
|
XIV. évf. 5. sz. |
2003. szeptember-október |
![]()
XXXII. Komárom-Esztergom megyei könyvtári napok*
A könyvtári napok hagyományosan
szakmai programmal indult. Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés
elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Attila olvasáskutató gondolatébresztő
előadása következett az olvasás helyzetéről. Sajnos, változatlanul aktuális
a nemzetközi PISA-vizsgálat felidézése, mert a feltárt hiányosság nem csupán
az iskola vagy a könyvtár gondja, több terület összehangolt munkájára lenne
szükség. Pl. Finnországban nem szinkronizálják a filmek nagy részét, hanem
feliratozzák. Ez nemcsak az olvasást fejleszti, hanem a nyelvtanulásban is
segítséget jelent. Az is természetes, hogy a megjelenő könyvek példányszámának
meghatározásakor eleve számítanak a nagyobb mértékű könyvtári vásárlásra.
Az
olvasás gyakoriságát befolyásolja az iskolai végzettség, a nemi hovatartozás
(nem magyar sajátosság, hogy a nők többet olvasnak), de még a felekezeti megosztottság
is. Érdekes, hogy a katolikusok többet olvasnak, a reformátusok viszont kevésbé
vonzódnak a lektűrhöz, és ez a mai tizenéveseknél is megfigyelhető. A feladat
fontos, mert a modernizáció legfontosabb alappillére a normakövető, értékőrző
magatartással bíró, öntudatban megerősödött középosztály, ami elsősorban kulturális
kérdés.
Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója bevezetőjében
utalt dániai tanulmányútjára. Intő jel nálunk az egymás iránti figyelmetlenség,
a fegyelmezetlenség, türelmetlenség okozta közlekedési balesetek nagy száma.
Dániában más a tolerancia foka egyéb területeken is. Nálunk pl. nem szívesen
alkalmaznak megváltozott munkaképességű dolgozókat. Ott nem abból indulnak
ki a munkáltatók, hogy mivel nem terhelhető a munkavállaló, hanem abból, hogy
mi mindenre képes, és ehhez alkalmazkodnak. Dániában a minőségi munkához fontosnak
tartják a rendszeres ön- és továbbképzést és ehhez a feltételeket is biztosítják.
Előadásában hangsúlyozta, hogy a könyvtárakat nem éri váratlanul az európai
uniós csatlakozás. Az intézmény szintű, szakmai szervezetek által fenntartott
kapcsolatok mellett számos egyéni kapcsolat is létezik. A szakirodalomhoz
nagyon régóta hozzá lehet jutni. A könyvtárközi kölcsönzésben korszakváltás
történt a technikai lehetőségek eredményeként, habár korábban is működött.
Az Európai Unióba értékként visszük szakmai hagyományainkat, azt, hogy törvényi
szinten szabályozott a könyvtárügy; a hálózati rendszert, a megfelelő gépesítettséget,
a kapcsolatteremtési szándékot. Az európai gyakorlattól eltér, hogy a közkönyvtárak
egyúttal az oktatás bázisai is. Az úgynevezett rekreációs, szabadidős olvasmányokra,
a jelenlegi és a potenciális olvasók igényeire viszont az unióban jobban figyelnek.
Gyengeségünk, hogy a községi könyvtárak jó része korszerűtlen. A forrásokat
koncentrálni kell. Nagyobb mértékű vásárlás esetén több az árengedmény, így
éppen a legszegényebb kis könyvtárak kapják legdrágábban a könyveket. Az alapszolgáltatásokat
biztosítani kell, de nem feltétlenül önálló könyvtárakban. Az ellátási modellek
kidolgozása, megteremtése az egyik legsürgetőbb feladatunk.
Koreny Ágnes, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának információs
referense az európai uniós pályázati és információs lehetőségeit ismertette.
A lakossági tájékoztatás javítása érdekében a megyei könyvtárak is kaptak
információs anyagokat. Terveznek továbbképzéseket, tréningeket, tanulmányutakat
is. A pályázati lehetőségek az együttműködésen alapulnak. Van lehetőség arra,
hogy a már nyertes pályázathoz kapcsolódjanak partnerként a könyvtárak, és
új pályázatokat is írnak ki. A csatlakozás után a kulturális kapcsolatok bővítésére
is több lehetőség nyílik.
Zsok
Gizella, a révkomáromi Duna menti Könyvtár igazgatója az ottani könyvtár gondjairól
szólt. A rendszerváltás után több civil szervezet alakult, új könyvkiadók
jöttek létre, bővült a rádióban a magyar nyelvű adás ideje, új lendületet
vett a magyar kultúra értékeinek feldolgozása. A könyvtárak felemás helyzetben
vannak.
Most
már lehet magyar anyanyelvű az igazgató,
de gyakorlatilag nincs pénz az állomány gyarapítására. (Párkányban tett látogatásunk
során valamilyen jobb helyzetet tapasztaltunk.) Országos szinten is csökkent
az olvasók száma. Nemrégiben alakult meg a magyar könyvtárosok szakmai szervezete,
ami remélhetően javít a helyzeten. A révkomáromi könyvtár egyik legfontosabb
jellemzője a határ menti együttműködés, ez is enyhíti valamelyest a problémákat.
Zsok
Gizella előadása közben
(Jobbra: H. Mlakár Erzsébet)
Takács
Anna
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya
![]()
Magyarságtudat és Európa-ismeret Komárom - Esztergom megyei
általános iskolás tanulók körében
Az alább következő néhány adat csupán részlet a könyvtári napokon elhangzott
előadásomból. Ebben a néhány sorban azokat a részleteket válogattam ki, amelyek
a gyerekek olvasási szokásaival foglalkoznak. A kérdőíveket Komárom-Esztergom
megye városainak (Komárom, Dorog, Tatabánya, Tata, Oroszlány, Kisbér és Nyergesújfalu)
gyermekkönyvtárosai segítségével 277 gyermek töltötte ki (161 felső tagozatos
és 116 alsó tagozatos). Ezúton is szeretném megköszönni a gyermekkönyvtárosok
segítséget.
