FORGÁCS D. PÉTER


„A czigánybáró” operett igaz története


„A czigánybáró” operett (a továbbiakban Cigánybáró) szerzőhármasa Jókai Mór, ifj. Johann Strauss és Ignaz Schnitzer1 volt, megismerkedésük története, illetve dátuma nem ismeretes, a mendemondáknak nincs alapjuk. Az operett keletkezéstörténetének többi adata körül is sok a félreértés.2  Közvetlenül Strauss halála után ugyanis úgy tartották, hogy művei közül a Cigánybáró magasan felülmúlja a többit, ezért már a memoárok, a bibliográfiák első hullámában ezzel az operettel kapcsolatban különösen gyakoriak a füllentések és a tódítások. A zeneszerző környezetéből sokan fontosnak találták saját szerepüket eltúlozni.3
     Strauss harmadik feleségének, Adélének az emlékezése szerint a zeneszerző az ő ösztönzésére látogatta meg 1882 októberének végén Jókait budai villájában. Adéle még nem volt hivatalosan Strauss felesége, ezért nem vihette el hozzá, egy konflisban kint várakozott a téliesre fordult időben. A több órás várakozás után az átfagyott Adéléhez kóválygó fejjel tért vissza a komponista, olyan sok ötlete volt „a magyarok legnépszerűbb mesemondójának”.5 Ezek közül választotta Strauss a Szaffit, Jókai novelláját.
     A történet ellen szól, hogy Jókai, mint országházi képviselő és kedvtelésből bortermelő, október végén, a szőlőszüret után, a parlamenti ülésszak idején általában pesti házában tartózkodott, nem a fűtés nélküli budai villájában. Adélét egyébként sem október végén, hanem kétszer, 1882. november 30-án és 1883. február 9-én vitte magával Pestre a zeneszerző,6 és mindenhol bemutatta.7 Ekkor Jókai már semmiképpen sem tartózkodott Budán, és a téli kinti várakozás sem hihető. A történet cáfolata pedig az, hogy a jelölt időben a Szaffi című novellát az író még nem fejezte be. Jókai ebben az időben még nem állapodott meg Strauss-szal. Bécsi megbízásainak azonnal eleget tett, annak nyoma lenne, ha egy ilyen feladattal egy évet várt volna. Strauss ugyan sokaknak megígérte, hogy megzenésíti a szövegkönyvét, Jókaival kapcsolatban ez 1882 végén és 1883 elején nem bizonyítható. Már csak emiatt is lehetetlen Adéle verziója. Straussnénak nem volt szerepe a két szerző megismerkedésében.
     A librettista Ignaz Schnitzer szintén sokat tódított a Cigánybáró keletkezéséről. Változata szerint Johann Strauss és Franz Jauner, a Theater an der Wien tulajdonosa 1883 elején bízták meg egy szövegkönyv készítésével. Röviddel ezután Schnitzer egy irodalmi egylet estjére meghívta Jókait Bécsbe. Másnap, amikor megköszönte látogatását, véletlenül fölvetette, hogy segédkezne-e olyan librettóban, amire Strauss zenét szerezne. Jókai örömmel beleegyezett. Két héten belül megküldte a vázlatot, amiből ő – ugyancsak két hét alatt – megírta a librettót, aminek zenéjén Strauss két évig dolgozott.8
     Ebből sem sok igaz. Schnitzer saját jelentőségét elsősorban a dátumok eltorzításával növelte. Hangsúlyozta, milyen gyorsan dolgozott ő, s kárhoztatta Strausst lassú munkájáért. Ezért mind emlékezésében, mind a kéziratokon meghamisította a keltezéseket.9 Ezt a szakirodalom gyanútlanul átvette: a Cigánybáróval kapcsolatban máig is a legtöbbet azt hangsúlyozzák, hogy lassan komponálta Strauss.
     Az irodalmi estély viszont valóban megtörtént esemény, Petőfi költeményei hangzottak el németül, és Jókai mondott emlékbeszédet. A nevezetes est nem az év elején, hanem 1883. november 15-én volt, és a szövegkönyv munkálataihoz csupán az év végén kezdtek, azaz majdnem egy évvel később, mint az emlékezések és a szakirodalom hinni vélik. A Cigánybáró keletkezésével kapcsolatban az egyetlen hiteles forrás Jókai levele Schnitzerhez 1883. december 18-i dátummal:

