„A holló
a második meséből
átrepült a harmadik mesébe
és ottan úgy tett-vett,
hogy már a negyedik mesében is
látni véltük.”
(Gittai István: Mozdulatok a ruhatárból)

Akár tapasztalati, akár normatív alapon véljük meghatározhatónak a gyermek- irodalmat, akár bármilyen más kommunikációelméleti, recepcióesztétikai, hermeneutikai stb. megközelítést részesítünk előnyben, mindenképpen előfeltételezhető, deduktívan körülhatárolható egy adott könyvkorpusz, ami a fogalommmeghatározás irányából tekintve semmiképpen sem jelent tematikai vagy korosztályos kritériumok szerinti besorolást és csoportosítást. A gyermekirodalom fogalmának általános érvényűsége ignorálja a tanulmányozott művek nemzeti ill. nyelvi hovatartozásának kérdését: a gyermekirodalmi alkotások körébe evidens módon sorolandók különböző korszakok, különböző szerzők, különböző nyelveken írott művei: a gyermekirodalmi kutatás nemzetközi könyvkorpuszból indul ki. A gyermekirodalmiság megkülönböztető jegyeinek vizsgálatát így a leggyakoribb esetben a fordítást illető reflexió hiánya jellemzi, annak ellenére, hogy adott alkotások mindig kizárólag fordításként vannak jelen egyes nyelvterületeken. A fordítások vizsgálata pedig egyszerre több problématerületet is megvilágít: a fordító személye, mint közvetítő kötelező módon változtat az eredeti művön, a személyhez kötött befolyásoló tényezőn túl adott kultúrkörnek, nyelvi készletnek, társadalmi, szociális fejlettségi szintnek megfelelően módosulhat vagy éppen torzulhat az eredeti mű.¹ Az átdolgozások, „ifjúság számára” történő adaptálások még inkább megkérdőjelezik, hogy mennyiben ismerjük az eredeti alkotást, és ennek megfelelően mennyiben érvényesek adott kijelentéseink, besorolásaink, általánosító következtetéseink adott művek kapcsán. Az összehasonlító gyermekirodalomkutatás létezésének természetesen minimális feltétele a különböző korú és különböző szintű fordítások megléte adott nyelven, mert ha az egyetlen magyarul megjelent szöveg csupán megcsonkított átdolgozás akkor vizsgálati anyag hiányában érvénytelen bármilyen összehasonlító kérdésfelvetés.
     A műközpontú, poétikai összehasonlító vizsgálat kérdésein túl (Miért éppen adott formában jelent meg a szöveg: melyek a korszakra, fordítóra, kultúrkörre jellemző jegyek, szókincshasználati vonások? Miért éppen adott részek, szakaszok hiányoznak esetlegesen? Mi az, amivel a fordító „kiegészítette” az eredetit: mit írt hozzá, mit tartott fontosnak megmagyarázni, esetleg lábjegy- zetelni, azaz milyen a gyerekek valódi és a fordító-közvetítő által feltételezett recepcióképessége? stb.) a gyermekirodalom általános fogalmának szempont- jából sokkal fontosabb a kontakt- és transzferkutatás (a már megjelent fordítások hatástörténetének vizsgálata), illetve a gyermekirodalmi intertextualitás kutatása.² Meghatározott nyelvterületről, kultúrszférából származó mű (esetleg, ideális fordítót feltételezve) nemcsak saját születési helyének vonásait viseli magán, hanem világképével, életvilágával, az általa ábrázolt valóságrefe- renciákkal, tematikai újításaival, motívumokkal, stílusbeli vonásaival jelentős hatást gyakorol(hat) adott nemzet irodalmára. A téma- és motívumkutatáson túl annak vizsgálata, hogy éppen mely más nyelven írott műveket fordítanak le (fordíttatnak le a kiadók) vagy az, hogy milyen formában, és milyen mértékben integrálódik a hazai (gyermek)irodalomba adott mű, ill. hogyan befolyásolja az a születendő írások létrejöttét, vagy hogyan viszonyulnak egymáshoz a lefordított könyv és annak nyomán, hatásának köszönhetően létrejött művek – ez is a gyermekirodalmi komparatisztika feladata.
     A magyar gyermekirodalomnak már születése pillanatától integráns részét képezik a fordítások, hiszen az első (tapasztalati alapon értelmezett) gyermekirodalmi munkák valamennyien fordításként kerültek a magyar olvasóközönséghez.³ Csupán ezek mintáján, később jöttek létre önálló magyar nyelvű gyermekirodalmi munkák, és a fordítások, az átdolgozások még hosszú évtizedekig uralták a magyar gyermekkönyvpiacot.⁴ Napjainkban pedig – a médiák univerzalizálódásától nem egészen függetlenül – a magyar nyelvű gyermekkönyvkiadás igyekszik lépést tartani a nemzetközi történésekkel, az integrálódás csak másodsorban jelenti a nemzetközi szervezetek munkájába való bekapcsolódást, a kiadók elsősorban az aktuális sikerkönyvek műfordításaival igyekeznek naprakészségüket bizonyítani. Bár ez nem egészen igaz, hiszen nálunk most vannak igazán feljövőben Nöstlinger könyvei, és sok külföldi sikerkönyv fordítására azért nem vállakoznak a kiadók, mert a mai magyar gyermektársadalom még nem elég érett az abban tárgyalt problémák befo- gadására, vö. holocaust-irodalom, gyermekprostitúció, homoszexuális szülők⁵; vagyis azért jönnek létre időbeli csúszások a fordításokat illetően, mert a két irodalom (a lefordított és a célirodalom) nem hasonló társadalmi problémákkal szembesül – csak ellenkező esetben lesz valódi (gyermek)társadalmi hatása a lefordított műnek. Természetesen egészen más elv érvényesül a „fiction” jellegű művek fordításában: itt a fordítás gyorsasága az egyedüli versenyszempont – a fordítások minősége, pontosabban a fordítások ugrásszerű megnövekedésével együttjáró látványos minőségi romlás külön dolgozat témája lehetne.