A
legizgalmasabb kérdéscsoport a magyar és európai híres emberekre vonatkozott.
Arra a kérdésre, hogy ki a három kedvenc íród vagy költőd, az alábbi eredmények
születtek:
A) Alsó tagozatosok:
| Írók,
költők Petőfi Sándor Móra Ferenc Weöres Sándor József Attila Kölcsey Ferenc Arany János Fekete István Benedek Elek, Zelk Zoltán, Ady Endre Vörösmarty Mihály Gárdonyi Géza Kányádi Sándor,Nagy László Jókai Mór Sebeők Zsigmond, Móricz Zsigmond, Lengyel Dénes, Csoóri Sándor, Janikovszky Éva, Csukás István Kormos István,Krúdy Gyula,Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Galambos Bernadett, Kiss Anna |
Említések 77 említés (66%) 36 említés (31%) 35 említés (30%) 33 említés (28%) 16 említés (13 %) 14 említés 12 említés 10 említés 9 említés 8 említés 5 említés 3 említés 2 említés 1 említés |
| Írók,
költők Petőfi Sándor József Attila Arany János Ady Endre Móra Ferenc Jókai Mór Weöres Sándor, Gárdonyi Géza Móricz Zsigmond, Kölcsey Ferenc Kányádi Sándor Molnár Ferenc Csokonai Vitéz Mihály Babits Mihály, Mikszáth Kálmán, Vörösmarty Mihály Radnóti Miklós, Szabó Magda, Kosztolányi Dezső Janikovszky Éva, Kertész Imre, Balassi Bálint Rónaszegi Miklós, Nógrádi Gábor, Kertész Erzsébet, Nemes Nagy Ágnes, Lőrincz L. László, Zelk Zoltán, Juhász Gyula Kassák Lajos, Tamkó Sirató Károly, Kazinczy Ferenc, Rejtő Jenő, Nagy Katalin, Benedek Elek, Váci Mihály, Tompa Mihály, Moldova György, Berzsenyi Dániel |
Említések 120 említés (74 %) 57 említés (37 %) 44 említés (27 %) 28 említés (17 %) 20 említés (12%) 15 említés 14 említés 11 említés 10 említés 8 említés 6 említés 5 említés 4 említés 3 említés 2 említés 1 említés |
A
válaszokból kitűnik, hogy a feleletekhez inkább a "kiről tanultatok az
iskolában" kérdés illett volna, hiszen nehéz egy alsóst elképzelni, ahogyan
egy Kölcsey-kötetet lapoz elmélyülten, és egy felsősről is könnyebben hihető,
hogy Kertész Erzsébetet olvas szívesebben, mint Adyt. Feltéve persze, hogy
olvas valamit. A gyerekek 78 %-a azért fel tudott sorolni három író-költőt,
13 % kettőt, 5 % egyet és csak 4 % ( 12 gyerek) nem tudott egyet sem.
A következő kérdés európai írókra és költőkre vonatkozott, szintén háromra
voltunk kíváncsiak (alsósoknak azzal a könnyebbséggel, hogy nekik a mű címét
is elfogadtuk). Nézzük, kiket említettek a legtöbben.
Alsó tagozatosok:
J. K. Rowling, Milne és La Fontaine, Grimm testvérek és Erich Kästner, Andersen
Felső tagozatosok:
Shakespeare, Rowling, Tolkien, Victor Hugo, Goethe
Összesen 50 európai költőt és írót neveztek meg a gyerekek, 24 % hármat, 18-18
% kettőt, illetve egyet, 40% egyet sem.
Mikolasek
Zsófia
Jókai Mór Városi Könyvtár, Komárom
![]()
Célok, feladatok az MKE Megyei Szervezeténél
A
XXXII. könyvtári napok keretében szeptember 22-én 14 órától a Magyar Könyvtárosok
Egyesülete Komárom-Esztergom Megyei Szervezete tartott taggyűlést.
A délután vendége Bakos Klára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) elnöke
volt. Az elnök asszony előadásában az egyesület céljairól és terveiről beszélt.
Mint mondta, az MKE céljai közé tartozik többek között a határon túli könyvtárakkal
való kapcsolatfelvétel, a külső-belső kommunikáció és ezáltal a szakma elismertetése,
valamint a minisztériumok támogatásának megszerzése is. A feladatok közé a
vélemények képviseletét és a stratégiai célok felkarolását sorolta. Végül
a kirándulásokról, könyvtáros bálról és a jövő évi vándorgyűlésről ejtett
szót.
Bakos Klára tájékoztatója után Csics Gyula, a Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója
számolt be az erdélyi kirándulásról, majd Sámuelné Ábrahám Mónika, a megyei
szervezet vezetője idézte fel a 2003-ra kitűzött feladatokat, programokat.
Beszámolójában elmondta, hogy ellátogattak a Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárába,
a Komáromi Városi Könyvtár gyermekkönyvtárába, az esztergomi Városi Könyvtárba,
onnan pedig átsétáltak a párkányi városi könyvtárba is. Szó esett a 35. Vándorgyűlésről,
a MKE Megyei Szervezetének vezetőség- és küldöttválasztó gyűléséről, a pályázatokról,
valamint azokról a teendőkről, amelyek még az egyesületre várnak ebben az
esztendőben.
Az előadás után Monostori Imre, a József Attila Megyei Könyvtár igazgatója
és Horváth Géza hozzászólását hallhatták a megjelentek.
Sutáné
Csulik Andrea
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya
![]()
Honismeret és helytörténet a könyvtári napokon
A XXXII. Komárom-Esztergom megyei könyvtári napok keretében rendeztük meg
a megyei Honismereti Egyesület tanácskozását a honismerettel, helytörténettel
foglakozó civil szervezetek vezetői, képviselői számára. A szervezőknek az
volt a célja, hogy ismét egymásra találjanak a hasonló céllal létrejött egyesületek.
A meghívóban szakmai tanácskozóra, kiadvány-bemutatóra invitáltuk a szakmabelieket,
barátainkat.