Tisztelt barátom!
A Cigánybáró operaszövege és az Aranyember dráma teljesen kész – a fejemben: de most nincs időm ilyesmit papírra vetni: karácsony előtt nem tudok rá időt szakítani. Azután sietve szállítom Önnek az operaszöveget kellően színre alkalmazva, ezt már csak versbe kell szednie. Addig elküldöm Önnek az elbeszélés eddig megjelent részeit, hogy megismerkedjen tartalmával. Strauss úrnak egyébként már sokat meséltem belőle, hogy a zenei motívumokat ismerjük…10

Ez a levél sok mindent elárul: Jókai és Strauss állapodott meg először, utóbb vonták be Schnitzert, nem kezdtek a szövegkönyv írásába 1883 karácsonya előtt, és a Cigánybáró operának indult – legalábbis Jókai számára. Márpedig az író tapasztalt színházi ember volt, különbséget tudott tenni a mintegy húsz éves új népszerű műfaj, és a régi tekintélyes opera között. Elírás sem valószínű, a köznyelvben is határozottabb volt a megkülönböztetés, hasonlóan a népszínmű és a vígjáték közti különbségek annak idején magától értetődő ismertéhez.
     A levélben emlegetett „elbeszélés eddigi részletei” a Westermeyer- füzetekben megjelent németnyelvű regényfordításból származnak11, ami már Cigánybáró címmel jelent meg. Tehát valószínűsíteni lehet, hogy Jókai és Strauss megállapodása a Cigánybáróról 1883. november közepén született, a fenti levél írása, és az első német nyelvű regényrészlet megjelenése előtt, bizonyára Jókai egy bécsi látogatása alkalmával. Sokkal korábbi időpont azért is lehetetlen, mert Strauss csak az „Egy éj Velencében” 1883. október 3-i berlini bukása után kezdett egy magyar szövegkönyv iránt érdeklődni: először akkor határozta el, hogy szakít addigi bécsi társszerzőivel. Mindig kivárta az előző darab sikerét vagy bukását, hiszen ez ösztönözte azokra a stílus-, és módszerbeli váltásokra, amiket az új darabban foganatosított.
     A librettista azt állította „Meister Johann” című könyvében, hogy az operett dramaturgiája kifejezetten az ő munkája, mert a „drágalátos Jókai” vázlatával „a homályos fantázia kusza összevisszaságába tévedt”.12 Még egy vázlattöredéket is közzétett, ami állítása szerint a regényírótól származott, azonban ennek hitelessége több mint kérdéses.
     Ezzel szemben levelezésükkel bizonyítható, hogy a librettó teljes dramaturgiáját Jókai Mór készítette, s folyamatosan küldte Schnitzernek a részleteket.13 Jókai, ígéretéhez híven, 1883. december 30-án küldte el az első felvonást.14  Ezt Schnitzer alaposan átírta, nem utolsó sorban azért, mert Strauss a munka folyamán sorozatosan változtatásokat követelt tőle. Az is biztos, hogy a dalszövegek szintén Ignaz Schnitzer munkái.
     Ignaz Schnitzer kötekedő természetű volt. Alig kezdett Jókaival munkába, – ami számára megtiszteltetés volt –, azzal a kívánsággal állt elő, hogy képviselő lehessen Magyarországon. Amikor már három hónapja dolgoztak a szövegkönyvön, furcsa módon becsületsértéssel vádolta Jókait,15 majd rajta keresztül Rudolf trónörökösnél munkát követelt magának.16 Amikor pedig hat hónap múltán, 1884. június 28-án úgy vélte, hogy készen van a librettóval, rögtön veszekedni kezdett Strauss-szal, aki a szövegkönyv hiányosságai miatt még akkor se kötött szerződést vele. Majd a béküléskor a felelőséget a nógatásokért, unszolásokért és fenyegetésekért Jókaira hárította, mintha Schnitzer csak az írót tolmácsolta volna.
     Talán ez az áskálódás volt az oka, hogy Strauss nem került Jókaival szorosabb kapcsolatba, több közös mű nem készült. Még a bemutatóra sem hívták meg, újságból értesült róla, s magának kellett a libbrettistától a neki járó páholyt követelnie.17