     Legfrissebb történésként itt van a Harry Potter-jelenség: nemcsak a magyar gyermekirodalom vizsgálatában megkerülhetetlen. Az olvasásszociológiai konklúziókon túl, a könyvek (felnőtt) recepciójától és az ehhez kapcsolódó kiátkozásig terjedő botrányoktól szinte teljesen függetlenül kialakult egy, a Rowling-könyvek varázslatos fantáziavilágára, cselekményvezetésére irányuló felfokozott olvasói igény, szükséglet; ez pedig nemcsak klubok létrehozását és az ismert marketingtermékek áradatát jelenti, hanem tömegével születnek a Harry Potter-történetekre valamilyen módon reflektáló, azokat felhasználó (gyerek)könyvek. Ez a felhasználás lehet akár tematikus vagy motivikus szintű, de leginkább mégis azt jelenti, hogy adott könyvek sohasem íródtak volna meg, ha nincsenek a Rowling-könyvek, pontosabban, ha nincsen ekkora sikerük. (A Harry Potterek jó könyvek: a sorozatot 2003-ban megjelent darabja alapján egyik német kritikusa egyenesen Proust regénysorozatához hasonlítja.)⁶ Így a magyar gyermekirodalom is újra felfedezte magának a gyereket (ti. olvasnak a gyerekek) és az írót is (ti. jelentős szerzők is írnak gyermekirodalmat). A hazai gyermekirodalom egészét érintő stimulatív hatáson túl két „harrypotteres” könyv jelent meg a közelmúltban: Petőcz András Kalandjaim a Mágusképzőn, avagy hogyan nyertük el a Hunor Tér Kupát (Móra Könyvkiadó, 2002) és Böszörményi Gyula Gergő és az álomfogók (Magyar Könyvklub, 2002) című könyve. E két könyv az eredeti szövegekhez való viszonyulás két, egymástól jól megkülönböztető végletét képviseli: Petőcz könyvei a tematikus azonosságon belül, kisvárosi-szintű helyszíneken, a kalandokat deheroizálva az erdeti paródiájaként olvashatók. Reflexív módon, szövegszinten jelentkezik a szerző és az olvasótól preferált viszony: Petőcznél a varázslat bűvészet, a Harry Potter mágikus világképéhez képest nagyon is csodamentes, józanul mérlegelő magatartás a követendő cselekvésmodell: „De vigyázz, Tajtékos! Ez nem valami Harry Potter-történet, és mi nem vagyunk varázslók! Nehogy nekem párbajozni kezdj Gőgh Lajos bűvészpálcájával!” (47.) Eközben, a parodisztikus alaphelyzet mellett, Petőcz szövege természetesen felépíti a maga fikciós játékát, érvényes varázsvilágként tematizálva önmagát.
     A Gergő és az álomfogók keletkezéstörténetének ismerete nélkül nem tudható pontosan, hogy a Rowling-könyvek adták-e az ötletet a szerzőnek, de bizton állítható, hogy Böszörményi Gyula könyve több szinten is kapcsolódik azokhoz. A Gergő – látszólagos – szándéka szerint nem meseparódia, hanem a Nagy (Mese)Elbeszélések párja ill. továbbírója akar lenni.

 A könyv főhőse, Gergő félárva, édesapját korán elvesztette, és különleges: sámánnak született, bár eleinte még nem tud róla: látomásai vannak, fél a mennydörgéstől, saját, visszatérő álomállata van, és csak szeretne „normális gyerek” lenni („olyan, aki lazán eldobálja a műanyag szemetet, aki jól érzi magát a lebetonozott suliudvaron, és még sose látott közelről tehenet” 100.). A történések során kiderül, hogy nemcsak édesanyja rendelkezik bűbájos képességekkel, hanem édesapja is nagytudású révülő volt, s a fiút mint az Álomvilág jövendő megmentőjét már számon tartják (83.), híre megelőzi őt ebben a világban (241.). A saját predesztinációja ellen lázadó kisfiúból a regény végére győzedelmes sámánfi válik, aki tisztában van ereje nagyságával: szüleitől olyan erőt örökölt, „ami a varázstudók történetében addig csak Merlinnek, Gandalfnak vagy a Baglyok Fehér Szakállú Mágusának adatott meg.” (497.)⁷ Nem evilági, hanem álombeli kalandjai, küzdelmei során nemcsak családtagjai segítik (a bűbájos édesanyán kívül az utált mostohatestvér Zsófi, akiről a regény végére kiderül, hogy tehetséges boszorkánypalánta, a lenézett nevelőapa, a cipőtisztító Botlik Dénes, aki pedig beszélő nevének megfelelően a lehető legbanálisabb, legprofánabb módon, de többször is megmenti családtagjait), hanem sámánok, az ősök szellemei és elsősorban saját segítő állata, a farkas.
     A „kólák” és „multiplexek” világából érkező Gergővel („igazi városi fiú. Tudod: számítógép, haverok, motorok” 23.) való preferált olvasói azonosulás nemcsak az életkori és mentalitásbeli hasonlóságok miatt valósulhat meg könnyedén, hanem a teremtett fikciós világ sajátosságai miatt is. Azaz nem elsősorban arról van szó, hogy egy önmagát szerencsétlenül érző, szenvedő kisfiúból is válhat hős (hiszen kiderül, hogy különleges képességekkel született, s annak ellenére, hogy még nem járt „Táltosképzőbe” ill. „vajákos lányiskolába”, neki még tanulnia sem kell a varázslást – mint Harry-nek és társainak –, mert „nem tudja, mit énekel, valahogy mégis mindig eszébe jut a következő szó” (301.), „lelke rejtett zugaiból kanyarog elő a varázsdala” (520.)), hanem arról, hogy a való világ-varázsvilág Harry Potterből ismert kettőssége itt való világ-álomvilág dualitássá szelídül.⁸ Azaz a varázsvilág, a csodák, különleges lények világa Rowlingnál jelenlevő valóság (hiszen a King’s Cross pályaudvarról vagy egy ócska telefonfülkéből megközelíthető), a két világ nem két külön dimenzióban létezik. Ontológiai differencia tételeződik Böszörményi varázsvilágával, hiszen ez, az álomvilággal azonosítva, a túl-világhoz tartozik, azaz (valóság és nem-valóság problémás viszonyára többször is reflektálva) csak dimenziót váltva közelíthető meg, reális és transzcendens benne különválik. Böszörményi varázsvilága a szellemlények, álomlények világa, semmi sem „hús-vér”, ontológiai alapja nem a létezés, hanem a funkcionalitás, így e világ varázslatai is funkcionális meghatározottságukban definiálhatók.⁹ Lüthi a mesére vonatkozó egydimenzionalitás-elmélete értelmében a Gergő és az álomfogók nem is tekinthető mesekönyvnek.¹⁰ Álomvilágként sem igazán varázsvilág ez, sokkal inkább szürrealisztikus fantázaitobzódásként definiálható, hiszen az álom csodás történése evidens, így nem is értelmezhető csodaként, míg a való világ csodája mindig az érvényes világrend áttörését jelenti.¹¹ Álomvilággá degradálva Gergő csodavilága nem változtatja meg valóságképünket, és ez nemcsak az egzotikum hiányát eredményezi, hanem a könyv fikciós játékát is elrontva a olvasói célkorosztály fantázia- és játékelvárásainak sem felel meg. A szöveg azt a metamesei felvetést is megengedi, hogy az olvasottakat (vagyis való világ és álomvilág kettősségét) is csak álmodják („Most sem vagyok biztos benne, hogy nem csupán álom mindaz, amit látok [...] Meglehet, hogy igazad van. [...] talán Boglárka álmodja Gergőnek a révülőket, a völgyet és a Világfát, hogy meggyógyítsa őt.” 409.), vagy „vasalás közben” mesélik (528.). Az álmok csodavilága bárki mugli vagy éber számára megközelíthető, nem kell hozzá sámánnak vagy varázslónak születni vagy tanulni: bármelyikünk jelenvalóságként élheti meg, nemcsak mint oda látogató, hanem mint alkotó is, hiszen a Világfa mentén „minden megtalálható, amiről valaha is álmot láttak az emberek. Az éberek lelkének titkai a legkülönfélébb csodákat és borzalmakat teremtették meg a szellemvilágban.” (345.) Az álomvilágbeli történések (Gergő, vagyis álomnevén Farkas megmássza a Világfát, sámán lesz belőle, és megküzd a gonosz legkülönfélébb megtestesüléseivel) párhuzamosan zajlanak a valós történésekkel (Zsófi kinyomozza a „főgonosz” Holló kilétét), és tipográfiailag is egymástól jól elkülöníthető dimenziókban zajlanak, a IX. fejezettől (a könyv majdnem felétől) pedig az igazán fontos dolgok a szellemvilágban történnek. Innentől, Gergő szellemvilágba zárásával a való világ csak akcidenciálisan tételeződik, s így a szerző mégiscsak megmenti hőse(i) kiválasztottságát, különlegességét, hiszen a szellemvilág/álomvilág történései nem sodorják magukkal Gergőt, ő igazi mesehőshöz hasonlóan nem csupán csodálkozóként, hanem már cselekvőként van jelen abban a világban.
