magdolna
Komárom megyei népi gyermekjátékok és egyéb gyermekekkel kapcsolatos hagyományok
Magyar, német és szlovák településhelyeken. Tatabánya, 1979. 242 l. ill. 28 cm

Gyüszi László
Néhány adalék a szlovák-magyar lakosságcsere történetéhez. = Limes, 1992, 1. sz.
12-20. l.

Lánczos Zoltán
Vértesszőlős. Bp., 1982. 139 l. ill.; 30 cm


Vértestolna

Fatuska János - Kaptay György
Hét falu telepesei 1733-1737. (Kézirat) 17 l. 28 cm

Körmendi Géza
Nyugat-Európai házépítés hagyománya a Komárom-Esztergom megyei
Németeknél. = In.: Komárom-Esztergom Megyei Néprajzi Füzetek 4. Tata,
1990. 59-66. l.


Egyebek

Mokri Julianna
Zur Lage der Ungarndeutschen zwischen 1920-1945 mit Beitragen
aus dem Komitat Komorn. - Tatabánya: [s.n.], 1988.
Kézirat

Varga Zita
Ehemalige schwabische Volksbrauche in dem ungarndeutschen
Dorf Gestitz. - Szekszárd: [s.n.], 1994.
Kézirat

 

Nemzetiségi folyóiratok

Amaro Drom
Kisebbségkutatás
Neue Zeitung

Ludové Noviny

Múltunk
Barátság



A József Attila megyei könyvtár német nyelvű
CD és hangfelvételei


Szép és gyermekirodalom

ALLE meine Entchen und andere Kinderlieder Hangfelvétel.- Wien: Moravec, (199?).- 1Hgk. (Gyermekdalok németül)

BEI uns in Ciko Hangfelvétel.- Budapest: Artisjus, 1999.- 1 Hgk.

Die BREMER Stadtmusikanten Hangfelvétel / Nach den Gebrüdern Grimm.- Hamburg: Karussel, cop. 1977.- 1Hgk.

BRÜDERCHEN und Schwesterchen ; Die sieben Raben Hangfelvétel / Nach den Gebrüdern Grimm.- Hambug: Karussel, cop. 1977.- 1 Hgk.

FROSCHKŐNIG ; Frau Holle Hangfelvétel / Nach den Gebrüdern Grimm.- Hamburg:
Karussel, cop. 1977.- 1 Hgk.

DEUTSCHE Literatur von Lessing bis Kaffka CD ROM : mehr als 70 000 Seiten Text von 58 deutschen Autoren mit illustrierten Biographien und bibliographischen Notizen zu jedem Werk .- Berlin: Directmedia Publisching GmbH, 1997.- 1 CDROM; 12 cm.- (Digitale Bibliothek)

DEUTSCHE Volkslieder aus Untergalla Hangfelvétel.- Tatabánya: Peron Music Foundation: AlsógallaiNémet Nemzetiségi Dalkör, 2000.- 1 Hgk.

DUNKEL war's, der Mond schien helle CD ROM . Verse, Reime und Gedichte/ Gesammelt von Donate Höffer, Peter Franke und Kindern ;Musik von Ulrich Maske.- Hamburg : Jumbo Neue Medien Verlag GmbH, 2000 .- 1 CD ROM ; 12 cm

GOETHE, Johann Wolfgang von (1749-1832)
Iphigenie auf Tauris CD ROM / Johann Wolfgang Goethe .- Stuttgart: Philipp Reclam jun. GmbH., 1998.- 1 CD ROM ; 12 cm.- (Reclam Klassiker auf CD ROM; 12.)

Die Leiden des jungen Werther CD ROM / Johann Wolfgang Goethe .- Stuttgart : Philipp Reclam jun. GmbH., 1997.- 1 CD ROM ; 12 cm (Reclam Klassiker auf CD ROM ; 2.)

Werke: ausgewahlt von Mathias Bertram:Hörtext Die Leiden des jungen Werther vorgetragen von Thomas Schmidt .- Berlin. Directmedia Publisching GmbH. , 1999.- 1 CD ROM ; 12 cm .-(Digitale Bibliothek ; 4.)

HANS imGlück; Die Geschichte vom buckligen Zwerg Hangfelvétel / Nach den Gebrüdern Grimm.- Hamburg: Karussel, cop. 1977.- 1 Hgk.

HÁNSCHEN klein ging allein und andere Kinderlieder Hangfelvétel.- Wien: Moravec, (199?).- 1Hgk. (Gyermekdalok németül)

HEINE, Heinrich(1797-1856)
Werke: ausgewahlt von Mathias Bertram .-Berlin: Directmedia Publisching GmbH.,1998.-
1 CD ROM ; 12 cm .- ( Digitale Bibliothek ; 7.)