     Strauss minden tévhit ellenére csak 1884 nyarán állapodott meg Schnitzerrel. Ezt megelőzően hiába sürgette Schnitzer a zeneszerzőt, nem kezdett bele a munkába, még ígéretet sem tett, hogy a következő műve ez lesz. Lehet, hogy kész volt egy-két dallam, amit az első felvonásban felhasznált, de erre bizonyíték nincsen. Strauss határozott ígérete, hogy a Cigánybárót megzenésíti és a munka kezdete viszont pontosítható: 1884. június 30.18
     Az a szakirodalomban ismételten előforduló, hírlapi kacsákra támaszkodó spekuláció, miszerint Strauss a Cigánybáróból operát akart írni, alaptalan, mert a darab Franz Jauner (Theater an der Wien) számára készült, ahol ez idő tájt nem mutattak be operát. Strauss tudott Schnitzer és Jauner kapcsolatáról, sőt, alig hat nappal az után, hogy ígéretet tett Schnitzernek a Cigánybáró komponálására, már megkapta az első sürgető levelet a színház új igazgatójától, Friedrich Zelltől.19 Az opera kérdése inkább azért vetődött fel, mert Jókai – Schnitzer ösztönzésére – a pesti operaház ősmegnyitójára 1884. októberére akarta a darabot színpadra vinni.20 Schnitzer állította úgy be a sajtóban az utókor és valószínűleg Jókai számára, mintha munka közben változott volna a műfaj.
     Schnitzernek fogalma sem volt, mennyi munka vár rá. Minden fogadkozása ellenére tizenöt hónapon keresztül állandóan módosított a darabon, ahogyan a zeneszerző óhajtotta. Bárhol tartózkodott, a librettista azonnal a rendelkezésére állt, hogy az igényelt változtatásokat megoldja. Gyakori levélváltásuk bizonyítja, hogy a kezdeti nehézségek ellenére meghitt baráti kapcsolat alakult ki kettejük, és feleségeik között is. Mind Strauss mind Schnitzer hitvese magyar anyanyelvű volt.
     Strauss 1884. június 30-a és 1885. október 24-e között dolgozott a művön, tehát nem egészen 16 hónapot. Ez volt az első egyedül komponált darabja, az addigiak mind zenei társszerzővel készültek. A Cigánybáró keletkezésének többi részlete viszonylag közismert. A komponista egyedül birkózott meg a feladattal, gyakran a szólamszerkesztést, s a kottamásolást is saját kezűleg végezte. Alkotói nyugalomról nem lehet beszélni, a mű viszontagságos körülmények között készült. Az agilis Adčle Strauss nehézségeket gördített a munka elé: a legintenzívebb munkafázisokban kellett kúrákra és üdülni kísérgetni. Erre az időszakra esett a Keringőkirály negyven éves művészi jubileuma, s az előző házasságának válása körüli zűrzavar is.
     Jókai a dramaturgián kívül másban is szerepet vállalt. Saját kezűleg rajzolta (festette) a jelmezvázlatok egy részét, és a bécsi ősbemutató díszleteit Pesten készíttette Franz Jauner kérésére, melynek munkálatait az író maga felügyelte.
     A bécsi bemutató sikeres volt, hamarosan színpadra vitték Berlinben, Kolozsvárott, Pesten, Prágában és Párizsban. Két különböző magyar fordítás készült Kolozsvárott és Pesten, az utóbbit Jókai szorgalmazta. Értekezett a fordítókkal, felügyelte e változat elkészültét, sőt színre vitelét is.
     Érdekes lenne tudni, hogy milyen szerepe volt Jókainak a Cigánybáró zenéjét illetően. Egyik levelében felkínálta, hogy régi magyar és cigány dalokat énekel Straussnak, egyúttal egy konkrét cigánydalt is megemlített. A Schnitzernek címzett levél így hangzik: 

     Kedves Barátom,
     itt küldöm az első felvonást, hamarosan követi a többi.
     Nagyon jó zenei motívumokat tudnék szállítani, mint például az igazi nagyidai cigány gyászdalt: „Fáró hesz kherda csina phengojesz!”
     Csak nem ismerem a kottát, és senkivel sem tudok róla értekezni (nem is tenném szívesen), de a komponistának magának elénekelném, és más magyar meg cigány mondókákat, amit nagyon jól fel tudna használni, aztán a dalok, amiket tarsolyomban tartok, legalább 60 évesek, és ma teljesen ismeretlenek; ezért személyesen kellene Pestre jönnie és kottapapírral felszerelve engem meglátogatnia; valami mást nem tudok kitalálni.”
21