A találkozón Dorogtól, Nyergesújfalun át Tatabányáig, Tatáig képviseltették
magukat a civil szervezetek. A bemutatkozások, beszélgetések során kiderült,
hogy sok helyen működik olyan szervezet, amelyet vagy intézmény vagy az önkormányzat
támogat, de - sajnos - olyan példával is találkozhattunk, ahol nem nézik jó
szemmel kezdeményezéseiket. A legtöbb résztvevő szoborállítási kezdeményezésekről,
emléktáblák elhelyezéséről és a bennünket, könyvtárosokat legjobban érdeklő
kiadványok megjelentetésről számolt be. Különösen érdekes volt a dorogi illetőségű
Kovács Lajos beszámolója. Kiadványaik száma, színvonala - úgy véljük - mindannyiunk
elismerését kiváltotta. A jelenlévők közt volt olyan, aki - bár több hasonló
civil szervezetnek is tagja - saját erejéből végzi kutatómunkáját és a kiadványok
megjelentetését is vállalkozásából finanszírozza. Aktív és nyugdíjas pedagógusok
számoltak be munkájukról vagy éppen "ráérő" nyugdíjas napjaik, hónapjaik
legújabb eredményeiről: pl. egy könyv alapján megírt forgatókönyvről és az
elkészült filmről.
Talán az eddigiekből is kitűnt, hogy a jelenlévők többsége egy-egy intézményt
is képviselt, hiszen a sokat hangoztatott intézményi háttér nélkül sem az
egyes civil szervezetek, sem a honismereti mozgalom nem működhet jól. A találkozón
részt vettek intézményvezetők is, aki egyrészt saját kutatásaikról számoltak
be, másrészt az általuk képviselt szervezet munkáját mutatták be. Sor került
olyan alapítványok munkájának ismertetésére, amelyek vagy kiadványok formájába
vagy konferenciák szervezésével segítik a kutatók munkáját.
A megye egyik legnagyobb honismereti, helytörténeti gyűjteményével rendelkező
intézménye a megyei könyvtár, melynek munkáját Horváth Géza helyismereti szaktájékoztató
mutatta be. A könyvtár teljességre törekvően gyűjti a megyére vonatkozó könyv-
és sajtóanyagot. A megyében megjelent és a megyére vonatkozó könyvanyagról
éves összeállítást készít. A vonatkozó sajtóanyagot 1945-től kötetkatalógusokban,
1993-tól számítógépes adatbázisokban is feltárja. A legfrissebb cikkek bibliográfiáját
honlapján (www.jamk.hu) is közzéteszi, ahol 2000-től a kurrens könyvanyag
is kereshető. E szolgáltatások ajánlása mellett Horváth Géza kérte a jelenlévő
kollégákat, hogy kiadványaikat juttassák el a könyvtárba vagy adjanak róluk
tájékoztatást. A személyes kapcsolatok erősítése a civil szervezetekkel, helytörténeti
körökkel, egyesületekkel, felhasználókkal, kutatókkal - miként azt a helyismereti
szaktájékoztató hangsúlyozta - valamennyi érdekelt számára hasznos. A könyvtár
helyismereti gyűjteményére épülő szolgáltatásaival e célt, a személyes kapcsolatok
erősítésével a mozgalmat is szolgálja.
Ezzel a megállapítással zárult a baráti találkozó "hivatalos része",
majd elkezdődött a címek, telefonszámok cseréje, az érdeklődés az egyes bemutatott
kiadványok elérhetőségéről. A szervezőknek javasolták, hogy kicsit többször,
kicsit nagyobb körben kellene rendezni hasonló összejöveteleket. A kutatók
szempontjából hasznos lenne, ha bemutatkoznának a helytörténeti gyűjteménnyel
rendelkező, vagy hasonló munkát végző intézmények. mert nem mindenki tudja,
hogy hol, milyen anyag található. A szervezők ígérik, hogy a tanácsokat megfogadják,
és továbbra is figyelemmel kísérik a kutatásokat, a megjelent kiadványokat,
segítik a nyilvánosságra kerülést.
Ifj. Gyüszi László - Horváth Géza
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya
![]()
Ötéves
az Országos Dokumentumellátó Rendszer,
ismét könyvtárközi konferencia Tatabányán
Immár
harmadszor rendezte meg a József Attila Megyei Könyvtár az ODR tagkönyvtárak
könyvtárközi kölcsönzéssel foglalkozó munkatársainak konferenciáját. Ez év
szeptember 29-én ismét több mint száz könyvtáros gyűlt össze a megyei könyvtárban.
Igazán öröm, ha egy rendezvénynek akkora a sikere, hogy a résztvevők évről
évre igénylik a folytatást.
Szerettük volna ezt a találkozót egy kicsit ünnepélyessé tenni, hisz ötéves
születésnapját ünnepelhette az Országos Dokumentumellátó Rendszer. Monostori
Imre igazgató meleg hangú bevezetővel nyitotta meg a konferenciát, majd jelképesen
egy csokor virágot nyújtott át az egybegyűlteknek.
Első előadónk Kenyéri Katalin, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
főtanácsosa volt. A könyvtári rendszer fejlesztésének stratégiájáról, a fejlesztés
eszközeiről, a szabályozásról és a szakfelügyeletről beszélt. Hangsúlyozta,
hogy az ODR szolgáltatásainak fejlesztése a vidéken élők esélyegyenlőségét
javítja. Ismertette a 73/2003. (V. 28.) kormányrendeletet, amely megszabja
a kérő és a szolgáltató könyvtárak feladatait. A jogszabály nagy hangsúlyt
fektet a haladéktalan szolgáltatásra, melyhez azonban megfelelő személyi és
technikai feltételeket kell biztosítani.
Koltay Klára, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgató-helyettese
az ODR lelőhelyadatbázis új verzióját mutatta be. Az új felület több keresési
és kérési lehetőséget biztosít, a tagkönyvtárak pedig karbantarthatják saját
adataikat. Csak gratulálni lehet a debreceni kollégáknak, hogy ígéretükhöz
híven a tanácskozásra már működött az új adatbázis!