     Varázstudók és muglik, azaz itt révülők és éberek világa mesébe illő természetességgel azért mégsem csak álmodva járható át: a révülők, táltosok, bűbájosok (akik itt élnek közöttünk) bármikor képesek utazni a két világ között: a valódi, való világbeli csodát ezen különleges emberek, lények, tárgyak világok közötti vándorlása jelenti. Vannak fizikai kapuk is a két világ között (pl. a budapesti Csipetke utcai „öreg, körfolyosós bérház” pincéjében), és nemcsak emberek révülhetnek odaátra, hanem szellemlények is visszatérhetnek a való világba. Így Gergőék jelenvalósága mégsem varázstalan, csak annak tűnik a be nem avatottak számára – a való világ a könyv esetében nemcsak a Nyugati Pályaudvar aluljárójával vagy a kóspallagi talponállókkal fémjelzett valóságot jelenti, hanem a Bagoly-bükki-völgyben megrendezett „Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozóját” is, a seprűn, péklapáton, repülő szőnyegen repdeső varázslókkal, boszorkányokkal: itt kezdődnek Gergőék valódi kalandjai. Gergő és Zsófi fokozatosan adják fel hitetlenkedésüket, a fordulat akkor következik be, amikor a két világ, álomvilág és valóság összekapcsolódik: Gergő farkasfogakból készült nyakláncot kap álmában ajándékba („Ajándékot kapsz, hogy higgy nekünk [...] Álomajándékot, ami meggyőz.” 110.), amit felébredve is a nyakában talál („A fiú egyszerűen nem tudott mit kezdeni a megmagyarázhatatlan csodával.” 117.) A furcsa történésekre minduntalan logikus, észérveket kereső álláspont feladása egyet jelent az álomvilág, szellemvilág létezésének, az álmok valóságosságának tudásával, egyáltalán a világkép radikális megváltozásával: a jelenvaló és a mögöttes, a fizikai korlátok közé szorított és a szellemi világ egymást kiegészítő és egymást feltételező elfogadásával.¹² A dualitás akceptálásával a csodák is szemiotikai értelmezést nyernek: a két létdimenzió egymásba való átlépését éljük meg mi, éberek csodaként. Az olvasó számára az álomvilág integrálásával egy itt és mostani csodavilág mégiscsak megteremtődik, megnyitva a „Lehet-e igaz, amit olvastam?” kérdésben megfogalmazódó játékteret. Az „álomvilág-szellemvilág-csodavilág identifikáció versus éberek világa” tétel valamennyi lehetséges kiinduló premisszáját szinte lehetetlen a könyv alapján kategorizálni, de néhány megállapítás mindenképpen tehető: 1. Az álomban látottak „bizonyos értelemben” még valóságosabbak, mint a nappaliak (211.), és ha „az álomvilágban járunk [...] a lelked is álom. Így, ami a szemed elé kerül, az igenis valóságos.” (272.) 2. Az álomvilágot a Hetek („Hét Révülő”, „Sárkányőrök”) tartják életben. 3. Az álomvilág szigorúan strukturált, közepén és szervező elvként is a Világfával, ennek megmászása a sámánná válás feltétele. Gyökereinél „Élet anyó” lakik, aki minden reggel a napsugarak hegyére tűz egy-egy lelket, és elküldi a való világba, hogy megszülethessen. (258.) 4. Az álomvilág a való világ mintájára szerveződik, különböző társadalmi rétegeket, irányító és ellenörző szerveket létrehozva. E bürokratikus szerveződés, azaz túlszerveződés ugyanakkor sokkal inkább a valóság paródiájaként, a varázsvilág degradálódásának biztos jeleként olvasható, mintsem a fantáziadús rétegződés és differenciálódás ékes bizonyítékaként.¹³ 5. Az álomvilágba több útvonalon is bejuthatnak a révülők, leggyakoribb a dobolás; esetleg gonosz bűbáj is átvarázsolhat valakit odaátra. 6. Az ébereket azért hívják „ébereknek, mert szegények képtelenek beleálmodni magukat a varázslatok csodájába” (161.)¹⁴, „az álomvilág számukra csak alvás közben nyílik meg. S akkor sem tudnak benne utazni, irányítani az eseményeit, vagy hasonlók.” (210.); erre csak az képes, aki komolyan veszi az Álomvilágot (10.), „akinek közülük kivirágzik a lelke” (161.), megtalálja a révülőket.¹⁵ 7. Az éberek legtöbbje mérhetetlenül ostoba (ostobaságuk „szintén a szellemvilágból táplálkozik, ezért erős.” 212.), hiszékeny („bármit elhisznek, ha elég titokzatosan adjuk elő nekik” 197.), és egész egyszerűen bolondnak nézi a révülőket, akik kénytelenek titokban tartani a képességeiket.¹⁶ Ilyen konstellációban a szerző által megteremtett világkép kissé kuszának tűnhet, annál is inkább, mert a sámánizmus különféle változatainak és a magyar ősvallási elemek összeírásával; a sámánok, táltosok, boszorkányok, nézők (látók), garabonciások képességeiben (és néhol feladatköreiben) rejlő különbségek ignorálásával létrehozott világban való eligazodás szinte lehetetlen.