E levél zenei jelentősége, hogy Jókai határozottan megkülönböztette a magyar és a cigány folklórt. Lehetséges, hogy Jókai valóban énekelt és fütyült dalokat Straussnak,22 ezt valószínűsíti egy tudósítás a Cigánybáró keletkezéséről, röviddel a bemutató után.23
     Lehet, hogy Szaffi belépőjében, (ami a „Cigánydal” (Zigeunerlied) címet kapta a Cranz-féle zongorakivonatban: a „So elend und so treu” kezdettel) Strauss felhasznált cigány népdalkincsből származó cigánykeservest (más néven cigányhallgató, cigányul leki gili). Erre utalnak a szövegben előforduló „dsching-rah” és „hej-jah” indulatszavak, (az eredeti folklórban szintén gyakoriak a „hej”, „hejda”, „no de”, „csitt”, „jaj” kifejezések) ami, mint szótagbővítés, állandó kiegészítő eleme a 6-8 szótagos cigány szövegsoroknak. Ezek teszik a dalok ritmikáját oldottá. Szintén előfordul a szövegben a „trian-trian-davar” kifejezés is. Ez valószínűleg torzított rögzítése a cigányfolklór pergető technikájának. Ilyenkor az énekesek mintha improvizáló hangszert utánoznának, értelmetlen, magánhangzóban szegény, élesen ejtett szótagokkal bővítik a szöveget, esztam ritmusban, tehát hangsúlytalan nyolcadokat váratlanul hangsúlyozva, erősen szinkópálva. Ez a cigánykeservesek előadásmódjának velejárója, amit jól ismerünk például a magyarországi oláh cigányoktól, az andalúziai flamenco-énekesektől, vagy a Párizs környéki orosz khalderas cigányoktól is.24
     Az tehát lehet, hogy Strauss cigány népdalt használt fel Szaffi belépőjében, amit talán éppen Jókai által ismert meg, de azt a maga eredetiségében nem vette át. A cigány népdalsorok 6-8 szótagúak, a belépő sorai pedig megfelelnek a magyar nóta szótagszámának (12-18). Strauss zenei gondolkodása, a kornak megfelelően, erősen átalakította a népzenét. Nem eredetiséget, hanem hangulatokat adott át, úgy, hogy olyan eszközöket használt fel, amik magyarosnak, vagy cigány-szerűnek tűnnek. Így például egy eredeti cigánykeservesnek a hangkészlete nem tisztán moll hangsor, hanem keveredik a mixoliddal, amennyiben a hangsor hetedik foka fent kisszeptim, míg lent az alaphang alatti vezérhang, azaz a nagyszeptim. De Strauss szigorúan dúr-moll alapú tonalitásban gondolkodott, az operett műfajában lehetetlen lett volna modalitást alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy az eol vagy mixolid hangnem különlegességét – amit Strauss hallott, de a klasszikus harmóniavilágban értelmezte –, modulációkra használta fel, abban oldotta fel.25
     Strauss számára a magyaros zene egy kifejezési eszköz volt, egy szívesen fogadott változatosság, mely különlegessége ellenére ugyanazt jelentette, amit a keringő: az új színes városi életérzést, a társasági, közösségi azonosságot. A másság esztétizálása, a kuriózum értékemelkedése a szépség új városi meghatározása. Művelődéstörténetileg bizonyított, hogy innen egyenes út vezetett a bécsi modernséghez, az önmagáért való szép szeceszsziós megjelenítéséhez.26
     Az operett aranykorában tehát a zene is mást jelentett Bécsben, mint Pesten. A bécsi könnyedség többszörös áttétel: a magyaros cigányzenén keresztül formálódott zenei sztereotípiává, méghozzá mindkét országban más-más értelemmel. Míg a nóta Magyarországon a nemzeti letargiát, a borzalmasan szomorú kilátástalanság nemzeti pátoszát fejezte ki úgy, hogy közben a cigányokat csak a kifejezés eszközének tekintették, addig külföldön a magyaros idill képe éppen a cigányokon keresztül vált közkedveltté, miattuk vált először magyarossá.
