Az autizmus spektrumzavar megértése és elfogadása közös társadalmi felelősségünk. Ennek támogatására könyvajánlót állítottunk össze, amely segít eligazodni a témában mind a szakemberek, mind a szülők és az érdeklődők számára.
Válogatásunkban olyan kiadványok szerepelnek, amelyek bemutatják az autizmus sokszínűségét, gyakorlati tanácsokat nyújtanak a mindennapokhoz, valamint hozzájárulnak az empátia és az elfogadás erősítéséhez.
Fedezze fel ajánlónkat, és találja meg azokat a könyveket, amelyek támogatást és új nézőpontokat kínálnak!
(moly.hu)
B 34
Kristine Barnett: A szikra
Budapest : Európa, 2020
Kristine Barnett fiának IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és két hét alatt egyedül megtanulta a függvénytant. Jacob kilencévesen fogott hozzá egy olyan eredeti asztrofizikai teória kidolgozásához, amelyért szakértők szerint egyszer Nobel-díjat kaphat, tizenkét esztendősen pedig már fizetésért végzett kvantumfizikai kutatásokat. Történetét azonban az teszi még inkább figyelemre méltóvá, hogy Jake rendkívüli elméje kis híján az autizmus ködébe veszett. Kétévesen, amikor állapotát diagnosztizálták, az édesanyjának azt mondták, ez a gyerek talán soha nem lesz képes önállóan bekötni a cipőjét.
„A szikra” egy édesanya különleges visszaemlékezése. Miután Jake-et otthon és a fejlesztő óvodában olyan „szakértők” vették körül, akik a legalapvetőbb készségekre próbáltak összpontosítani, és korlátozni igyekeztek mindabban, ami elvonta ezektől a figyelmét – a csillagok, a falon mozgó árnyékok, a skótkockás kanapéhuzat tanulmányozásában –, Jake szellemileg egyáltalán nem haladt előre. Kristine érezte, hogy változtatnia kell ezen. A szakemberek és a férje, Michael helyett a saját ösztöneire hallgatott, kivette Jake-et a fejlesztő óvodából, és hozzálátott, hogy maga készítse föl az óvodai nagycsoportra.
A házuk garázsában vezetett családi napközi tapasztalataira támaszkodva eltökélten fáradozott a Jacobban észrevett „szikra” – a szenvedélyes érdeklődés – lángra lobbantásán. Úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni. Ez az alapelv, valamint a játékok és normális gyermekkori élmények (labdázás, kirándulás, kerti sütés) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t a hihetetlen akadályok leküzdésében.
Barnették nem voltak jómódúak, és az anyagi gondok mellett Kristine-nek saját súlyos egészségügyi problémáival is szembe kellett néznie. Kristine és Michael kitartó munkával, Jake meg két öccse iránti elszánt odaadással, valamint a rokonok, ismerősök összefogásába vetett rendíthetetlen hittel mégis minden várakozást felülmúló eredményeket értek el. „A szikra” drámai, gondolatébresztő, szemléletformáló elbeszélés a félelmetes nehézségekkel szembeszálló szeretet és bátorság erejéről, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha megtanuljuk, hogyan aknázzuk ki maradéktalanul a minden gyermekben, valamennyiünkben ténylegesen rejtőző képességeket.
(moly.hu)
D 82
D8rka: Te nem lehetsz autista
Budapest : Könyv Guru, 2023
A könyvről
Ajánljuk ezt a könyvet azoknak, akik:
– az autizmust értelmi fogyatékosságnak gondolják;
– száz százalékig biztosak abban, hogy gond nélkül felismernek egy autizmus-spektrumzavarral élő embert;
– szeretnének egy kicsit többet megtudni erről a furcsa világról.