¹⁷ Különben az álomvilág természetének nagyon is megfelelően – „Az Álomvilágban nincs múlt, és nincs jövő. Minden egyszerre történik” (33.) –, a szövegvilág kaotikumát generálva előre soha ki nem számítható események, alakok és dimenziók jelennek meg a legváratlanabb helyeken, semmiféle rendező elvnek nem engedelmeskedve. Mégis akad egyetlen rendezőelv, ami összefogja a valóságot és az álom/szellem/csodavilágot. A regény folyamán végig következetesen érvényesülő panteizmus, pontosabban pánanimizmus – korszerűbb és egyben a célközönség számára érthetőbb változataként erőteljes természetvédelmi köntösben – megszünteti a világok pluralitását, helyette egyetlen, mindent átfogó, egységes világ képét nyújtja. A világon minden együtt és egymásért létezik, és egymással kommunikál, ebből a nagy összecsengésből csupán az éberek maradnak ki, ők azok, akik elvesztették a világ összhangza- tának harmóniáját, a természettel való kommunikáció képességét. A Sárkány: a természet, „valaha szabadon kószált a világban. Leginkább az álmok birodalmát kedvelte, de az ősidőkben valós alakjában is gyakran megjelent az éberek szeme előtt, csak a révülők értették, ki ő. Az éberek ma már nem hisznek a létezésében, csupán a tudománnyal magyarázzák, ha valahol kiönt a folyó, vagy reng a föld, pedig ezek a jelenségek mind arról árulkodnak, hogy a Sárkány arra járt.” (411.) „A Hetek dolga, hogy jól tartsák, gondozzák és óvják a Sárkányt. Időnként kicsit szabadon engedik, hogy megmozgassa tagjait. Olyankor történik a világban itt-ott néhány természeti katasztrófa, de sokkal kevesebb, mintha teljesen szabadon kószálna a Sárkány. Manapság azonban egyre nehezebb féken tartani, mivel az éberek mindent elkövetnek, hogy szemétbe fojtsák, olajba mártogassák, gyilkos sugarakkal és vegyszerekkel szennyezzék ezt a csodálatos lényt.” (412.) A varázslók, bűbájosok egymástól csak külsőségeikben különböznek, „a lényeg azonban mindig azonos: felhasználni a természetben, vagyis a Sárkányban rejlő erőt” (410.), ugyanis „a világ minden mágikus ereje ebből a lényből sugárzik” (510.). Ez utóbbi felismerése juttatja Gergőt a végső összecsapáskor arra a következtetésre, hogy „a” Sárkány ellen nem lehet harcolni, mindenki a saját Sárkányának, a saját szörnyetegének kell a szemébe nézzen: legbelsőbb félelmeit legyűrve lehet igazán győztes Farkas és Gergő egyaránt.
     A Gergő és az álomfogókban bemutatott varázsvilág mintegy kiegészítő fejezetként, meg nem írt kötetként olvasható a Harry Potter mellett. Böszörményinél nemcsak a keleti világ varázslói, sámánjai sorakoznak fel (közülük is elsősorban az ősmagyar hitvilág alakjai, a sámánizmus és szertartásainak pontos leírásával), mintegy a nyugatinak ismert csúcsos süveges, taláros, varázspálcás mágia párjaként, hanem a könyv e varázs(ló)világ egységességét kívánja demonstrálni: a Sárkánytól/természettől eredeztetett egyedüli mágikus hatalom részeseként valamennyi varázsló, táltos és egyéb révülő egyazon „céh” tagja. A történetben többnyire csak utalásszinten, díszletként szerepeltetett nyugati mágusok, közel- és távolkeletiek, indiaiak stb. mellett egyformán fontos segítőként lép színre egy magyar táltos, egy afrikai krokodilsámán, egy ausztrál gyíksámán, egy észak- és egy dél-amerikai indián sámán, egy mongol sólyomsámán és egy finn mókussámán.¹⁸ Igaz ugyan, hogy a – Harry Potterből ismert – nyugatiaknak sokkal elegánsabb és méltóságteljesebb a megjelenésük a keletiek bőszoknyás, zsinóros, csontos viseletéhez képest; az egyikük varázspálcát, másikuk bűbájostort visel; és az egyikük hoppanál¹⁹, a másikuk esetleg ördögszekéren száguld – de egyformán párbajoznak és a varázspálcából vagy a bűbájostorból előszökkenő zöld fénysugár egyaránt halálos átkot („Adava Kedavra!”²⁰), vagyis halálos rontást (473.) jelent. Az üzeneteket itt is baglyok viszik, vagy éppen a tűz lángjaiból elővarázsolt szivárványos szárnyú pillangók (39.); a tűz lángját főnixmadár tollával bűvölik (177.); a manók, koboldok, lidércek mellett fődiördögök (218.), mürawák, alpok és nyomó szellemek (201.) egyaránt előfordulnak; és léteznek valódi próféciák, amelyek a varázsvilág tengelyeként meghatározzák annak történéseit. Így a könyvben megnyíló internacionális, univerzális csodavilág – az időbeli csúszás miatt – nemcsak kiegészítő olvasmány lehet a Harry Potterhez, hanem ezzel egyidőben, a bemutatott világ egyetemessége miatt meg is fordítja ezt a magyarázott-magyarázó viszonyt. Ennek értelmében a Harry Potter csak egyetlen, nagyon szűk szegmensét mutatja fel a Gergő által vázolt egyetemes varázslóvilágnak.²¹ Ebben a varázs(ló)forgatagban Harry csak mellékszereplő, egy résztvevő a sok közül; nincs ugyan nevén nevezve, de személyesen is fellép Gergő történetében: először hírhozóként: „a kinti pánik zúgása szinte besöpört közéjük egy foszladozó talárt, kerek szemüveget viselő, kócos hajú nyugati varázslókölyköt […] mesteri kidolgozású seprűjével” (449.), aztán már barátaival együtt, segítőként: „Zsófi felismerte a nyugati mágusdivatra jellemző talárokat, rajtuk ismeretlen címerrel, és az övükbe tűzött varázspálcákat. A révülők egyike sem volt idősebb nála, s örömmel látta, hogy a két fiú mellett a harmadik varázstudó egy lány.” (460.)²² Megjelenésük sorrendjében olvasva a műveket a naiv olvasó rákérdezhetne Voldemort (a főgonosz a Harry Potterben) és Holló hatalmi pozíciójainak kérdésére, vagy arra, miért nem tartanak a Bagoly-bükki találkozó résztvevői Voldemort erejétől, egyáltalán miért nincsen tudomásuk a nyugati varázslóvilágot fenyegető sötét erők előretöréséről, és egyáltalán mikor vett részt Harry Magyarországon megrendezett mágustalálkozón. A puzzle így csak egy irányból értelmezhető: a Harry Potter ugyanis nem kommunikációs partnere Gergőnek. Böszörményi zseniálisan megtervezett és mérnöki pontossággal berendezett varázslójátéka visszajelzés hiányában nem működik.