Ennek a konferenciának az egyik célja az volt, hogy a nem nyomtatott dokumentumok
könyvtárközi kölcsönzésének problémáit megvitassuk. Főleg a hangzó anyagok,
az audiovizuális dokumentumok küldése okoz nehézségeket. A következő előadások
erről is szóltak.
Gócza Julianna és Liszka Zsuzsanna, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár zenei
részlegének könyvtárközi kölcsönzési gyakorlatáról számolt be. Kiderült, hogy
csak könyvet és kottát szolgáltatnak, hangzó anyagot nem. A FSZEK a hangzó
dokumentumokat olyan rövid időre kölcsönzi, hogy ebbe az időbe a vidékre küldés
nem fér bele. Igazán sajnáljuk, mert olyan gazdag zenei anyaggal rendelkeznek,
hogy sokszor csak ők tudnák kielégíteni a vidéken jelentkező eseti olvasói
igényeket
A közös ebéd és a születésnapi torta elfogyasztása után érdekes és őszinte
beszámolót hallhattunk Kiri Angélától és Varga Évától. Ők a székesfehérvári
Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár könyvtárközi kölcsönzését bonyolító könyvtárosok.
Elmondták, hogy forgalmuk annyira megnőtt, hogy már a teljesítőképességük
felső határát súrolják. Gondjaik vannak a hangzó anyagok kölcsönzésével is,
mert alig akad könyvtár a rendszerben, amelyik hajlandó kölcsönözni ezt a
dokumentumtípust. Eredetiben szinte soha, másolatban pedig csak hosszú várakozás
után, néha-néha. Persze kérdés, van-e idő, kapacitás a másolásra?
Az előadások után intenzív beszélgetés következett. A feltett kérdésekre elsősorban
Kenyéri Katalin válaszolt, de a kollégák is szívesen adtak számot saját kölcsönzési
gyakorlatukról. Megtudtuk, hogy egyre több könyvtár rendelkezik interneten
elérhető számítógépes katalógussal, amelyben a keresés gyors, pontos információt
nyújt egy-egy elérhetőségről. Jó volt hallani, hogy a könyvtárosok is egyre
gyakorlottabban bonyolítják az elektronikus kéréseket és egyre készségesebben
nyújtanak egymásnak segítséget.
Remélhetően jövőre ismét találkozhatunk, megbeszélésre érdemes időszerű témában
biztosan nem lesz hiány.
Fátrai
Erzsébet Márta
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya
![]()
A
"budai úrilány" a tatabányai Városi Könyvtárban
![]() |
![]() |
|
Lángh
Júlia bemutatkozik
|
Csics
Gyula köszönti Puskás Kálmánt
|
Szeptember
26-án a könyvtári napok során két esemény is volt könyvtárunkban. Csak az
egyik szerepelt a meghívóban, plakáton, a másikat meglepetésnek szántuk. Azt
mindenki tudta, hogy vendégeink találkozhatnak Lángh Júlia íróval, vásárolhatnak
az eddig megjelent három kötetéből és dedikáltathatják azokat. A meglepetés
legidősebb olvasónk - a 91 éves Puskás Kálmán - köszöntése volt a könyvtári
napok alkalmából. (Természetesen őt azért előzőleg virágnyelven be kellett
avatni, hogy biztosan jelen legyen az eseményen.) Csics Gyula igazgató úr
néhány kedves mondat után átnyújtotta számára Habsburg Ottó életének krónikáját.
Az ünnepelt 8 éve tagja könyvtárunknak, és egyáltalán nem látszik meg rajta
a kora, amelyet a rendezvényen készített fénykép is tanúsít.
Ezt követően került sor Lángh Júlia élménybeszámolójára. Mesélt afrikai emlékeiről,
tapasztalatairól, de legfőképpen nigeri óvónői tevékenységéről. Életének ebbe
a szakaszába nyújt betekintést Közel Afrikához című kötetében. Hozott magával
néhány afrikai relikviát a kedvencei közül: két félgömb formájú lopótököt,
amelynek külső oldala szépen díszített. Bemutatott egy tuareg tőrt, egy bőrből
készített amulett-tartót és más érdekességeket. Külön örömünkre szolgált,
hogy fényképeket is közreadott könyvei szereplőiről. Kitűnő előadókészséggel
megáldott személyiség, vendégeink nagy érdeklődéssel és derültséggel hallgatták.
Annyi kedves történetet mesélt el az illélai emlékekből, hogy a másik afrikai
kalandra már nem is jutott idő. Pedig az is mindenkit érdekelt volna, hogyan
utazott el egy csádi nagyvárosba mozgássérült fiataloknak rádiózást, újságírást
oktatni. Ugyancsak nagy érdeklődés várta önéletrajzi regényéhez (Egy budai
úrilány) fűződő gondolatait, de erre sem jutott idő. Másfél órába nem férhet
bele 60 év minden színes, gazdag eseménye. Aki többet akar tudni róla, annak
ajánljuk könyveit és a róla szóló újságcikkeket.
Afrika iránti vonzalma például részben az afrikai irodalom sokszínűségének
is köszönhető, amelyet még párizsi évei alatt kedvelt meg, ugyanakkor az átlagember
nagyon kevés írót ismer közülük. (Ebben valószínűleg segíthet, hogy 2003 irodalmi
Nobel-díjasa dél-afrikai lett.) Lángh Júlia afrikai műfordítások sorára készül.
Van már elkészült fordítása is, kedves gesztusként könyvtárunknak ajándékba
hozott belőle. Ráadásul kiadójával küldetett két másik afrikai regényt is,
amelyet ugyan nem ő fordított, de szeretné, ha minél többen elolvasnák.
Szilassi
Andrea
Városi Könyvtár, Tatabánya
|
A mese gyógyító ereje
A
XXXII. Komárom-Esztergom megyei könyvtári napok rendezvényeként Boldizsár
Ildikó mesekutató volt könyvtárunk vendége.
