A világnapok közül kiemelkednek azok, amelyek a gyermekekhez kötődnek. Szeptember 20-ának azonban van egy fájó üzenete is: ezúttal a fejlődő országokban élő gyerekek kiszolgáltatottságára irányul a figyelem. Ma már azonban a szegénység, az éhezés és a nélkülözés nemcsak az afrikai országokat vagy a háborús övezetekben élőket érinti, hanem a világ minden részén jelen lehet.
A Gyermekek világnapját 1954 óta az UNICEF (az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja) kezdeményezésére tartják, elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.
A világnapon résztvevő civil szervezetek és önkéntesek szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára és védelmezésük szükségességére.
Az Országgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt 1997-ben fogadta el. Ettől az évtől ünneplik Magyarországon is a gyermekek jogainak egyetemes napját. A jogszabály meghatározza a gyermekek jogait, és szabályozza a szülők, a nevelők, az állam, a helyi önkormányzatok, illetve a civil szervezetek feladatait a gyermekvédelem, valamint a gyermekek jogainak érvényesítése területén.
Sok egyéb mellett a gyerekeknek a tanuláshoz is joguk van. Erre is figyelmeztet ez a nap, s hívja fel a figyelmet a tudás, az azt hordozó könyvek fontosságára. Ezek tárházai, a tudástárak a könyvtárak is.
A Családbarát Helyként működő József Attila Könyvtár is várja a könyvek iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat!
A Gyermekek Világnapján nyissunk együtt könyvet – és jövőt – minden gyermeknek.