     Van azonban egy akcidenciális különbség a Harry Potter és a Gergő világképe között: ez pedig a varázsvilág jelenkori státuszára vonatkozik. Az előbbinél a varázsvilág statikus, időben kimerevített, nem rendelkezik (elbeszélt) múlttal – Voldemort hatalomra kerülésének körülményein kívül csak utalásszerűen szerezhet az olvasó tudomást egy-egy régvolt, híres varázslóról, de ezek az információk sohasem a varázslótársadalom és a varázstalan világ relációjának alakulására utalnak, hanem mindig személyhez kötöttek. Böszörményi varázsvilága viszont történelmében van ábrázolva: a varázsvilág jelenkori állapota egy folyamat egyik szakasza – ebben a megvilágításban Gergő sámánná válása valóban megmentheti az álomvilágot, hiszen az új, erős varázsgeneráció megjelenésének reményét hordozza. A könyv ebben az értelemben is kiegészítése a Harry Pottereknek, hiszen – ismét csak a kultúrák különbözőségét szem előtt tartva – azt mutatja fel, hogy a világ egyes részein milyen állapotban van ma a varázsvilág. Bár a könyv nemcsak a keleti, a kelet-európai varázsvilág halódását példázza, hanem az iparosodás, a globalizáció aktuális problémáira kiélezve a valaha elszigetelt, afrikai, ausztráliai, amerikai, észak-ázsiai varázsvilág felmorzsolódását is. „Egybeolvasva” a két könyvet megint csak a nyugatiak kiemelt státusza figyelhető meg: ez a Földnek egyetlen olyan zuga, ahol még eredeti erejében tündököl a mágusok világa.²³ Rowlingnál a varázstalan és a varázsvilág egymás mellett, egymással párhuzamosan létezik: a mágusok őrzik saját territóriumukat és köszönik szépen, jól megvannak a maguk konzervativizmusával, arisztokratizmusával, nem is akarnak a muglik között élni, így a lehető legkevesebb érintkezés van a két világ között. A varázstalanokat csak nagyon kevés varázsló tekinti teljes értékű embernek, többnyire ellenségesen viszonyulnak hozzájuk, vagy jobbik esetben megmosolyogni való állatkerti kuriózumként kezelik őket és világukat. A legfontosabb az, hogy Rowling varázsvilága ereje teljében levő, a varázstalanok világától abszolút szuverén módon létező külön világ, lakói pedig semmit nem veszítettek erejükből, pozíciójukból, és nem azért izolálódtak, mert bújdokolni kényszerülnek, hanem különleges értékként védik saját világukat a muglik elől. Ezzel szemben Böszörményi varázsvilága – a már említett meghatározó ontológiai differencia mellett – hanyatlóban lévő. A varázsvilág itt azért elszigetelt, mert száműzetett a jelenvalóságból, lakói azért rejtőzködnek, mert nevetségessé, anakronisztikussá váltak egy túlracionalizált világban.²⁴ Az angol autonóm, hagyományaihoz már-már nevetségesen ragaszkodó – és így konzerválódott – varázsvilág ellenében a folyton változó társadalmi, technikai körülményekhez alkalmazkodni kívánó (akár opportunistának is nevezhető), és így eltűnőben lévő révülők világa áll. Funkciójukban is külöböznek: az első az önmagáért való varázsvilág, így külső körülmények egyáltalán nem befolyásolják, a másik saját szubsztancialitását karitatív funkciókban véli megtalálni, ezek kiürülésével pedig saját léte kerül veszélybe. E két különböző státusszal rendelkező varázsvilág értelemszerűen meghatározza a regények történését is: míg az előbbinél szabadon, szociális és (varázsló)társadalmi problémáktól érintetlenül lehet kalandokat és hősöket mozgatni, addig az utóbbi esetében a hős harca mitizálódik, hiszen „küldetésként” harcolja meg harcait. Láncreakcióként a szövegvilág ennek függvényében lehet a varázsra, mesére koncentráló, avagy kettős célzatú: a mese(iség)re és a mögöttes mondanivalóra egyaránt kiélezett. Jelen esetben a „zöld” irányultság jelenik meg utalások, közvetett elbeszélések és metaforák formájában.
     A világképek szubsztanciális hasonlósága mellett a Gergő és az álomfogók a Harry Potter magyar változataként is olvasható, némi nacionalista vagy hungarista értelmezési lehetőséget sem kizárva. Az álomvilág/szellemvilág karakteresen a magyar ősi hitvilág elemeiből építkezik – természetesen nem feledve a világfa/életfa egyetemesen ismert elterjedését –, és a kizárólag sámánok vigyázta Sárkány/természet képe mindenképpen a magyar, ill. az urál-altáji hitvilág magasabbrendűségére utal(hat) (pl. a Világfán nem a varázslók, sámánok, álomlények, ősök stb. házai, sátrai, wigwamjai, iglujai, hanem Jurtái találhatók.) A varázsvilág egyetemességének függvényében lehet a Bagoly-bükki-völgyben a révülők találkozója, de éppen a nemzetköziséget és a révülők egyenrangúságának képzetét negálja a szerző azzal, hogy – értelemszerűen – nemcsak a főhős magyar nemzetiségű, hanem a „főgonosz” Holló is és a legerősebb, egyedül ereje teljében lévő sámán, a „világ leghatalmasabb táltosa”, a Felső Világ Tűzkörének vezetője, Kende is. Gergőt két sorsfordító pillanatban is magyarok mentik meg: a szabír-magyaroktól kapja az álomajándékot (107.), és a Hadak Útján a szittya magyarok riasztják el az őt követő Sárkányt (508.). A Gergő és az álomfogók jó angol fordításban, hatalmas marketinggel sem lehetne nemzetközi viszonylatban sikeres, mert a deklarált, szövegszinten megjelenő egyetemesség ellenére a könyv varázsvilága, szereplői annyira sajátosak (nem egy általános varázsvilág, hanem egy jól felismerhető hitvilág, mitológia elemeire alapozva), hogy az dekódolhatatlannak tűnhet. S a már említett bonyolult, követhetetlenül népes és színes varázsvilág is ezt a dekódolhatatlanságot eredményezheti.