     Az operettekben használt magyaros zene Bécsben egy asszimilált, koegzisztenciájában elismert, valamint befogadott nemzetiség (a magyarság) zenéjének számított, és a monarchia hatalmi politikáját propagálta. Hiszen a Monarchia hatalmi legitimációja a kiegyezés után a birodalom különleges méretén és azon keresztül a korona országok értékének elismerésén nyugodott.
     De maradjunk a történetünknél. A bemutató után Strauss lázasan keresett új librettót. Fűnek-fának tett ígéreteket szövegkönyvének megzenésítésére, hoppon maradt ismerősei sorra megsértődtek. Max Kalbeck a Bergeni kópé (Der Schelm von Bergen) című népmesét akarta számára színpadra alkalmazni.27 A mese megtetszett a Keringőkirálynak, Kalbeck helyett viszont Schnitzerrel fogott munkához. A témaválasztás nem volt szerencsés. Kiderült, hogy a bécsi Carl-Theater karmestere, Johann Brandl, már ugyanebből operettet írt. A darab Strauss kiadójának, Alwin Cranznak a tulajdonában volt, akivel Strauss megállapodott, hogy a konkurens művet nem fogják színpadra vinni. A munka jó tempóban haladt, amikor az egyik berlini újságban megjelent Anton Oelschleger ugyanilyen meséjű operettjének ismertetése. A befolyásos szerzőpár elhatározta, hogy legalább azt gátolják meg, hogy Bécsben saját darabjukat megelőzve kerüljön színre, és mivel a jobbára ismeretlen szerző nem jelentett valódi ellenfelet, folytatták a munkát. Mikor azonban kiderült, hogy Arthur Sullivan új műve, a Mikádó, Schnitzer szövegkönyvéhez hasonlóan szintén egy pacifista hóhérról szól, aki senkit nem akar kivégezni, Strauss hallani sem akart tovább a történetről.28 Schnitzer makacs maradt, váltig bizonygatta, hogy az ő könyve jobb. Bíróságilag akarta kötelezni a Keringőkirályt az elkezdett operett befejezésére. Barátságuk évekre megszakadt, sem ez, sem más közös mű többé nem készült.
     Schnitzer ismét újságírással, fordítással foglalkozott. Kiemelkedő munkája Petőfi verseinek német nyelvű kiadása volt öt évvel a Cigánybáró bemutatása után. Ehhez hasonló átfogó Petőfi-versgyűjtemény egyetlen idegen nyelven sem jelent meg addig.29 Magyarország legnépszerűbb költőjének forradalmi szemlélete, csakúgy, mint népies romantikája megoldhatatlan feladat elé állította a korabeli fordítókat. A monarchiahű, konzervatív, sőt Metternich rajongó Schnitzer fordításában Petőfi műveinek politikai jelentése megváltozott, viszont érdeme, hogy a költő sajátos stílusa, népi hangvétele megszólalt bennük németül. Az előszóban egyenesen azzal kérkedett, hogy ezek nem fordítások, hanem átiratok. Ennek a sajnálatos ténynek nem csupán a szerző túltengő önbizalma volt az oka, hanem az is, hogy a plebejus-republikánus versek továbbra sem voltak kívánatosak a Monarchiában.
     De egy másik probléma is szükségessé tette a versek átírását. Bécsben addigra a Cigánybáró szófordulatai szállóigévé váltak, és Schnitzernek palástolnia kellett azt, hogy a Cigánybáró dalainak egy részéhez Petőfitől „kölcsönzött”. Immár Petőfit kellett úgy átalakítani, hogy a pár évvel korábbi „adaptációját” ne lehessen felismerni. Például nem önálló az operett egyik legismertebb dala, Zsupán belépőjének refrénje:
 

