Szegedy-Maszák Mihály
Utazás Abbáziába…*
 

Utazás Abbáziába avagy Az udvariasság filozófiája – e cím Kosztolányira utal, különösen pedig az Esti Kornél harmadik fejezetére, de egyszersmind Vlagyimir Nabokov munkásságára is, hiszen a könyv élén idézett jelige abból az önéletrajzból származik, melyet az orosz író előbb Conclusive Evidence, majd átdolgozott formában Speak, Memory címmel adott ki. „Abbázia mindannak metaforája, amit a múltból érdemes megőrizni” – olvassuk a fülszövegben, s a szerzőt valóban az emlékezés foglalkoztatja. Ezért is fordul előszeretettel Lengyel Péter műveihez, melyekben figyelemre méltó értékeket talál, noha azt is megjegyzi, hogy szerinte „mesterkélt, példázatszerű” részletek is találhatók bennük.
     Horkay Hörcher Ferenc nagyon szenvedélyesen ragaszkodik tárgyához és személyes hangnemben ír. Közelebb áll hozzá az esszé, mint a tanulmány, ám kedvelt műfajának nemcsak előnyeit, de buktatóit is tisztán látja. Kötete így elő- segítheti azt, hogy a két értekező műfaj képviselői kölcsönös türelemmel viseltes- senek egymás iránt és egyúttal azt is tudomásul vegyék, hogy egyikük sem pó- tolhatja a másikat.
     Az Utazás Abbáziába szerzője gyakran fogalmaz élesen és nyilvánvalóan számol azzal, hogy ellenvéleményt fogalmaztat meg az olvasóval. Úgy véli, általában rugalmassága miatt választja valaki az esszét, s könnyen eshet abba a kísértésbe, hogy a bizonyosság tudatában rövidre zárja vagy egyenesen mellőzze az indoklást. Hamvas Bélát éppúgy szigorú bírálat éri e könyvben, mint a magyar esszé egyik legsokoldalúbb tájékozottságú művelőjét, Fölényi F. Lászlót. Idősebb kortársának a nyolcvanas években megjelent könyveit Horkay Hörcher átfogó igénnyel boncolja, s magára a műfajra vonatkozó általánosítást fogalmaz meg, amikor azzal érvel, hogy e „kísérletek” szerzője „már-már a hübrisz határát súrolja, s e határt időnként át is hágja”. A műfaj ilyenkor „ideologikussá, dogmatikussá és abszolutisztikussá válik”, „önmagába zárul, és önmagát belülről kiüresíti”, s a „panoramikus szemléletmód a részleteket önkéntelenül és elkerülhetetlenül torzítja”, amennyiben „a konkrétum csak arra való, hogy legyen mitől elrugaszkodnia a szellemnek”. E kifogások némileg hasonlítanak azokhoz, melyeket a fiatal Lukács Györggyel szemben éppen Fölényi F. László is emelt. A tanulság szinte önként adódik: aki esszét ír, nehezen kerülheti el e műfajban rejlő veszélyeket. Könnyen maga is áldozatává válhat annak, amit másnál kárhoztat.
     Régebbi vagy jelenkori pályatársai értekező műveinek mérlegelésekor a kötet szerzője általánosabb kérdésekre is választ keres – így Zolnai Béla A magyar biedermeier című könyvének elemzése során a romantika mibenlétéről elmélkedik. Gondolatmenetének árnyaltságát bizonyítja, hogy a szellemtörténész kutatási ered- ményeinek újrafölfedezését elmarasztalással párosítja, meggyőzően bizonyítván, hogy a szegedi egyetem egykori tanárának bölcseleti iskolázatlansága okolható a biedermeier fogalmának erősen vitatható kiterjesztéséért.
     Horkay Hörcher egy nemzedékkel fiatalabb nálam. Esszéinek olvasásakor egyszerre érzem, mennyire közel áll egymáshoz ízlésünk s azt is, ami már szükségképpen eltér a felfogásunkban. Mindkettőnk esetében meghatározó élmény volt, hogy tanultunk angol egyetemen – ő Oxfordban, én Cambridge-ben. Őt is erősen foglalkoztatja Esti Kornél s Ottlik munkássága, de egészen másként közeledik hozzájuk. Hű maradt a józan ész és a gyakorlatiasság angolszász hagyományához, nem hatott rá a strukturalizmus és a zárt, magában értelmezhető műalkotás eszménye, sőt alighanem a hermeneutika öröksége sem. Nem látta értelmét annak, hogy alkotó s mű távolságát hangsúlyozza, nem vonzódott a tiszta irodalom gondolatához, s kezdettől fogva művészet-, sőt tudományközi vizsgálódásra törekedett. Nemcsak a szövegközöttiségre figyel, de a különböző közegek átjárhatósága is érdekli.
     Az idősebb irodalmárnak óhatatlanul is észre kell vennie saját nézeteinek helyesbítését, kiigazítását, sőt cáfolatát a fiatalabb pályatárs munkáiban. Kosztolányi hősének szemlélete itt közelebb kerül Babits értékrendjéhez. Nagyon meggyőző annak a felfogásnak az elutasítása, amelyet Szabó Miklós fogalmazott meg Homo aestheticus és politikai konzervativizmus című eszmefuttatásában. Horkay Hörchert nemcsak Ottlik, de Kosztolányi értelmezésében is az a gondolat vezérli, hogy „az erkölcsi érzék a szépérzékkel rokon”. Játék és erőszak össze- függésének megállapítása a kiindulópont, és a kifejtés szerint figyelem és kegyetlenség, erkölcs és esztétikum viszonyának bonyolítása vehető észre annak az éjszakának elbeszélésében, amelynek során az Olaszország felé tartó vonatban egy félkegyelmű lány szájon csókolja az érettségi utáni jutalomútra induló, tizennyolc éves Esti Kornélt. A végkövetkeztetés kimondatlanul is határozott: megszűnik az ellentét „homo aestheticus” és „homo moralis” között. Estin Kornél szigorú erköl- cse válik Kosztolányi életművének a kulcsává – miként azt Ottlik is képzelte.
     Ugyancsak művészet és erkölcs összefüggése a tárgy a kötet legsúlyosabb értekezésében, amely már nem is esszé, hanem szaktanulmány. Francis Hutcheson és David Hume ízlés és erkölcs kapcsolatáról folytatott vitájának alapos elemzése tágabb összefüggésrendszerbe helyeződik s a gondolatmenet így vállalt célkitűzését is meghaladja, hiszen arról is bővebb kifejtést kapunk, hogyan próbálta a bölcselő Shaftesbury egyeztetni a művészi és erkölcsi értékeket, sőt William Hogarth művé- szetének lényeges jellemző vonására is fény derül. Ez az 1995-ben befejezett eszmefuttatás mutatja meg legjobban Horkay Hörcher széles látókörét, gondol- kozás- és művészettörténeti tájékozottságát, bölcseleti igényét s művészi érzé- kenységét. Aligha lehet kétséges, hogy e sokoldalú szerzőt máris nemzedékének fölkészült s egyéni hang értekezőjeként kell számon tartanunk.
 

* Elhangzott az Írók Boltjában, Horkay Hörcher Ferenc Utazás Abbáziába (Allée-füzetek 2., Tata) könyvének bemutatóján.