     A keleti hitvilág elemei által dominált világkép ugyanakkor kiegészül a szerző saját „találmányaival”: így a varázsvilág olyan sajátos excedensre tesz szert, amely annak határok nélküliségét és szürrealisztikus mivoltát egyaránt erősíti. Nemcsak a már ismert (vagyis az ismertnek feltételezett) legendabeli vagy csillagászati, „történelmi” tények és a varázsvilág történéseinek szokatlan kombinációjáról van szó²⁵ – és ez ismét csak az éberek és a révülők világa különbözőségének látszata ellenében a világ (az egyetlen, varázslatos világ) egységességét erősíti, hiszen egy adott történést másképpen látnak az éberek, és másképpen a révülők – hanem elsősorban a már ismert varázslatok, révülések mellett a saját találmányú varázslatok, varázsigék tömkelegéről is.²⁶ És ebben a tekintetben a könyv méltó partnere a Harry Pottereknek.  Csakhogy: a Rowling-féle varázslat sosem elvont és sosem misztikusan ködös, hanem mindig jól meghatározott oka és célja van, azaz pontosan tudható, melyik varázslat hogyan működik, melyik varázsigének milyen hatása van. Egyetlen kivételként (furcsa módon ez a legfontosabb varázslat: a még csecsemő Harryt képtelen elpusztítani Voldemort) az anyai szeretet és önfeláldozás szó szerint varázslatos ereje tételeződik, bár többször is elmagyarázza a szerző a működését, ez mégsem intellektualizálható.²⁷ A szövegvilág csodálatos történésként (mozgás, átváltozás) aposztrofált varázslatai között ez az egy, hiába „ősrégi”, megmagyarázhatatlan: nem jár látható változással, nem kell hozzá varázsige, csak annyi tudható róla, hogy működik. Az olvasó elváráshorizontok ellenében – ugyanakkor etikai pozícióját tekintve azok fölött – a szeretet varázsát a mindennapok (értsd a muglik világa) egyik jelenségeként emeli varázslatszintűre: a konkrét értelemben vett, valódi varázslatok közé egy átvitt értelemben vett varázslat kerül úgy, hogy a könyv (fantasztikus, mesei) világképének megfelelően tárgyiasul, metaforából magyarázattá lesz. A Gergő és az álomfogókban a bűbájostorokból előpattanó „kék szikrák” (474.), „lila golyók” (484.), „ezüst nyílzápor” (497.) vagy „rézszín kacskaringók” (501.), „narancsszín sugárfonat” (520.) által dominált varázslatok között a szeretet és szerelem – a köztük lévő különbségeket ignorálva – „legősibb bűbájként” megmarad metaforának, még működése sem tapasztalható, kizárólag a szerző elbeszéléséből tudunk a létezéséről, mégis besorolódik a többi varázslat közé. Így viszont érthetetlen és megfejthetetlen marad a (feltételezem gyerekkorúként preferált) olvasóközönség számára.²⁸
     A világmodellekben rejlő hasonlóságokon túl a cselekményvezetés, a Harry Potter-könyvekhez hasonlóan a tündérmesék jól ismert dramaturgiáját alkalmazza: a hős útrakel (elhagyja az addigi varázstalan környezetét), és (itt háromszintű) próbatételek után segítőkkel legyőzi a gonoszt. Az út végén, Harryhez hasonlóan Gergő is szemtől szemben találkozik és megvív a gonosszal, és győztesként kerül ki az összecsapásból. Böszörményi könyve annyiban tér el a hagyományos mesei dramaturgiától, hogy Holló nem pusztul el (ill. nem vonul vissza, hogy egy következő kötetben még erősebben térjen vissza, ahogyan ez Rowlingnál történik), hanem minden klasszikus mesei szabályt és etikai rendet felrúgva megjavul (pontosabban szerelmese álmában kiváltja őt a rémálomba való száműzetéstől, így bűbájos képességeiért cserébe büntetlenül visszatérhet a való világba), a világuralmi ambícióktól hajtott gátlástalan Hollóból szerelmes, csitriként viselkedő nő lesz.²⁹ A mesei cselekmények a való világban indulnak ugyan, de míg a mesére jellemző történések az álomvilágban, szellemvilágban dominálnak; addig az éber világban krimibe illő események zajlanak. (Akár Agatha Christie Tíz kicsi négerére, akár a Matrix árulási jelenetére gondolva) a Hetek tagjai egymás után, sorban Holló ill. az álomvilág foglyaivá lesznek, csupán testüket vigyázzák a vajákosok (a Hetek Jurtája lassanként ispotállyá alakul), miközben Zsófi néhány segítővel Holló emberi alakjának kiderítésén dolgozik. A nyomozás kalandregénybe illően fordulatos, és dramaturgiailag is jól adagoltak a „gyanús események” (155., 329., 372. 434.), az olvasót (is) szinte végig bizonytalanságban tartva a gonosz kilétét illetően. Aki (Gergő és a világ leghatalmasabb táltosának ellenfeleként és ellenpontjaként) nőnemű, méghozzá annyira nő, hogy egyrészt éber alakja egyenesen a nő paródiája: Apollónia kozmetikumok, műkörmök és bankkártyák behatárolta világának ábrázolása a humor egyik jelentős forrása a regényben. Másrészt a büntetését éppen női mivoltának köszönhetően kerülheti el: azért, mert szerelmese (akit a szépsége bűvölt el) megmenti; és azért, mert a való világban barátnője is megsajnálja és megbocsájt neki (miután kiderül, hogy Holló egész tevékenysége, minden ármánykodása csupán Boglárka elleni bosszúhadjárat volt³⁰), mondván, hogy a féltékenység mindannyiunkban benne lakik. Apollónia és Holló egyaránt használják nőiségüknek minden kelléktárát és fegyerét – és ezen eszközök használata nem a gonosz erejét, hanem gyengeségét demonstrálja; Holló nem nagyvonalúan és erősen gonosz, akit párbajban le lehet győzni (hiszen a „végső összecsapáskor” is a Sárkányt küldi maga helyett harcolni) (519.), hanem sokkal inkább alattomos, intrikáló, áskálódó, szeszélyes – nem fennséges, hanem kicsi nyes. A női sztereotípiák rejtett vagy paródiaszintű ábrázolásával a mesebeli gonosz emancipálódik ugyan, de erejét is veszíti, s megjavulásával még inkább banalizálódik. (A kisfiú által legyőzendő nőalak, a női princípium színre lépésének – aki ráadásul anyja barátnője és a fiú apjának közvetett gyilkosa – pszichoanalitikus értelmezése külön dolgozat témája lehetne.) Gergő harca innen, a befejezésből visszafelé olvasva végtelenül leegyszerűsödik: nemcsak a Sárkány, de Holló is csak Gergő „saját szörnyetege”: „nem fog bántani, ha én [ …] ha én ezt parancsolom neki” (516.), legtitkosabb félelmének megtestesülése. Így a felette aratott győzelemmel a hős nem elsősorban a „közösen” álmodott világot, hanem saját álomvilágát menti meg.
      Harry Potter (lásd az ötödik kötet próféciáját) és Gergő azonos típusú, magányos mesehősök.³¹ Kiválasztottságukról eleinte mitsem tudva, a való világból hátrányos helyzetből indulnak, s valódi hősökké válnak: igaz, nem saját világukat, hanem konkrétan ill. jelképesen Fantáziát mentik meg a pusztulástól vagy az elfeledettségtől. A kis termet, fizikai vagy szellemi gyöngeség, a szegénység, az izoláltság mesehősi adottságai a különlegesség, a kiválasztottság attribútumával egészülnek ki; s míg a legkisebb királyfiak, szegénylegények saját világuk megzavart rendjét voltak hivatottak helyreállítani, addig e mesere- gényhősök - a világ varázstalanodását és egységének végérvényes diskre- panciáját példázva – kizárólag a való világon túlra, a túl-világba zárt csodavilágban lehetnek csak hősök. Világnézeti, metafizikai vonatkozásban ez a mesék vége: az átmentett vagy átküldött, száműzött csodavilág ismer még hősöket, de a jelenvalóságban nincsenek csodák. Talán a gyerekek, ezek a gyerekhősök még képesek a varázslatra. A Gergő és az álomfogók „tanulságaként” ki is mondódik ugyan, hogy „varázslat nem csak mesékben létezik” (543.), de a varázsvilág/Fantázia túlnaniságának deklarálása mindenképpen a valóság kiürülését eredményezi. E meseregények mesei mivoltukban a gyermeki varázsvilág létezésének metaforái: a hősök életkorából és a világnézeti paradigmák megváltozásából adódóan a csodák nem a meseiség, hanem a gyerekség attribútumai lesznek. A túl-világiság poétikai szinten nem a világ vertikális (varázsmentes versus csodavilág) kettéosztását jelenti, hanem horizontális értelemben vett kettős intencionalitásról van szó: a felnőtt és gyermeki világlátás különbözőségéről. (Magyar Könyvklub, Bp. 2002)
 

Jegyzetek

1 A fordítás problémáiról: fordíthatóságról, lefordíthatatlanságról, nemzeti- és világirodalom viszonyáról lásd Szegedy Maszák Mihály: Nemzet, nyelv, irodalom az egységesülő világban, in. —: A megértés módozatai: fordítás és hatástörténet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003, 9-20.
