Wehner Tibor
Logika, líra
Budahelyi Tibor érmeiről*
 

Három, egymástól csupán anyagában, a megközelítés módszerében és formájában eltérő, ám szellemében, tartalmi vetületeiben szorosan összefüggő önálló kollekciót mutatott be Budapesten 1995-ben Budahelyi Tibor szobrászművész. A kiállítási- és kisplasztikákat, valamint a színes objektfotókat felsorakoztató tárlat mellett az Egy hang nyoma című, a budai Vár zenetörténeti múzeumában rendezett kiállításon a zenei ihletésű, a hangokkal, a hangzásvilággal látható, hallható és virtuális kapcsolatot teremtő érmei, illetve az éremművészet határterületeivel érintkező, vagy az új és más műfajok és műtípusok birodalmába átlépő, nagyobb léptékű alkotásai kaptak bemutatóteret. Budahelyi Tibor ezen átfogó igényű, a közelmúlt másfél évtizedének munkásságáról számot adó bemutatkozása is jelezte, hogy a szobrászat eme különös érzékenységű ágazatában, az éremművészet tradicionális keretei között és a hagyományos formát szétfeszítő kifejezés terén is rendkívüli fontosságú számára a megszólalás. Az érem-műnem kiemelt státusát nyomatékosítja a Budahelyi-oeuvre-ben, hogy a közönség elé tárt csaknem nyolcvanas darabszámú együttesben nem találkozhattunk egyetlen megrendelésre készült, alkalmi alkotással sem: a kollekciót kizárólag belső ösztönzésre született, autonóm, az önálló művészi gondolatot megtestesítő művek alkották. Általánosan érvényes vonás az is, hogy Budahelyi Tibor érmei egyoldalasak; az alapsík – amelyre a plasztika épül – semleges szerepű összetevő.
     A hagyományos éremtípus, a tradicionális éremforma megújításával bátran kísérletező, 1945-ben Feldbachban született Budahelyi Tibor ipari környezetből indult, nem a megszokott módon és utakon közeledett a szobrászat világához. Kezdetben géplakatosként dolgozott a hajdani szocialista magyar nehézipar fellegvárában, Csepelen. Művészi felkészülését szabadiskolákban kezdte, majd a hetvenes évektől művésztelepeken dolgozott. A kezdeti rajzok, sokszorosított grafikák, táblaképek megalkotása után a magyar konstruktivista szellemű művészet iskolateremtő mestere – az éremművészetben is rendkívül jelentőset alkotó – Csiky Tibor (1932-1989) vonzáskörében, ösztönzésére fordult a szobrászat felé. Az ösztönzés, az indíttatás nem volt hiábavaló és megalapozatlan: a közelmúlt tizenöt évének művekben oly gazdag alkotóperiódusáról immár több monumentális, az állandóság igényével köztérre, illetve művésztelepi szoborparkba helyezett kompozíció – többek között Budapesten és Dunaújvárosban –, megannyi kisplasztika, kiállítási plasztika, objekt, és számtalan érem, plakett tanúskodik. A Budahelyi-művek a nyolcvanas évektől állandó résztvevői a magyarországi plasztikai seregszemléknek – a soproni érem-, a pécsi kisplasztikai biennáléknak –, és 1983 óta a művész érmei rendszeresen nyilvánosságot kapnak a FIDEM-tárlatokon is. Miként Budahelyi Tibor szobrászatát, éremművészetét is meghatározza egy nehezen determinálható, leginkább mérnöki pontossággal, precíz műgonddal jellemezhető ipari-műszaki jelleg, amelyben kitüntetett szerepet kapnak a különleges anyagok és technikák, a gépgyártási, műszeripari, kézműves megmunkálásmódok. Budahelyi anyaga elsősorban az öntöttvas és az acél, a krómacél – és csak ritkábban a bronz, a réz és a fa –, s a fémmegmunkálási módszerek, technikák közül a lángvágás, az esztergálás, a marás és a fúrás a kitüntetett szerepű. („Világ fúrósai egyesüljetek!” – hirdette az egyik performance-ának ironikus jelmondat-parafrázisa.) Lényeges a felületalakítás is: a barnítás, a feketítés vagy a színnel való fedés, illetve kiemelés. A Budahelyi-érmek vissza-visszatérő, legfontosabb motívuma, negatív építőeleme a horony és a lyuk. Az érem korongtestébe mart, fúrt, a felületet megbontó, feltáró, rétegző hiány-sávok és hiány-lyukak, hengeres kráterek általában egységes arculatú, geometrikus szabályosságú rendszert alkotnak, amelyek szabályossága mindig kissé megbillenő, illetve felbomló. A hornyok és furatok találkozásai, elcsúszásai, kiosztásai finom ritmust teremtenek. A bemetszésekkel érintkező, vagy a bemetszések közé kerülő lyukak egyúttal a kottaképek vizuális emlékképeit is előcsalogatják a szemlélőben. A kottakép-idézet korántsem véletlen: Budahelyi éremművészethez kötődő alkotásainak nagy hányada zenei inspirációjú. Munkái egy-egy hang (Metszett hang, Zengő hang, F- hang), egy-egy hangzás (Eltérő hangok, Roncsolt hét hang), egy-egy zenemű (Debussy: A tenger; Holdfény) illetve a csend ihletésére készülvén mintegy a hallható és a hallhatatlan jelenségek vizuális interpretációjaként jöttek létre. Az egymással párhuzamosan futó hornyok révén az éremfelületeken lamellák, kis lemezsorok alakulnak ki, amelyek a hangszer-klaviatúra billentyűivel rímelnek. Egy-egy lamella kiemelkedésével, az éremfelületből való kinyúlásával, megcsavarodásával nemcsak az érem plasztikai hatása nő, nemcsak térszervező ereje gazdagodik, hanem az érem funkciója is bővül, átalakul: a mű ezáltal megszólaltatható, megpendíthető, pengethető hangszerré válik. A szobrászat és a zene összekapcsolása, a két eltérő közegben, az egymástól eltérő törvényszerűségek által megszólaló, jelenlévő – vizuális és akusztikus –, állandósággal és pillanatnyisággal jellemezhető művészeti ág így hatja át egymást, így alkot bonyolult szövetű szintézist egy-egy Budahelyi- kompozícióban.
