Kisgyerekként egyik kedvencem volt Móra Ferenc A kesztyű című meséje. Furcsa mód izgatta a fantáziámat, hogy vajon miért sírdogált az öreg rövidlátó hangya, amikor olyan jól elhelyezkedett ott ötödmagával a meleg, bélelt, tágas kesztyűben? Nem jöttem rá máig sem. Mégis olyan békés ez a mese, hogy valahányszor hallom, mindig a Gőgös Gúnár illusztrációját látom magam előtt.
Ezt a mesét hozta múlt pénteken Stréhliné Peternák Magdolna logopédus a mesesarkunkba sereglett gyerekeknek. Nem volt kétséges, hogy nekik is tetszik! A mese közben megtanultuk az ujjainkat elnevezni, és feszegettük a memóriánk határait, vajon mennyi ételnév, hangszer, foglalkozás és egyéb fér még bele? Bízvást mondhatom, kicsi tudorok gyűltek itt össze! Nemhogy mindent megjegyeztek, amit a mesében hallottak, de még azt is tudták, melyik könyvből való a mese!
Amíg egy kék kézre rákerült a kesztyű és az összes szereplő, Zsuzsa néni alkotós asztalain vígan készültek az ujjbábok és hímzett kesztyűk is.
Üzenet a gyerekeknek: Köszönjük Kedveskék! Magdi néni (és a könyvtáros nénik) szívét nagyon megmelengettétek!