2 Lásd Emer O’Sullivan: Kinderliterarische Komparatistik (Universitätsverlag, C. WINTER, Heldelberg, 2000.) könyvében a gyermekirodalmi komparatisztika munkaterületeinek részletes bemutatását, azaz: általános gyermekiroda- lomelmélet, kontakt- és transzferkutatás, a gyermekirodalom összehasonlító poétikája, gyermekirodalmi intertextualitás, gyermekirodalmi imagológia, összehasonlító gyermekirodalmi műfajkutatás, a gyermekirodalom összehasonlító történetírása, összehasonlító tudománytörténet.
3 Aesopus meséit Pesthi Gábor fordítja le 1536-ban, Comenius Orbis pictusát 1669-ben adták ki magyarul, Fénelon abbé Télemakhosz utazását Haller László magyarította 1775-ben Telemakus bújdosásának történetei címmel stb.
4 Lásd pl: a klasszikusként ismert Robinson-történet számtalan torzított fordítását, átdolgozását, és annak sikere nyomán létrejött „eredeti” magyar utazós regényeket Jelky Andrástól kezdve egészen Mackó úrig, vagy az egyenesen magyarrá avanzsált „Verne Gyulát”.
5 Lásd pl. a német nyelvű gyermekirodalomból Mirjam Pressler, Paulus Hochgatterer, vagy a 2002-es Andersen-díjas Aidan Hambers könyveit.
6 Ruth Klüger: Harry Potter und die Suche nach der verlorenen Zeit, in. Der Standard, 19. Juli 2003.
7 Az interrtextualitás játékának reflexiója párhuzamosan kísérhetné a könyv bemuta- tásának minden egyes bekezdését, hiszen az, hogy mit feltételez a szerző a hipotetikus gyerekolvasó intertextualitás-tudatából, és ez mennyire fontos a szöveg megértése szempontjából (azaz, milyen eszközök, milyen cselekvések, milyen interpretációs móduszok szükségesek az aktív és reflektált olvasói pozíció megterem- téséhez), mindezek képezik az összehasonlítás teoretikus motivációit. O’ Sullivan szerint a gyermekirodalmi intertextualitásnak megkülönböztető sajátossága az, hogy felszínesebben működik, mint a „felnőtt irodalomban”, ám ugyanakkor annál jóval komikusabb és játékosabb jellegű (Im. 80.o.). Böszörményinél – a könyv világképének megfelelően – az intertextualitással való játék a valós és inventív elemek egymás melletti, azonos súlyú szerepeltetéséből adódik: így kerülhet egymás mellé a fenti idézetben a legendák Merlinje Tolkien Gandalfjával és Böszörményi mágusával.
8 Utóbbi több helyen a könyvben Álomvilágként, nagy kezdőbetűvel jelenik meg.
9 „magam sem értem, mi az igaz, és mi a mese mindabból, amit látok. [...] Szerintem nem számít, hogy a varázslat igazi, vagy sem. A lényeg, hogy az álmok... A jó álmok segítenek elfeledni a fájdalmat.” (145.)
10 A mesevilág kötelező egydimenzionalitásáról lásd Max Lüthi: Das europäische Volksmärchen, Franke Verlag Tübingen und Basel, 1997. (10. Auflage), 8-12.
11 Mesevilág és álomvilág kapcsolatáról lásd részletesen egyik előző tanulmányomat: A tizenharmadik tündér, in. Közelítések a meséhez. A mese értelmezhetőségei, szerk. Bálint Péter, Didakt, Debrecen, 2003, 52-67.
12 Fontos adalék, hogy ez a szellemvilág a teológiai értelemben vett túlvilággal is egyenlő: itt található az „Ősök Jurtája”, azaz a már halott révülők lelkei, akik leginkább híres emberek utolsó leheleteinek vadászatával és gyűjtésével, „Katasztrófa Bingóval” vagy „Reinkarnációs Totóval” (266.) múlatják az immár időtlen időt. 
13 Pl. „Táltosok Segédszemélyzetének Szakszervezete” (81.), „az ír Csigatenyésztő Vajákosok Szakköre” (129.), „Álomturizmus Felügyelet révülői” (325.), „Éber Művészek Támogatására Létrehozott Közálmodó Alapítvány elnöke” (374.), „Elhívásügyi Főjurta hivatalnokai” (388.), „Sarlatán Ellenőrzési Hivatal” (477.) stb.
14 Az affirmáció zavarosságával sokszínűséget és bűbájt sejtet, kibontva mégis azt jelenti, hogya varázslatokkal létrejött, előhívott csodák világába bele kell álmodni magunkat, azaz csak álomban észlelhetők. Ezzel pedig megint mit kezdjen az olvasó?
15 A metaforában kibomló definíció a mágikus világképpel összecseng ugyan, de „Ne feledd!” típusú magyarázatként nem megvilágosító, hanem még inkább homályossá teszi a világok közti átjárási módozatokat a nagyon is „éber” (gyerek)olvasó számára.
16 A madárbéljós baromfifeldolgozóban talált munkahelyet, a bűzboszorkány vécésnéni a szennyvíztisztító üzemben, a jósok, halottlátók, ólomöntők „újságokba írnak horoszkópokat, házhoz járnak szellemet idézni, vízeret keresni, vagy álmot fejteni” (197.), a bábaaszonyok elmennek szülésznőnek, a vadászok ápolónak, nyomolvasónak, vagy „megalapították a Green Peace mozgalmat” (389.) (Vö. Békés Pál A kétbalkezes varázslójának világképével, ahol a meseszereplők, a palota „szanálásával” Madách Michelangelojához hasonlóan megalázó produktív szerepkörbe kényszerülnek.)
