FALUDI ÁDÁM
A dinnye
  

A pince földjén hűsölnek a görögdinnyék, az ebéd közeleg, miként a dinnyék végzete. Ritkábban sárgadinnyék és zöldesebb cukordinnyék is megosztják társaságukat a Nagy Zöld Testvérekkel. Vagy éppen a Kis Sárga Testvérekkel a Nagy Zöld Testvérek, a pillanatnyi erőviszonyoktól függően. 
     Mindez a pince hátsó traktusában történik, a pince végében, ahol téglából rakott fal állja a föld útját, hogy az ne omoljon időről időre saját magába. A fal úgyszintén kitéglázott mélyedésében – amelyik egy gyerek rajzolta házoldalt formáz – található a kalapács, drót, kénlap, kréta, ú-szög, gyertyacsonk, és kukoricacsuhé. Mindezek hiányában a pince nem tudná ellátni feladatát, s nem lenne az élet működésének egyik tengelye azzal a bizonyossággal, hogy az itteni mélyedésben a felsoroltak mindig megtalálhatók. Még akkor is, ha odafent a fénylő világban a káosz kezdene belemelegedni a mesterkedéseibe. 
     A pincében a pókhálós venyigenyalábokból folyton peregnek a porszemek, de ez inkább csak akkor érzékelhető, amikor baromfi kapirgál odafent, és megpróbálja becserkészni az egyre inkább elnehezülő kakas. 
     Egyszer egy tizenöt kilogrammos görögdinnye került hűvösre a pince végében. 
     Egyik dinnyetermesztő hozta a vasúton túlról, ahová évekig visszajárt családostul dinnyét termeszteni. Ivóvízért a pince előtti kúthoz járt, mert ezt minden érintett rendjén valónak találta. A pince előtti kútban pedig a környék legjobb vizét találhatta, amiből csekély energiaráfordítás árán megtölthette tárolóedényeit. Csak le kellett eresztenie a kútba az üres vödröt, aminek lópatkó billegett az oldalán, s így alighogy vizet ért a vödör, már merült is a szerencséje után. Aztán fel kellett húzni tele vízzel, kiemelni, kiönteni és visszaállítani a kezdő-helyzetet. A dinnyék elsősorban ennek a viszonylag rövid, de nagyon ésszerű és gazdaságos tevékenységnek köszönhették, hogy a pince lett ideig-óráig otthonuk. 
     Egyszer egy tizenöt kilogrammos görögdinnye került hűvösre a pince végében. 
     Azt hittem, hogy ez a világ legnagyobb dinnyéje. Lementem hozzá többször is élete utolsó délelőttjén, hogy jól megnézzem magamnak, még így egészsége teljében. Ráültem. Évekkel később, amikor találkoztam Münchausen báró úrral, tökéletesen megértettem, mit érezhetett az ágyúgolyón suhanva odafent, a messzeségben. 
     Tizenöt kilogrammos görögdinnye isten. A súlyát a mázsának köszönhettük. Azt, hogy megtudhattuk róla, milyen nehéz, mert a pince hátsó traktusába telepítése előtt az előszobai mázsán szédelgett, egyensúlyozott, míg a megmérettetés le nem zajlott. 
     Felkeltem róla, megpróbáltam megemelni, aztán visszamentem az udvarra, és vártam a soromra. Ebéd után a dinnye megszűnt ágyúgolyó lenni, s javarészt a konyhaasztalra került. Akár egy félhold, egy fogyó Hold a kezemben, a Hold ezüst leve csurran hosszan, hidegen, végig a jobb karomon a könyökömig, s onnan a konyha homokjára. 
     Ez a tizenöt kilogrammos görögdinnye. Minden más csak megközelítés, a megnevezések véletlen egybeesése. Ha meghallom valahol azt, hogy tizenöt kilogrammos görögdinnye, azonnal a pince végében hűvösödő istenségre gondolok. Görögdinnyére, kútra, vízre, mázsára, ebédre, nyárra és a kakas mesterkedéseire. Még akkor is, ha valamiféle mindenható a kelleténél többet babrált órákkal korábban fejem kapcsolószekrényében a csavarhúzójával.