Ja, das Schreiben und das Lesen,
ist nie mein´ Sach´ gewesen,
denn schon von Kindesbeinen
befaßt´ ich mich mit Schweinen.


A Magyarországon közismert Petőfi-motívum átvételére az operett 1886-os magyar fordítói is felfigyelhettek, ám bravúros szinonimákkal kínosan kerülték, hogy a hasonlatosság kiderüljön:
 

Irka firka, ákom bákom,
Sohse volt a mulatságom,
Már kis gyerek koromban,
Az ól körül forogtam.


Ez Petőfi A magyar nemes (1845) című verséből vett gondolat, ahol, szintén refrén, s a műveletlenségre, maradiságra utal:
 

...Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
Nem írok, nem olvasok
Én magyar nemes vagyok!...


Schnitzer a versfordításban e részlet értelmét alapvetően megváltoztatta, egyes szám harmadik személybe helyezte. Az eredeti verssel és a Cigánybáróval ellentétben ebben a változatban a nemes néha-néha már ír és olvas. A torzítás miatt a magyar vers (és annak nyomán Zsupán dala a Cigánybáróban) nehezen felismerhető:

Wer da gelehrtes Zeug betreibt,   Ki tudománnyal foglalkozik,

Allzeit ein armer Teufel bleibt!     Szegény ördög mindhótlanig!

Drum schreibt und liest nur
                          dann und wann  
Olvasni, írni így hát ritkán szeret
Der ungarischer Edelmann.          A magyar nemes.

(ford. P. F.)

     Schnitzer fordítása és szabadkezű „kölcsönzései” közötti összefüggésekre sokat mondó példa az 1847-ben született Petőfi-költemény, a Szabadság, szerelem!
 

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem,
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.


Schnitzer a vers legfontosabb fordulatát szabatosan le tudta fordítani, amit a Cigánybáró második felvonásának fináléjában használt:
 

...Mich reißt es in das Kampfgetriebe
hier, Kameraden, meine Hand!
Das Leben laß ich für die Liebe
die Liebe laß ich für das Vaterland!


Ez a rész az eredeti magyar librettóban, amely javarészt szó szerinti fordítás, (1886) így hangzott:
 

Hej vágyam küzdni harcz veszélyben;
Itt a kezem, hogy elmegyek.
Szerelmemért odadnám éltemet.
Hazámért odadom szerelmemet. 
(eredeti ortográfia)

Schnitzer a Cigánybáró hasonlatosság miatt az értelmetlenségig eltorzította a verset a Petőfi-kötetében, új címet adott neki, aminek semmi köze nincs a költeményhez. Ráadásul a ritmus is sántít kissé:

Wahlspruch                               Motto

Die Freiheit, die Liebe,             Szabadságra, szerelemre
Tun beide mir Not:                   Van szükségem nékem:
Mit Lust für die Liebe               Vággyal a szerelemre
Geh´ ich in den Tod,                 Amit szintén feláldozok,
Doch opfr´ ich auch sie            Megyek halálra készen,
Wenn die Freiheit bedroht.30    Ha a szabadság veszélyben.

(ford. P. F.)

A verseskönyv sikeres volt, a Cigánybáróban elkövetet svindli nem derült ki. Az operett műfajában egyébként sem vették az ilyesmit szigorúan, a zenében ennél közismertebb motívumok átvétele se keltett megütközést.
     A történethez hozzátartozik az is, hogy mióta „A cigánybáró” című operettet bemutatták, 1885 óta, kilenc politikai irányváltás volt Ausztriában és 13 Magyarországon. Az eredetieket nem számolva kilenc osztrák és 13 magyar változata van „A cigánybáró”-nak. Törvényszerűen napvilágot látott egy új Cigánybáró, új hatalmi berendezkedés hatalomra lépése esetén. Az új változatokban a mindenkori új politikai rend bemutatta önmagát, úgy tűnik, mintha minden hatalomcsere alkalmával az első feladatok közé tartozott volna, hogy „A cigánybáró”-t átírják.
     Vajon a különböző politikai programok miért mind az operettben látták népszerűsítő médiumukat? Ha pedig a mű szempontjából közelítjük meg az átírás problémáját, akkor a magyarázat az, hogy az operett rendkívüli módon igényli az aktualitást, és igyekszik új, időszerű értelemmel telítődni. Ez a perspektíva más, esztétikai és műfajtörténeti összefüggéseket hoz felszínre.
     Ezeket a kérdéseket feszegetem, a Cigánybáró irodalmi, szociológiai, zenei, színházi és történelmi vonatkozásait bemutató könyvemben, mely a bécsi Mandelbaum kiadó gondozásában fog megjelenni A Cigánybáró és egy szociológiai elmélet címmel.
 