17 A többek között Solymossy Sándor (A „vasorrú bába” és mitikus rokonai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.), Diószegi Vilmos (Samanizmus, Gondolat, Budapest, 1962.; A pogány magyarok hitvilága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.; A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958.), Dr. Berze Nagy János (Égigérő fa, Magyar mitológiai tanulmányok, Baranya Megyei tanács, Pécs, 1984.) által vizsgált, a népmesékben megtalálható ősvallási, keleti, a sámánizmus emlékeiként értelmezett elemeinek, a magyar ősi hitvilág elemeinek katalógusa a Gergő és az álomfogók szöveggazdagsága és -rétegezettsége révén is elkészíthető volna. Természetesen ez, vagy bármely más jellegű tudományos igényű részletesség nem jelenik meg elvárásként e műfajjal szemben, de ha a szerző – nem észrevehetetlen, és jó értelemben vett információközlési szándékkal – a Világfa tengelye mentén építi fel saját világát, akkor e világot illetően kötelező e legapróbb részletekbe menő filológiai pontosság, vagy legalább a követhető és következetes leírás. Pl. a Világfa és Tűzkörei, a Jurták többszöri leírása után sem lehet ezek pontos képét, helyét, számát megrajzolni: 197-200., 260.
18 Leírásukat lásd: 175- 177.
19 E közlekedési mód leírását ismét megtaláljuk a Gergőben: „A nyugati varázslók pálcáikat suhogtatva, hangos pukkanás kíséretében eltűntek […] ők a völgy más részén bukkanntak fel a következő pillanatban” 445.
20 J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Animus, Budapest, 2000., 592.
21 Az egyetlen, egységes révülőtársadalom képe sajnos csak a sámán – varázsló alapvető különbség ignorálásával valósulhatott meg, ti. a könyvben a sámánok elsődleges feladata, a gyógyítás nem hangsúlyozódik, helyette az itt leírt történésekben a varázsolni, bűbájolni tudás képessége kerül előtérbe.
22 Ha valakinek még ezek után is kétségei lennének a „nyugati mágustanonc(ok)” személyét illetően, az két oldallal odébb végső bizonyítékot szerezhet, ti. a mágusok „tűzvillámként cikázó seprűiken” (462.) tűnnek el a komor felhők között. (Harry Potter legújabb típusú seprűjének ugyanis Tűzvillám a márkaneve.
23 Ismét O’Sullivanra utalva a gyermekirodalmi imagológiának kitűnő kutatásterülete lehetne Böszörményi könyve, ti. más országok reprezentációjának konstans és változó voltát vizsgálva tanulságos következtetéseket lehetne levonni nemcsak a kelet-nyugat tengely mentén, hanem konkrétan az angolokhoz kapcsolódó sztereotípiák továbbélésének változatairól is.
24 Akár szociológiai látleletként is értelmezhető lenne a regény által – mindvégig az irónia eszközével – felépített társadalomkép: az éberek buták és korlátoltak, ki vannak szolgáltatva a technika eszközeinek és még saját valóságukat is szimulákrumként élik meg: az ő valóságuk „a Lótusz nevű műsor” (393.), az „elektromágneses fülpiszkálót” kínáló TV-Shop (13.) által definiált világ. Az ehhez alkalmazkodó varázsvilág megteremti a legfrisebb „rémálom-szellemeket”: pl. a „Tőzsdebukás démonát” meg a „Ránchúzó[t], akivel a középkorú asszonyok szoktak álmodni” (198.).
25 Pl. megtudható a könyvből, hogy ha a Sárkány lenyeli a Napot, azt „az éberek egyszerűen napfogyatkozásnak mondanák” (398.), hogy az ördöglidércek lázadása miatt süllyedt el Atlantisz (461.), hogy egy jég(dugó) lidérc okozta a Titanic katasztrófáját (456.), vagy ott van „például a Tunguz-meteor esete! Az éber tudósok a mai napig komor ábrázattal bizonygatják, hogy ott egy hatalmas kődarab pottyant le az égből. Pedig valójában Bogumil Szvatopluk sámán koboldserege veszített csatát a szövetségbe tömörült Nyugati Varázslók ellen.” (411.)
26 Így található a könyvben valódi átviteli mágia - annak pontos és szakszerű magyarázatával (88., 313.) - és „Locspocsolyahó!” (499.) szerű nyelvvarázslat is.
27 „Akit egyszer ennyire szeretett valaki – aki talán már rég nem is él –, azt a szeretet ereje mindhalálig védelmezi. Ez az erő ott van a bőrödben, Harry.” (J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Animus, Budapest, 2000, 277.); „Az anyja feláldozta az életét, hogy megmentse – és tudtán kívül olyan bűvös védelemmel ruházta fel, ami, bevallom, engem is meglepett… Nem érhettem a fiúhoz. […] Az anya áldozata megóvta a gyermeket… ostoba voltam, hiszen ez ősrégi varázs, gondolnom kellett volna rá…” (J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege, 604.)
28 „Egy új emberke eljövetele mindig nagy varázslat. Olyankor még a révülők is be tudnak kukkantani a csodák világába” (478., kiemelés tőlem: L. A.); „a szerelem bűbája emberi szavakkal úgysem kifejezhető. […] Ekkor csönd lett. S ez a csönd volt az igazi szertartás. Gergő, s mindenki más is, egyetlen pillanatra átérezhette, mi lakik Béla és Apollónia szívében, mióta egymásba szerettek. Most megpillanthatták a világmindenség legősibb bűbáját.” (539.)
 29 Ez a fajta megoldás azonban nem tér el a meseregények dramaturgiájától, ugyanis a való világ meséssé válásával, ill. a mese valós elemekkel való kombinációjaként létrejövő meseregényterekben gyakran egymás mellett léteznek a való világ és mesevilág fizikai és etikai törvényei: a „Rossz tett helyébe rosszat várj!” elve mellett a megbocsájtás, a kegyelem is jelen van. Lásd pl. Tolkien Frodóját, aki megkíméli Szarumán életét, annak gyógyulását remélve (J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura, ford. Göncz Árpád, Gondolat, Budapest, 1981.). A halálbüntetés esetenként a varázserő elvesztésével kiváltható: Lázár Ervin Százarcú Boszorkája megjavulva, varázserejét elveszítve dajka lesz valamikori ellenfelénél (Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika, Móra – Novotrade, 1983.); Aterpatertől visszaveszik „a varázst”, kisfiúvá varázsolják, és visszaküldik a gyermekotthonba (Szabó Magda: Tündér Lala, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1983.); Kukta Gerozán varázsfakanala „lekonyul” a végső összecsapásban, majd minyonzáporral kiűzik az országból (Darvasi László: Trapiti, avagy a Nagy Tökfőzelékháború, Magvető, Budapest, 2002).
30 „Szegény, kicsi, borzas holló. Talán tényleg igazságtalanok voltunk vele Vackor nénével annak idején. Nehéz lehetett neki tizenöt évesen elfogadni, hogy ahol addig ő volt az egyetlen kedvenc, hirtelen megjelent egy korabeli lány.” (531.)
31 Vagy akár Michael Ende Barnabása (Michael Ende: A végtelen történet, ford. Hárs Ernő, Európa, Budapest, 1985.)