BABICS IMRE 

  

Gnózis 

(részlet) 

 
 „Minden lépéssel közelebb a reménytelen élet forrásához. A bunkózónához. Közelebb a koszhoz. Színmagyarok gettója: lakótelep, íme, megjöttem! Ha időbusz lenne e monstrum! Ezer, nem!, kétezer évvel előre utaznék. Ősvadon állna itt, tele vaddal. Két perc, és felfalna egy emkány. Emberpatkány. Vagy ha nem, akkor fájdalom, éhség, kór kínozna. Nekem nem jó sehol úgysem. Azonban itt s most vergődés.”

        Megvárta, amíg besorolt a busz döcögősen az úttest forgalmába. A zebrán átsietett a Havanna felé.
      „A gyomorremegésem minden megtett lépésemmel arányosan elkezd nőni. Szemétövezet. Csak míg odvában a legtöbb vesztes megnyugszik, kipihenheti lelki baját, én újabb, belső tébolydába nyitok be. Örökké félek: az újabb trükk a begyógyszerezés. Az utóbbi három hónapban tizenötször vett be hatalmas dózist. És kialudta, igaz, de az esti üres szem, tántorgás, kásás motyogás bennem marad és a lassú méreg hálátlan szerepében időzik elmémben. Ha rugalmas lennék még, fogadást is köthetnék valamennyi napomra magamban: alélt-e vagy sem adott estéken. Megnyerném, bizonyos. Ma? Nos, hat az egyhez.”

       A liftajtót kinyitotta. Becsukta rögtön, olyan más volt a fehérség benn, idegennek tűnt számára.
      „Na! Eltévedtem?”
     Körbetekintett. 
     „Nem. Kicserélték végre a belső, régi borítást.” 
     Újra kitárta a liftajtót. A kabinba belépett és a hatos számú gombot megnyomta. Csukódott halkan a belső ajtó. Friss festése tizenkét centi magas felirattal volt csúfítva: AZ ÚR ÉL. 

     „Csak te lehettél, bunkó kis jehovista köcsög, te! Nem fontos nyomozónak lenni, hogy erre a tényre rájöjjek, hisz a legfelsőn laksz, és sok idő kell, míg belevésel a fémbe ilyen mélyen valamit. Volt rá, mondjuk, huszonöt másodperced, nyomorult. Ha élne az Úr, nem firkálgatnál itt mosolyogva! Féreg. A meggyőződésed? Tetováld a pöcsödre, s hogy gyakrabban láthasd, vízhajtót szedegess! Te...! Hol tartottam? Igen: hat az egyhez, hogy ma is elkent hangon kárál majd szeretett feleségem, üres két szem bámul ki fejéből és totyog egyre lekókadt fejjel. Lássuk!” 

      Nagy levegőt vett és mialatt a lift becsapódott háta mögött, kinyitotta az ajtót. 
     „Eddig jó.” 

     A lakáskulcsát a zakója zsebébe süllyesztette. A jobb öklébe harapva fejét kis, gyors remegésekkel megrázkódtatta. 
     „Különbség szinte alig van már köztem s Pityu közt. A nüansznyi eltérés, hogy mások előtt én nem merem így ezt tenni.”

       Haját lesimítva elindult lassan. 
     Az asszony csengő hangon megszólalt: 
     – Szia! Te vagy az? 
     „Nem. A római pápa.” 
     – Én. 
     – Itt vagyok a nagyszobában. Beszélni szeretnék veled! 

     „Most mire kell pénz? Édesapádnak italra? Viszont most jól van. Vesztettem. Te, gyerekkori démon, azóta is folyton-folyvást ellenkezel. Óvatosabbnak kellett lennem a rókánál, amióta vidáman megrövidítetted látásom. Jaj, de gyanútlan voltam! Csak csúfoltam a vaksi Szitás Julit és ő méltósággal rám pislantott barna szemével és azt mondta: »Te is járhatsz vastag szemüveggel.« »Én aztán soha! « – mondtam, s rá fél évre a táblán már nem láttam a számokat és a betűket. A démon! Bármit gondoltam, csak a fordítottja valósult meg. Kijelenhettem bármit magabiztosan, az nem úgy történt. Kellett néhány év, hogy belejöjjek ebbe a nemtelen és mocskos játékba, de aztán már én is bepaliztam. Kis dolgokban; a fontos részeknél lehetetlen volt átvernem. Az apró engedmények azért voltak, nehogy abbamaradjon kisded szórakozása. ...Szemem romlott, noha minden este ezerszer próbáltam meggyőzni magam, hogy megvakulok. Nem vette be, mint látjuk. Vagyis épphogy nem látjuk, csak kontaktlencsével. Milyen aljas szellemi lények vannak! Kisgyerekekre vadásznak s büntetik őket egészen a sírig. Macska-egér harc ez. Húszévesen aztán nem kellettek az apró engedmények sem: meggyűlöltem magam értük. Elfordultam tőle, de ő nem bánta. Maradt. A belső árnyékommá vált. Ha a Nap kisütött benn és jókedvemben felelőtlen módon egészen biztossá váltam néhány tervemben, előbújt és én lettem az árnyékává, kinn, az anyagban.” 

     – Hol vagy? Miért nem jössz már be hozzám? 
     – Hol a macska? 
     – Most ne a szerelmetes cicáddal törődj! Biztos átment a szomszédba az erkélykorláton. Légy szíves, gyere be hozzám! Nagyon fontos ügyben szeretnék veled beszélni. 
     – Mit akarsz?