     Tiszta, áttekinthető felületek, szabályos ütemben megtört síkok, világosan tagolt rétegződések, egzakt formák: körök, téglalapok, háromszögek, az egyenesek és az ívek gondosan szerkesztett konstrukciói jellemzik a Budahelyi-érmeket, azt tanúsítván, hogy e művek a magyar művészetben még napjainkban is erőteljesen élő struktúraelvű, konstruktivista szellemiségű törekvések reprezentánsai. A konstruktivista mű-világban tömör, szűkszavú mondatok fogalmazódnak meg és öltenek testet, nincsenek felesleges bővítmények, öncélú vagy járulékos elemek. Ám miként meghatározó jellemzője e munkáknak a tisztaságra törő, logikus gondolkozásmód, a racionalitás, a tökélyű és a rend-igény, egyszersmind hasonló szerepet kap a mindeme alapelemek, alapjellemzők megkérdőjelezésének, felbontásának, elmosásának szándéka is. A vájatok, a furatok rendje csak-csak összekuszálódik, a lamellarendszer egy-egy eleme deviánsként emelkedik ki, elgörbül, megnyúlik, egy-egy összetevő roncsolódik, a párhuzamosak megszakadnak, váratlanul fel-feltünedezik egy-egy furcsa kötőelem – mint Budahelyi emblémaerejű szárnyas csavaralkatrésze –, s a biztosnak, megingathatatlannak vélt konstrukció máris felborul, vagy csak titokzatossá, feltárhatatlanná, megismerhetetlenné alakul. E kompozíciós zavarkeltéssel, e billenésekkel, e torzításokkal a művész természetesen nem csupán műveinek formai fókuszát, hanem egyben tartalmi gyújtópontját is megteremti. Az alapvetően játékos szellemiséggel áthatott m-vek felszíni rétegei alatt éles konfliktusok feszülnek: józan logikai érvek és megfoghatatlan emóciók csapnak össze.
     Budahelyi Tibor éremművészetének legújabb darabjai közül a háromszög alakú plakettek ítélhetők kiemelkedő jelentőségűeknek. A művész szobrászi munkásságában már az 1980-as évektől fellelhető ez a Tatlintól eredeztethető forma, amely a legutolsó alkotóperiódus Torzó című sorozatának meghatározó motívumává vált. Az éles csúcsokkal, puhán gömbölyített befogókkal határolt, csillogón simára csiszolt és érdesre maratott felületekkel váltakozó, hol talpon, hol csúcsán álló kis háromszög alakú testeken is feltünedeznek a fúrónyomok. A fúrónyomok, amelyekből kis fémforgács-spirálok kandikálnak ki: izgalmasan különössé, egyszerre mágneses erővel magukhoz vonzóvá és megközelíthetetlenné avatva ezeket a kis műremekeket.
     A művész 1995-ös kiállításai kapcsán N. Mészáros Júlia az összegzés igényével, lényeglátón fogalmazta meg: „Budahelyi Tibor művészete páratlan a maga nemében. Munkássága során a konstruktív kifejezésmód, a fémek keménysége, az ipari technológia alkalmazása szigorú jelbeszédre, tárgyilagos előadásmódra, formai egyszerűségre és következetességre, ugyanakkor lelki alkata, lírai érzékenysége az eleven valóság, az emberi sorskérdések iránti mély belső azonosulásra késztette. Alkotásaiban mindezek összeegyeztetésére, mértéktartó etikusságra törekedett. Innen ered műveinek szókimondó nyersesége, őszintesége és ereje”. Ez lehet a summázata Budahelyi Tibor éremművészetének is. 
 

* E cikk a British Múzeum kiadásában megjelenő Medal című negyedéves folyóiratnak íródott; a magyar nyelvű változat közlésével gratulálunk Budahelyi Tibor szobrászművésznek az 1996 márciusában elnyert Munkácsy-díjhoz.