ICH gebe dir die Hánde : Spiellieder Hangfelvétel / von Rolf Krenzer und Ludger Edelköt Hangfelvétel.- Drensteinfurt: Impulse, cop. 1983.- 1 Hgk. (Játékos dalok németül)

ICH geh' mit meiner Laterne : Die schönsten Kinderlieder aus der Kinderlieder-Sammlung Hangfelvétel .- Hamburg: Karussel, cop. 1987.- 1Hgk. (Gyemekdalok németül)

Dem JESU Herzen singe (Hangfelvétel) Közrem. A Solymári Asszonykórus, Pilisszentiváni Asszonykórus, Csolnoki Ifjúsági Fúvószenekar,Pilisszentiváni Vegyeskórus.- Budapest: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, 1998.- 1 CD lemez; 13 cm.

KÁSTNER, Erich (1899-1974)
Gedichte CD ROM / Erich Kástner .- Stuttgart: Philipp Reclam jun. GmbH., 1998.-
1 CD ROM; 12 cm.-(Reclam Klassiker auf CD ROM; 32.)

KINDERREIME gemischt mit den 11 schönsten Kinderliedern Hangfelvétel.- Wien: Moravec, (199?).-1 Hgk. (Rigmusok - Gyermekdalok németül)

KOMM mit zur Quelle Hangfelvétel.- Drensteinfurt: Impulse, cop. 1989.- 1Hgk. + 1 szövegkönyv

MEISTERWERKE deutscher Dichter und Denker CD ROM .- Berlin: Directmedia Publisching GmbH., 2000..- 1 CD ROM, 12 cm .- (Digitale Bibliothek)

ROTKAPPCHEN; Die Gansemagd Hangfelvétel / Nach den Gebrudern Grimm.- Hamburg: Karussel, cop. 1977.- 1 Hgk.

SCHILLER, Friedrich (1759-1805)
Don Carlos CD ROM / Friedrich Schiller .- Stuttgart: Philipp Reclam jun. GmbH., 1998.- 1 CD ROM; 12 cm.- (Reclam Klassiker auf CD ROM; 33.)

Die Ráuber CD ROM / Friedrich Schiller .- Stuttgart: Philipp Reclam jun GmbH., 1998.-
1 CD ROM ; 12 cm.-(Reclam Klassiker auf CD ROM ; 29.)

Wilhelm Tell CD ROM / Friedrich Schiller.- Stuttgart: Philipp Reclam jun. GmbH.- 1997.- 1 CD ROM; 12 cm.-(Reclam Klassiker auf CD ROM, 8.)

SCHLAF, Kindlein, Schlaf und andere Gute-Nachtlieder Hangfelvétel.-Wien: Moravec, (199?).-1 Hgk. (Altatódalok németül)

SEID Gegrüst (Hangfelvétel).- Budapest: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, 1997.- 1 CD lemez.- 12 cm + 1 mell.

Das TAPFERE Schneiderlein; Rapunzel Hangfelvétel / Nach den Gebrüdern Grimm.- Hamburg: Karussel, cop. 1977.- 1 Hgk.

Das WANDERN ist das Müllers Lust und andere Kinderlieder Hangfelvétel.- Wien: Moravec, (199?).- 1 Hgk. (Gyermekdalok németül)

WEIL du mich so magst: Religiöse Kinderlieder; Hangfelvétel.- Drensteinfurt: Impulse, cop. 1989.- 2 Hgk. (Vallásos gyerekdalok németül)

WER will fleissige Handwerker seh'en : Die schönsten Kindrlieder aus der Kinderlieder-Sammlung; Hangfelvétel.- Hamburg: Karussel,cop. 1987.- 1 Hgk. (Gyermekdalok németül)

WIR kommen in den Kindergarten: Die schönsten 20 Kindergartenlieder; Hangfelvétel.- Wien: Moravec, (199?).- 1 Hgk. (Gyermekdalok óvódásoknak németül)

ZEIGT her eure Füss'chen: Die schönsten Kinderlieder aus der Kinderlieder-Sammlung; Hangfelvétel.- Hamburg: Karussel, cop. 1987.- 1 Hgk. (Gyermekdalok németül)


Ismeretterjesztő irodalom

BERTELSMANN Wissen 2000 CD ROM Hersg. Bertelsman Electronik Publ.- München: Koch Media GmbH. 1998-1999.- 11 CD ROM; 12 cm+1 könyv

Abenteuer Wissen 1-5. CD ROM
Chronik 1-3. CD ROM
Lexikon 1-3. CD ROM

Die GROSSE CD-ROM INFOTHEK - Kőnigswinter: Tandem Verlag, 1999.- 1 CD ROM;
26 cm + 1 mell.