Jegyzetek

1 Schnitzer Ignaz 1839. december 4-én született, elhunyt 1921. június 6-án. Aláírása ifjú korában Ignác volt, később I. Schnitzer. Publikációiban az 1880-as években a neve Ignaz, később gyakran Ignatz. Magyarországon általában Ignaznak, vagy Ignácnak, Ausztriában váltakozóan Ignaznak vagy Ignatznak írták.
2 A találkozás időpontja kapcsán még Franz Mailer is téved, amikor egy bizonyos „Brodsky”-ra hivatkozik. Vö. Johann Strauss (Sohn). Leben und Werk in Briefen und Dokumenten. Gyüjtötte és kommentálta Mailer, Franz. III. köt. Tutzing, 1990. [Dokumentumok és Levelek.] 162. o. A szerző valószínűleg Brodszky Ferencre gondolt, aki a maga részéről egy magyar újságcikkből (1883. február 6-i dátummal) véli levonni következtetéseit. Csakhogy ez a cikk nem a találkozás történetéről ad számot, hanem Johann Strauss és Liszt Ferenc közös estélyéről Tarnóczy földbirtokosnál. Ha Strauss látogatása Jókai Mórnál igaz lenne, esemény számba ment volna az akkori Budapesten, amiről a hírlapok talán valóban tudósítottak volna. De erről nem írnak. A legendát Brodszky terjesztette el, aki ezzel Adčle történetét akarta alátámasztani, hamis forrást jelölt meg, a fent nevezett újságcikket. Azóta több mint száz szerző másolta le egymásról (kiszínezve) a kacsát. Vö. Brodszky Ferenc: Johann Strauss életének krónikája. Bp., 1966. 93. o. 
3 Strauss barátai közül a legtöbbet idézett: Siegfried Loewy története. Loewy , Siegfried: Wie der „Zigeunerbaron” entstand – von Siegfried Loewy. Pester Lloyd, Samstag, 1925. október 17. (Abendausgabe), 5. o. 
4 Adéle személyes elbeszélései alapján lásd: Decsey, Ernst: Johann Strauß. Ein Wiener Buch. 1922. Stuttgart- Berlin. 2. Ausgabe Wien 1948. 204-206. o. Különösen figyelemre méltó a Cigánybáró keletkezése körüli téves keltezés. Lásd még: Lange, Fritz: Johann Strauß schreibt Briefe. Mitgeteilt von Adčle Strauß kommentiert von Fritz Lange. Berlin, 1926.
5 Decsey, Ernst: Johann Strauß. id. mű. u. o.
6 Vö. Johann Strauss: Dokumentumok és Levelek. id. mű. (1990) 152-153. o.
7 Így a Tarnóczy Gusztávnál rendezett estélyen is, ahol Liszt Ferenccel együtt vendégeskedett. Vö. Linke, Norbert: Az ifjabb Johann Strauss. Utószó a magyar kiadásban: Albert István. Bp., 1989. 192-194. o.
8 Schnitzer, Ignaz: Meister Johann. Bunte Geschichten aus der Johann Strauß-Zeit. Wien-Leipzig, I-II. köt. 1920. II. köt. 55-85, 248-255. o.
9 Vö. Würzl, Eberhard: Johann Strauss. Höhen und Tiefen der Meisterjahren 1884-1894. Diss. Universität Wien, 1987. I. köt. 37-53. o. Vö. még Johann STRAUSS: Dokumentumok és levelek. id. mű. (1990) 225. o.
10 Jókai Mór: Levelezés III. összegyűjtötte Györffy Miklós: Jókai Mór levelezése (1876-1885) Bp., I-II köt. 1992. Jókai németül levelezett Strauss-szal és Schnitzerrel. Az idézett kiadásban közölt levélfordításokat a sajátommal helyettesítettem.
11 A levél további magyarázata a kritikai kiadásban téves. Vö. Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992) 919. sz. levél 614-616. o. Györffy Miklóst félrevezették az operett-irodalomban kószáló híresztelések. Az idézett levelet megelőzően nem létezhetett más szövegkönyv, a regényt Jókai alkalmazta színpadra, ez többek között éppen ebből a levélből is kiderül. 
12 „Also – da hatte der gute Jókai sich wieder einmal von dem Boden realer Wirklichkeit in die Wirrnis einer abstrusen Phantasie verirrt...” In: Schnitzer id. mű. (1920) II. köt. 58. o.
13 Pl.: 1884. június 28. In: Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992) 935. sz. levél, 233-235. és 636-637. o. 
14 Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992) 
