Borbála napja Tatabányán és más bányásztelepüléseken a bányászok védőszentjére, Szent Borbálára emlékező ünnep. Borbála a hagyomány szerint a 3. században élt keresztény vértanú, a tizennégy segítőszent egyike, akit a bányászok, kohászok, tüzérek és az építészek patrónusaként tisztelnek. Bár történeti hitelessége vitatott, kultusza a 9. századtól terjedt el, a késő középkorban vált igazán népszerűvé, és bár 1969-ben kikerült a római naptárból, tisztelete tovább él.
Legendájában apja, Dioscurus egy toronyba zárva nevelte, ám Borbála megismerte a kereszténységet. Hitvallása miatt üldözték, csodák védték a kínzásoktól, végül mégis halálra ítélték. Apja fejezte le, akit hazafelé villám sújtott. Sírja zarándokhellyé vált, alakjához pedig gazdag néphagyomány kötődött.
Borbála napján számos jóslás és babona élt. A legismertebb a Borbála-ág: ha a vízbe tett cseresznye- vagy barackág karácsonyra kivirágzik, a lány hamarosan férjhez megy; egyes vidékeken a rügyek száma a következő évi termést jelezte. Egy különös férjjósló szokás szerint a lányok trágyadombra álltak, és a malac röfögéséből következtettek a házasság időpontjára és a jövendőbeli korára.
A naphoz számos tiltás is kapcsolódott. A nőknek nem volt szabad varrniuk, mert „bevarrhatják a tyúkok fenekét”, nem söpörhettek, nem adhattak kölcsön, és tüzet is csak a férfiak gyújthattak. Ajánlott volt viszont a bontó jellegű munka, például a tollfosztás vagy a borfejtés. Úgy tartották, hogy a boszorkányok ilyenkor próbálnak ruhadarabokat megszerezni rontás céljából, ezért tilos volt mosni, teregetni, s a seprűt is el kellett zárni.
A bányásztelepüléseken Borbála napján ünnepségeket tartanak a bányászok tiszteletére, és ilyenkor adják át a városok legjelentősebb kitüntetéseit is.