"Aki a meséket ismeri és hisz bennük, az a való világban is sokkal könnyebben
boldogul" - vallja Ildikó.
Boldizsár Ildikó előadás közben
S valóban, minden probléma megoldásában segítséget nyújthat egy-egy mese elolvasása.
A
régi emberek életében mentálhigiénás szerepük volt, segítették megőrizni a
gondolkodás tisztaságát. Betegség esetén gyógyítani is képes a mese ereje.
Ezt egyébként volt alkalma megtapasztalnia gyermekkórházban, ahol beteg gyerekeknek
mesélt. Tudnunk kell, hogy lázas betegnek nem mondunk sárkányos mesét, mert
az tovább növeli a lázat. Viszont a műtét előtt álló gyereknek erőt, lendületet
ad a hősökről és hőstettekről szóló mese. Kutatásai során felfedezte, hogy
minden élethelyzetnek megvan a maga meséje.
Több kiadó felkereste már, hogy írja meg, milyen betegségre milyen mese való.
De ez így nem megy, látni kell, hogy ki a befogadó: lány-e vagy fiú, nő vagy
férfi az illető, kövér-e vagy sovány, elesett-e vagy földobott, és így tovább.
Valójában a meseolvasás a 19. század végéig a felnőttek szórakozása volt.
Benedek Elek mesegyűjteményeinek megjelenése után változott meg a helyzet,
azóta mesét csak gyerekeknek mondunk.
Az előadás során olyan sok érdekes dolgot hallhattunk, hogy mindnyájan késztetést
éreztünk egy igazán jó mese elolvasására. Nagyon jó kikapcsolódás, ajánlom
mindenkinek!
Gurinné
Pintér Gabriella
Városi Könyvtár, Dorog
![]()
Kistérségi olvasástársaság
A komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár gyermekrészlege sikeresen pályázott a
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat közművelődési bizottságánál egy kistérségi
olvasástársaság tervével. Ez a bonyolult mondat az alábbiakat rejti magában:
mindannyian ismerjük a gyerekek olvasási szokásainak megváltozásával járó
hatalmas problémát. Azok a tanulók, akik nem képesek az olvasást készségszinten
elsajátítani (és egyre többen vannak az ilyen gyerekek), a felső tagozatban
szinte menthetetlenül lemaradnak jól olvasó társaiktól. Ezen kívánunk segíteni
- egyelőre elméleti úton - egy olvasástársaság létrehozásával. Első lépésként
a kistérség pedagógusaival, iskolai és gyermekkönyvtárosaival szeretnénk felvenni
a kapcsolatot, hogy közösen fogalmazzuk meg a fő problémákat és a lehetséges
megoldási utakat. Terveink szerint könyvtárunk a koordináló - kapcsolattartó
szerepet töltené be.
Mikolasek
Zsófia
Jókai Mór Városi Könyvtár, Komárom
![]()
Könyvtárközi kölcsönzés - a "végekről" nézve
A
bajóti könyvtár nem tartozik a megye kiemelkedő községi könyvtárai közé. Átlagos
- vagy annál valamivel alacsonyabb - a könyvbeszerzési kerete, így a könyvállomány
elavulóban van, és a választék sem megfelelő. Malagurszkiné Szabó Éva könyvtáros
a megyei könyvtárral való kapcsolatfelvételt követően "felfedezte"
a könyvtárközi kölcsönzés hasznosságát. "A megyei könyvtárból könyvtárközi
kölcsönzéssel mintegy ki tudom bővíteni a könyvtár állományát, segíteni tudok
az olvasóknak mind a tanuláshoz szükséges olvasmányok biztosításában, mind
speciális igényeik (pl. üvegházak építése) kielégítésében. Ez a szolgáltatás
- főleg a kis könyvtárak számára - rendkívül fontos. Igazán csodálkozom, hogy
még mindig vannak, akik nem vagy csak ritkán veszik igénybe, pedig a megyei
könyvtár nagyon segítőkész." - mondja Éva, akinek az ODR konferenciáról
szóló híradás ismételten eszébe juttatta, hogy ez a lehetőség (és persze a
személyes kapcsolat) kisegítette párszor, ha gondja akadt. Remélem, több könyvtárosnak
is eszébe jutott. Érdekes egyébként az a tapasztalat, hogy minél jobb a könyvtár,
minél magasabb a könyvbeszerzési kerete, annál többször igénylik a könyvtárközi
kölcsönzést is az olvasók.
Takács
Anna
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya
![]()
A zene világnapja Oroszlányban
Október 1-jén a zene világnapja alkalmából szervezett hangversenyt az
oroszlányi Művelődési Központ és Könyvtár, Takács Tímea könyvtáros vezetésével.
Erre a napra sikerült megnyerni három fiatal és rendkívül tehetséges növendéket:
Licsák Attilát, Nagy Sándort és Mayer Angyalkát, akik a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem zongora szakos hallgatói.
Az ifjú tehetségek egy órán át kápráztatták el az oroszlányi zeneszerető közönséget,
többek közt Chopin, Liszt, Debussy, Bach, Beethoven, Brahms egy-egy művével.
A hangverseny végén szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a közönség a
fiatalok műsorát.
"Ha szomorúak vagyunk, ha öröm ér bennünket, zene szól. Kinek-kinek ízlése
szerint. Jó, hogy van. Nélküle szegényebbek lennénk. Hisz mi fejezné ki jobban
érzelmeinket, mint a muzsika, mely nemzetközi nyelv, amit a szélrózsa minden
irányában értenek" - fogalmazta meg summázatként Takács Tímea.
Szigeti
Krisztina
Művelődési Központ és Könyvtár, Oroszlány
![]()
Nyári élményeim - fotókiállítás
A nyár elején hirdette meg az oroszlányi Művelődési Központ és Könyvtár gyermekkönyvtára
azt a fotópályázatot, amely a "Nyári élményeim" címet kapta. A nyár
legszebb pillanatait megörökítő fényképeket vártak a szervezők. Közel 60 fénykép
gyűlt össze, összesen 17 nevezőtől, és oly sok szép kép született, hogy 7
kategóriát állítottak fel a szervezők. A gyerekek magyarázó szöveget, történeteket
is csatoltak a képekhez, ami tovább színesítette a kiállítást.