15 Sajnos csak Jókai válasza maradt fenn: „Wie daraus etwas ehrenrühriges für Sie herauskommen soll? Das verstehe ich nicht.” In: Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992) 927. sz. levél, 225., 624-626. o.
16 Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című mű munkálataiban akart Schnitzer részt venni. „A trónörökösi meghívás teljesen tőle [Jókaitól] függött, de –valami okból – végül mégsem került Schnitzer az OMMík szerzői közé.” In: Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. 936 sz. levél, 1884. június 28. 235-236., 638-639. o.
17 Jókai levele Schnitzerhez 1885. október 19-én. Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992) 1039. sz. levél, 328, 762-763. o. 
18 Ez egyértelműen kiderül Schnitzer táviratából, amelyben mintegy elnézést kér az aznapi levéléért. Strauss döntése a Cigánybáró megzenésítéséről és Schnitzer fenyegető levele, amiben azt követelte, hogy Strauss határidős szerződést kössön, keresztezhette egymást. In: Johann Strauss: Dokumentumok és levelek. id. mű. (1990) 236. o.
19 Camillo Walzel (alias Friedrich Zell) levele Johann Straussnak, kelt 1884. július 6-án. Vö. Johann Strauss: Dokumentumok és levelek. id. mű. (1990) 237-238. o.
20 Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992)
21 Jókai levele Schnitzerhez 1883. december 30-án. Jókai Mór: Levelezés III. id. kiad. (1992) 219-220, 616-617. o.
22 Schnitzer, Ignaz: Meister Johann. Bunte Geschichten aus der Johann Strauss-Zeit. Wien, 1920. Band II. S. 67.
23 „A keringőkirály kifejtette, hogy Jókai szövegkönyve fellelkesítette, és ha a Cigánybáró Magyarországon egy olyan ragyogó fogadtatásban részesült, akkor ezért első sorban Jókait illeti a dicsőség. Még most is hálásan gondol arra, mennyi figyelmet szentelt Jókai a kompozíció elkészültének. A Toborzót a második felvonásból kifejezetten Jókainak köszönheti. Jókai szembeült Straussal és elfütyülte a dallamot.”
24 Neues Pester Journal. 1.12.1894. In: Würzl, Eberhard: Johann Strauss. Höhen und Tiefen der Meisterjahre 1884-1894. Diss. Universität Wien, 1987. I.köt. 42. o.
25 Sárosi Bálint: Cigányzene... Bp., 1971. 22-25. o.
26 Példaképpen: Szaffi belépőjének első felében kétszer alkalmaz A-dur/d-moll tonika-domináns természetes hangnempárváltást, majd váratlanul a-moll akkordot hoz be A-dúr domináns helyett, ami a mixolíd vezérhangnélküliségére emlékeztet, ezért egzotikus hangvételt teremt, de a dal tovább megy F-dúrban, amivel az a-moll váltás utólag új értelmet kap, egyszerű, de szép modulációvá válik, hiszen az a-moll az F-dúr harmadik foka.
27 Csáky, Móric: Az operett ideológiája és a bécsi modernség. Kultúrtörténeti tanulmány az osztrák identitásról. Bp., 1999. (németül 1997) és Pollak, Michael: Wien 1900. Eine verletzte identitát. Konstanz, 1997.
28 Johann Strauss: Dokumentumok és levelek. id. mű. (1990) 328. o.
29 Johann Strauss: Dokumentumok és levelek. id. mű. (1990) 350-351, 373-379. o.
30 Gulya János - Kerényi Ferenc (Szerk.). Petőfi a szomszédos és rokon népek nyelvén. Bp. 2000.
30 in: Alexander Petőfi: Poetische Werke. In deutsche Nachdichtung von Ignaz Schnitzer. I-VI. köt. Wien-Leipzig, 1910. V. köt. 50. o. Öt évvel később, a következő kiadásnál valószínűleg feltűnt a vers értelmetlensége, mindenesetre Schnitzer némiképp pontosította:

Wahlspruch

Der Freiheit, der Liebe
ein Leben und Streben!
Gäb´ ich für die Liebe
Auch gerne mein Leben,
Wollt´ ich für die Freiheit
Die Liebe selbst geben!

 

in: Alexander Petőfi: Poetische Werke. In deutsche Nachdichtung von Ignaz Schnitzer. I-II. köt. Wien-Leipzig 1915. II. köt. 232. o.