KOMPAKT BROCKHAUS CD ROM: multimedial. Neuausg. 1998/99.- Mannheim: Bibliographisches Institut: Brockhaus Verlag; Hamburg:CKS GmbH., 1998.- 1 CD ROM;
13 cm

MULTIMEDIA LEXIKON CD ROM.- Kőnigswinter: Tandem Verlag, 1997.- 4 CD ROM;
26 cm + 1 mell.
Címváltozat: Tandem Multimedia Lexikon


Irodalom és nyelvtudomány

BAASNER, Rainer
Wozu. Was. Wie. CD ROM: Literaturrecherche und Internet / von Rainer Baasner und
Kristina Koebe.- Stuttgart: Philipp Reclam jun. GmbH., 2000. 1 CD ROM; 12 cm.


ClipDIC Deutsch : Multimedia Lehrbuch mit Videoklippen CD ROM = ClipDic Deutsch: multimédia nyelvkönyv videklippekkel: kulcs az éő nyelvek megértéséhez.- Baja: Profi-Média Kft., 1996. 2 CD ROM; 12 cm
1. Teil: Politik, Kultur, Gesundheit, Reise 1996 + 1 munkafüzet.
2. Teil: Umweltschutz, Technik, Wetter, Katastrophen, Gestern und heute 1997 + 1 munkafüzet.

DEUTSCH: Kommunikationstrainer: der schnelle Weg zur perfekten Aussprache CD ROM.- München: Digital Publisching, 2000.- 2 CD ROM; 12 cm + 2 könyv
(Interaktive Srachreise)

EUROLINGUA DEUTSCH CD ROM: Multimedia Sprachkurs: mehr als 2000 interaktive Aufgabe.- Berlin: Cornelsen Verlag, cop. 2000.- 1 CD ROM; 12 cm + 2 füzet

GESCHICHTE der DEUTSCHEN LYRIK CD ROM: in Beispielen.- Stuttgart: Philipp Reclam jun.GmbH., 1996.- 3 CD ROM; 12 cm.
1. CD ROM: Vom Mittelalter bis zum Barock
2. CD ROM: Von der Aufklárung bis zur Romantik
3. CD ROM: Vom Biedermeier bis zum zweiten Weltkrieg
MEID, Volker
Elektronisches Sachwörterbuch zur deutschen Literatur CD ROM: in Beispielen /von Volker Meid.- Stuttgart: Philipp Reclam jun. GmbH., 2000.- 1 CD ROM; 12 cm.

NATÜRLICH SPRACHEN LERNEN CD ROM: Deutsch Explorer: mit active Immersion: der perfecte Einsteig in eine neue Sprache: für alle Alterstufen.- Köln: Speak Soft Ware GmbH, cop. 1999.-1 CD ROM; 12 cm +1 füzet

NÉMET 2. CD ROM: középhaladó.- Voisins le Bretonneux: Auralog; Budapest: Premiere Training Co. Kft., 1998.- 2 CD ROM; 12 cm.- (Teil me more)

NÉMET 3. CD ROM: haladó.- Voisins le Bretonneux: Auralog; Budapest: Premiere Training Co Kft., 1998.- 2 CD ROM; 12 cm.- (Teil me more)
NÉMET-MAGYAR, MAGYAR-NÉMET TEMATIKUS HANGOSSZÓTÁR CD ROM.-
Budapest: Cyberstone Entertainment CD ROM Fejlesztő és Kiadó Kft.: Nyelvex Kft, 1999.-
1 CDROM; 12 cm.- (Hangosszótárak sorozat)

NYELVMESTER CD ROM: középhaladó német: Nyelvoktató CD.- Budapest: VISION-X Kft., 1995.- 1 CD ROM; 13 cm

NYELVSTÚDIÓ 3. CD ROM: angol és német haladóknak: új logikájú, önálló tanulásra alkalmas nyelvoktató szoftver, hangosszótár, példák és tesztek, keresztrejtvény.- Budapest:
Woodstone Interactive CD ROM Fejlesztő és Kiadó Kft., 1997.- 1 CD ROM, 12 cm.

PICDIC für Windows CD ROM: Deutsch-Ungarisches Multimedia Bidlwörterbuch =
Német-magyar multimédia képes szótár.- Baja: Profi-Szoft Bt., 1997. 1 CD ROM, 13 cm.


Honismeret, történelem

PICK József
A dorogi németség története CD ROM / Pick József.- Dorog: Magánkiadás, 2000.-
1 CD ROM; 12 cm.- (Dorogi emlékek)

Linkek


ZENTRUM



Goethe Intézet, Budapest


Magyarországi Németek Országos Önkormányzata



Magyarországi németek


Donauschwaben


Donauländer

Ungarndeutsche


Országos Cigány Önkormányzat


Romapage

Szlovák Kisebbségi
Önkormányzat, Tatabánya


Nemzeti és Etnikai
Kisebbségi Hivata
l


Barátság
Országos Szlovák Önkormányzat Görög Országos Önkormányzat Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat


Utolsó módosítás: 2009-11-02
 


Az oldal tetejére