Ezek alapján döntött úgy a zsűri, hogy a kategóriák győztesei között nem állít
fel sorrendet, valamint a nem díjazott gyerekek is kapnak oklevelet és ajándékot.
Így senki nem ment haza üres kézzel. A kiállításon helyet kaptak még a "Sajtkukac"-tábor
legjobb fotói, továbbá két fiatal fotósjelölt elgondolkodtató témájú képei
is. (Nemcsényi László és Csákvári Péter azóta már megalakították és heti rendszerességgel
tartják fotószakkörüket.)
A kiállítás két hétig tartott és nagyon sok érdeklődőt vonzott a gyermekkönyvtár
foglalkoztatótermébe.
A díjazott gyerekek kategóriák szerint a következők:
"Szemem mindent lát" kategória
Végh Cintia, Csákvári Péter, Harmath Martina, Lokodi Katalin
"Színes a világ" kategória
Nagy Frigyes Márk, Végh Cintia, Tímár Mihály, Tímár Miklós
"Mozgalmas Pillanatok" kategória
Németh Alexandra, Niczuj Paula, Tímár Mihály, Tímár Miklós
"A természet szeretete" kategória
Csákvári Péter, Harmath Martina, Németh Alexandra, Czéllei Vörös Zsófia
"A legjobb lesifotók" kategória
Csákvári Péter, Harmath Martina, Tímár Mihály, Tímár Miklós, Dani András
"Pancsoljunkcsak" kategória
Czéllei Vörös Zsófia, Kántor Alexandra, Végh Cintia
"Állati képek" kategória
Jenovai László, Lokodi Katalin, Sajóvölgyi Ibolya
Szigeti Krisztina
Művelődési Központ és Könyvtár, Oroszlány
![]()
Vámos Miklós Oroszlányban
A XXXII. Komárom-Esztergom Megyei könyvtári napok alkalmából invitálták az
érdeklődőket az oroszlányi Művelődési Központ és Könyvtár könyvtárosai az
október 3-án tartandó író - olvasó találkozóra. A vendég ezúttal Vámos Miklós
volt, aki nagy tömeget vonzott az intézmény kamaratermébe.
Sokan televíziós személyiséget ismerik, azt azonban kevesebben tudják róla,
hogy közel 30 regénye jelent már meg - legutóbbi Sánta kutya címmel -, s több
díjjal is jutalmazták már írói pályafutása során. Aki ott volt, az sokat megtudhatott
Vámos Miklós munkásságáról,
szó volt a kezdeti nehézségekről, a későbbi sikerekről, csalódásokról, valamint
legújabb könyve megírásának történetéről is. Magánéletéről nem szívesen beszélt,
annyit mondott csak, hogy aki meg akarja ismerni, olvassa el a könyveit.
A beszélgetés végén szólt arról, hogy milyen irodalmi tervekkel foglalkozik
mostanában, majd válaszolt a közönség kérdéseire. Az est az író könyveinek
dedikálásával ért véget, amikor is nagy türelemmel állta hűséges olvasói rohamát.
Szigeti
Krisztina
Művelődési Központ és Könyvtár, Oroszlány
![]()
Irodalmi vetélkedő gyerekeknek

Ez év november 22-én harmadik alkalommal rendeztünk irodalmi vetélkedőt gyerekeknek Nyergesújfalun, az Ady Endre Művelődési Ház gyermekkönyv-tárában. A feladatok összeállításánál fő célunk az volt, hogy ráirányítsuk a gyermekek figyelmét a már szinte feledésbe merülő klasszikus- és népmesékre, találós kérdésekre, szólás-mondásokra. A jó hangulatú megmérettetésen minden korosztály talált neki tetsző feladatot. Az eredmény-hirdetés után meseolvasással és rajzolással fejeztük be a napot.
Katonáné Bergmann Violetta
Városi Könyvtár, Nyergesújfalu
|
Kövek üzenete
Szénássy Árpád, a szlovákiai Révkomáromban élő mérnök, helytörténész, könyvkiadó,
a helyi KT Nyomda és Kiadó Kft. tulajdonosa, a honismereti mozgalom régi elkötelezettje
és kitüntetettje. A kilencvenes évek közepe óta adja ki a Honismereti Kiskönyvtár
sorozatot, amelynek eddig csaknem 200 darabja jelent meg. (Ld. Honismeret
2003/4. sz.122-123. l.) A felvidéki helységek történelmi és művészeti értékeit
bemutató magyar és szlovák nyelvű munkákon túl több, a történeti Komárom vármegyéhez
kötődő személyiség életrajzát is megírta. Doktori disszertációjában az említett
terület élelmiszeriparának múltjával foglalkozott. A komáromi sajtó kétszáz
éve címmel a helyi hírlapírás történetéről készített összegző kézikönyvet,
amelyben teljességre törekvően mutatta be a Komáromhoz kötődő folyóiratokat,
újságokat.
Hosszú kutató- és szerkesztő munka előzte meg a Felvidéki Árpád-kori templomok
lexikonának első kötete, A Nyitrai kerület, Szlovákia című kézikönyv megjelenését,
amelyet a gondosság, a mérnöki pontosságra törekvés jellemez. Talán nem véletlen,
hogy ezzel közel egy időben jelent meg a Nap Kiadónál Dunaszerdahelyen a Középkori
templomok a Csallóközben címmel Kovács László és Görföl Jenő könyve. Nincs
átfedés a két mű között, de mindkettő azért született, hogy rendszerezze és
bemutassa a szűkebb-tágabb terület, a haza művészettörténeti értékeit, amely
a szélesebb értelemben vett történelmi ismereteket is bővíti, a történelmi
tudat mélyítését, a szülőföldhöz való kötődés erősítését szolgálja. Koncepciójuk,
felépítésük és szerkezetük eltérő volta ellenére szellemi indíttatásuk, összetartozásuk
éppoly nyilvánvaló, mint e két sikeres kiadó szlovákiai magyar szellemiséget
ápoló, hagyományőrző tevékenysége.
