FENYVESI OTTÓ
 

Mindenszentek, mínusz négy
 

Kapaszkodnék valamibe,
kapaszkodnék a tavaszba,
egy lány hosszú hajába.
Kapaszkodnék pohárba, asztalba.
Egy lány ül velem szemben,
még nem tudja, mi a szerelem,
az ezredvég bágyadtan sütkérezik a haján.
Barna levelek zördülnek a szélben,
az óra pontos időt mutat.
Ülünk némán, mint a szerzetesek.
Odakinn mindenszentek és mínusz négy.
Két pohár az asztalon
színültig töltve gyomorkeserűvel,
oly távol állnak egymástól,
hogy közöttük elférne egy emberélet.
Kapaszkodnék valamibe,
a lány tekintetébe, a haja színébe.
Kapaszkodnánk egymásba,
egy emberéletbe, a novemberi szélbe,
a végtelenbe, egy mikroba árnyékába.
Egy puha ágy kellene és
egy hosszú, meleg éjszaka.
Kapaszkodnék valamibe,
szerelembe, szép szavakba,
rímekbe, költészetbe.
Húznám a haját, szívnám a nyakát,
szorítanám a keblét.
Kapaszkodnék valamibe
és nagyon fájna neki,
de csak ülünk és epekedünk.