A Felvidéki Árpád-kori templomok lexikona I. kötet egy hét kötetre tervezett
templomlexikon sorozat első darabja. A mai szlovákiai Nyitrai kerület - az
egykori Komárom, Esztergom, Nyitra, Bars és Hont vármegyék - területéről közel
100 korai egyházi építészeti emléket ismertet szakirodalmi kutatásai eredményeként
a szerző lexikális tömörséggel, egységes szerkezetben. A település neve, a
templom titulusa, a falu első okleveles említése, falunév változatok felsorolása
a történeti források évszáma szerint követik egymást a lexikonban. Az alapadatok
között lajstromozza a település földrajzi elhelyezkedését, az épületek műszaki
adatait. Az építés, átépítések, restaurálások dátuma után fotókkal, alaprajzokkal
egészíti ki e tömör dokumentációt.
A kora Árpád-korban a templomépítkezések legfőbb kezdeményezője és támogatója
a kötet elején idézett Szent István-i törvénynek megfelelően a királyi hatalom
volt. A hitélet terjesztésére és megszilárdítására behívott szerzetesrendek
európai építészeti gyakorlatukat is magukkal hozták. A rendi regula szerinti
hasonlóságok, azonos stílusjegyek egyaránt megfigyelhetők a korabeli felvidéki
és a nyugat-európai templomokon. Ezzel összefüggésben érdemes kiemelni az
Árpádok alatt a nyitrai dukátus részét képező-, a 11. századtól a Hont-Pázmány
nemzetség birtokközpontjaként számon tartott Bény község négy ismert ilyen
épülete közül a premontreiek által Kisbényben emelt templomot. Ez egy Magyarországon
ritka kereszthajós elrendezésű épület. Mivel a rend a ciszterekről vált le,
kevésbé szigorú szervezeti keretek között működik, ezért a templom térkapcsolatai
sem annyira kötöttek. Ez a középkori magyar szerzetesi építészet egyik jellegzetessége.
A 11-12. század során a királyi és egyházi megrendelők mellett világi építtetők
is megjelentek, akik hatalmuk kifejezésére nemzetségi monostorokat emeltettek.
1217 előtt épült az Amadé nemzetség Szűz Mária kolostor-temploma, illetve
az ugyancsak Bényhez tartozó Apátiban feltárt földesúri templom, ami a környék
egyik legrégebbi építménye. E korszakból számos falusi templom is fennmaradt,
melyek elemi liturgiai funkciót töltöttek be. Különleges, de nem ritka a kör
alaprajzú tér (hajó), a rotunda templomok típusa sem. Ennek példája az ugyancsak
bényi, 12. században épült, kiváló akusztikájú kerektemplom. Érdekessége,
hogy a temetőkápolna henger alakú falát tizenkét félköríves fülke díszíti,
amely nyilvánvaló utalás a tizenkét apostolra. Ez az alaprajz a római Panteonra
vezethető vissza.
A román művészeti stílus jegyei a szűkebb magyarországi: zsámbéki, jáki, vértesszentkereszti
és lébényi templomok mellett a felvidéki építményeken is megfigyelhetők. A
kötet egyik értéke, hogy e párhuzamokra felhívja a figyelmet. Mint az előszóban
olvasható, ugyanakkor "az építészettörténet fehér foltjának megszüntetését
sugallja. […] Egy olyan kor feltárását, megismerését tűztük ki célul, mely
végeredményben meghatározza az ezeréves egyházi építészetet és kiindulópontja
volt az építészetkultúrának."
Fedezzük fel együtt közös kincseinket, melyekkel gazdagítjuk Európát.
(Felvidéki Árpád-kori templomok lexikona I. kötet. A nyitrai kerület. Szlovákia.
Szerk. Szénássy Árpád. KT Könyv- és Lapkiadó. Révkomárom, 2002)
Horváth
Géza
József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya
|
Továbbképzés a Megyei Könyvtárban
Érdekesnek ígérkezett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Komárom-Esztergom megyei
Szervezete által meghirdetett továbbképzés. Már a címe is figyelemfelkeltő
volt: "Konfliktuskezelés a könyvtárakban". Egyáltalán vannak-e,
milyenek és hogyan lehet feloldani ezeket? Ilyen és ehhez hasonló kérdések
merültek fel valamennyiünkben, amikor erre a tréningre jelentkeztünk. A kiscsoportos
foglalkozást zárt ajtók mögött tartottuk, így mindenki őszintén megnyílhatott,
hiszen tudtuk, hogy minden információ, minden vélemény szigorúan köztünk marad.
Ez természetesen alapvető követelmény, mert ha nem így lenne, akkor az ilyen
képzés egyáltalán nem érné el a célját.
Nos, rövid bemutatkozás után - ami szintén rendhagyó volt - még az addig ismeretlen
kollégákat is közénk tartozónak éreztük, és fenntartások nélkül mondtuk el
a véleményünket a különböző szituációkban.
A beszélgetésekből, rajzainkból kiderült, hogy mindenki hordoz megoldatlan
problémát. A cél az volt, hogy szituációs játékokban megjelenítve elemezzük
ezeknek a konfliktusoknak a gyökerét.
Megdöbbentő volt, hogy sokunkban csak akkor tudatosultak saját problémáink,
amikor másoknál láttuk. Így jöttünk rá arra, hogy mivel kell foglalkozni.
A tréning során próbálgathattuk, hogy milyen megoldásokat alkalmazhatunk,
és elgondolkodhattunk azon, hogyan lehetne a konfliktust minimalizálni.
Mindnyájunknak vannak magánéleti, családi, munkahelyi, szomszédsági stb. problémái,
melyeket pontosan az ügyben való érintettség miatt nehezen tud kezelni, de
ha egy kicsit kívülről, más szemüvegen keresztül nézi, akkor bizonyára a megoldást
is könnyebben megtalálja. A tanfolyamon újra és újra beleélhettük magunkat
mások helyzetébe, amely egyúttal saját konfliktusaink objektívebb kezelését
is lehetővé teszi.
Megfogalmazódott bennünk, hogy a beszélgetést folytatni kellene, mert annak
ellenére, hogy reggeltől késő délutánig tartott, sok-sok kérdésre szerettünk
volna még választ kapni. A nap folyamán összeszokott társaság tagjai ezentúl
bizonyára másként, érzelmileg más alapokról indulva fognak szembesülni gondjaikkal,
köszönhetően az előadó, Vidra Szabó Ferenc kitűnő instrukcióinak és szakmai
hozzáértésének.
Tanczerné
Jakus Emőke
Kőkúti Általános Iskola, Tata
|
Ötvenéves a könyvtár
A dorogi Arany János Városi Könyvtárat éppen fél évszázada, 1953-ban nyitották
meg. Jelenleg az önkormányzat működteti. A mindennapokról Cserődi Attiláné
vezető tájékoztatta lapunkat.
- Önkormányzatunknak köszönhetően bőséges a kínálatunk. Szaknyelven szólva
negyvenezer egységgel rendelkezünk. Ez könyveket, CD-ket, hanglemezeket, videokazettákat
és bekötött régi folyóiratokat foglal magában. A várostól ebben az évben kétmillió
forintot kaptunk állományunk gyarapítására, ami a jó válogatásnak köszönhetően
körülbelül ezerszáz új kiadvány vásárlását teszi lehetővé.
- A könyvtárban hat szakember áll az ezerhatszáz olvasó rendelkezésére. A
magas folyóiratáraknak köszönhetően éves szinten további húszezer látogató
tér be hozzánk olvasgatni. Nagyon büszkék vagyunk a helyismereti gyűjteményünkre,
ebben a környékbeli kutatók és diákok nagy odafigyeléssel lapozgatnak.
- A könyvtár hagyományos funkciói mellett tevékenyen részt vesz a város közművelődési
életében. Rendszeresen tartunk író-olvasó találkozókat és gyermekprogramokat.
Albert
József
24 Óra, 2003, október 11. 4. l.
![]()
Jubiláló igazgatókat köszöntöttek Tatán
Tegnap Tatán, a polgármesteri hivatalban Hetényi Tamás, a város polgármestere
köszöntötte és jubileumi jutalmat adott át két intézményvezetőnek. Dinga László,
a Fazekas utcai Általános Iskola igazgatója 40 éves közalkalmazotti munkáért,
míg Gyüszi László, a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója 25 éves közalkalmazotti
munkájáért vehette át az oklevelet és a jutalmat. A polgármester röviden szólt
eddigi intézményi, közéleti munkájukról, az oktatás és művelődés területén
végzett kiemelkedő tevékenységükről, majd további sikeres munkát kívánt a
két jubiláló igazgatónak.
KEM
Hírlap, október 2. l. l.
![]()
Iskolai könyvtár Vértesszőlősön
Vértesszőlősön, a szlovák nemzetiségi nyelvet oktató általános iskolában 189
diák tanul. Ismereteik bővítéséhez nagy segítséget nyújt a tanintézmény könyvtára,
ahol immár főállású könyvtár szakos tanárnő, Kolevné Forisek Györgyi segíti
a diákokat az eligazodásban. Mivel a községi könyvtárat is ő vezeti, össze
tudja hangolni a diákok és a felnőtt lakosság igényeit is, s minden évben
jut anyagi fedezet új könyvek vásárlására.
24
Óra, 2003. november 5. 4. l.
![]()
Irodalmi nemzet
Pomogáts Béla irodalomtörténész új könyvének bemutatójára hívta meg az
irodalom barátait a József Attila Megyei Könyvtár Szinnyei Köre a hagyományos
hétfő délutáni randevúra.
Az október 13-i író-olvasó találkozó házigazdája, Horváth Géza bevezetőjében
méltatta Pomogáts Béla pályáját, megemlítette legjelentősebb alkotásait, esszéit,
amelyek régi és kortárs írók életművének újraértelmezése mellett a politikai
mozgalmak és az irodalom egymásra hatását ábrázolják.
A vendég az Irodalmi nemzet című kötetéhez kapcsolódva az irodalom és a közélet
sorskérdéseit érintette, kiemelve: sokszor az állam nélküli országban az irodalom
volt az egyetlen szervező erő. A magyar történelem egyes korszakain kívül
a római birodalom és a latin irodalom viszonyát említette példaként. Szóba
került az Illyés Közalapítvány munkája is annak kapcsán, hogy az író az elnöke
a határon túl élő magyarság művelődési és közéletét támogató szervezetnek.
Kérdésekre válaszolva Pomogáts Béla tovább szőtte korábbi művének gondolatát:
Az irodalom köztársasága című kötetének folytatásaként az írók szellemi elkötelezettségét,
az irodalmi áramlatok összefüggéseit és a politikai rendszerek változékonyságát
elemezte a kötetlen beszélgetésen.
km
Itthon,
2003. október 17. 4. l.
|
Lapszámok: |
![]()
Felelős
szerkesztő: Takács Anna
Olvasószerkesztő: dr. Monostori Imre
Szerkesztik: Gurinné Pintér Gabriella, Dorog, Arany János Városi Könyvtár
ifj. Gyüszi László, Tata, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár
Hartmann-né Rákosi Ildikó, Nyergesújfalu, Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár
dr. Horváth Géza, József Attila Megyei Könyvtár
Szigeti Krisztina, Oroszlány, Művelődési Központ és Könyvtár
Mikolasek Zsófia , Komárom, Jókai Mór Városi Könyvtár
Szabó Hédi, Kisbér, Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmények
Szilassi Andrea, Tatabánya, Városi Könyvtár
Tanczerné Jakus Emőke, Tata, Kőkúti Általános Iskola
Kiadja a József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya, Fő tér 2.
Felelős kiadó: dr. Monostori Imre igazgató
ISSN 1218 9278
Tb.MK. S-48/2003.