(moly.hu)
K 11
Kákonyi Lucia: Diagnózis BNO: F84.50
Budapest : Parnasszus Könyvek + Tipp-Cult Kft., cop. 2024
Semmi köntörfalazás. Semmi mellébeszélés. A novellaszerzőként már sikeres Kákonyi Lucia könyörtelen éleslátással mesél arról, hogyan változtatja meg maga körül a családot egy autista gyermek. Mert akár akarják a szülők, akár nem, egy idő múlva minden a spektrumzavarral élő, már-már riasztóan zseniális Palkóról szól, aki kortársai szemében selejt, dilis, a tanárok meg rendre úgy vélik, nincs mit tenni, nem való a többi közé. De hol végezze el az iskoláit? A regény egy édesanya vallomása küzdelmeikről, hogy fiuk boldogulni tudjon a számára idegen világban, megtalálja önmagát ott, ahol a gépek, az elektromos áramkörök kiszámíthatóbbak, mint az emberek a maguk örökké változó igényeikkel.
(moly.hu)
K 52
Z. Kiss Adrienn: Különleges testvérek
[Budapest] : Kiss Adrienn, Z., 2020
„Az autizmussal élő gyermek különleges színt, új kihívásokat hoz egy család életébe. Ezúttal a reflektorfény az érintett családokban nevelkedő testvérgyerekek helyzetére, a testvérek közt kibontakozó, életre szóló véd- és dacszövetségre irányul. Különleges fókuszú könyvet tart a kezében az olvasó, amely egy kisgyerek szemszögéből kalauzul végig minket a család mindennapjain, mégis rengeteget mutat meg és ad az elfogadásból, amire a felnőttek világában is oly nagy szükség van! Ajánlom szeretettel minden különleges szuperhőst nevelő szülőnek, pedagógusnak és minden kisgyereknek!”
Deliága Éva gyermekpszichológus
(moly.hu)
K 52
Z. Kiss Adrienn: Varázslatos Dorombia (Dorombia 1.)
[Budapest] : [Z. Kiss A.], 2023
Varázslatos Dorombiában olyan különlegesek és sokszínűek a cicák, mint a mezőn a vadvirágok. A történet főszereplői bár egy napon születtek, mégis nagyon különbözőek. Van, akinek hallókészüléke, másnak szemüvege van, és olyan cica is él Dorombiában, akin bár nem látszik, de autizmussal él. Egy varázslat következtében azonban, egy napon, minden gyermek egyformává válik. Hogy milyen hatással lesz ez a hétköznapokra? Könnyebb vagy nehezebb lesz a cicák élete ebben az új helyzetben? Szükséges-e mindenkinek ugyanolyannak lennie? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a könyv lapjain.
(moly.hu)
P 28
Pápai Ildikó: Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel
[Budapest] : Trivium, cop. 2019
Mindannyian egy tervezhető, tartalmas és kiegyensúlyozott életre vágyunk. Szeretetre, elfogadásra és sikerre. Valamire, amivel nyomot hagyunk a világban.
De mi történik akkor, ha a sors olyan feladatot oszt rád, aminek nem bírod el a súlyát, úgy érzed, nem érdemelted meg, és nem érted, mit kezdhetnél vele? Talán épp egy autista gyerekkel.
Nyolc éves volt, amikor elkezdtem leírni a történetét. Születési számom 8 a numerológiában, azaz önmagamat meghaladva szolgáljam a világot. Ha a 8-as számot lefekteted, akkor az önmagába visszatérő folyamatot jelképez.
Ebben a végtelen körforgásban a gyerek 18 éves lett, autizmusa nem múlt el, pedig szentül hittem, hogy ezt a „hibát” ÉN kijavítom.
De létezik-e kiszabott sors, életfeladat, vajon tényleg azt kapjuk, amit képesek vagyunk megoldani?
Ez a történet azokról a megküzdési stratégiákról, válságokról, anyai-és női önmeghatározásokról szól, ami velünk történt, de talán meg sem történt volna a kód nélkül. Mert az autizmusnak száma is van: F84.0, ami lehetne az Univerzum egy csillagának a neve is, de valójában egy Galaxisé. Az ott élők látszólag olyanok,
mint te, csak épp az átlagostól mindenben eltérő mentális működésük folytán, mindazt, amit mi igyekszünk elmaszatolni, azt ők kertelés nélkül az arcunkba tolják.
Az elmúlt 18 évben Gergő megtanított az ő szűrőjén keresztül látni a világot, ahol minden okoskodás ellenére egyetlen megoldás létezik: a szeretet.
(moly.hu)
Sz 46
Szegleti Gabriella - Vibók Ildi: Ha tényleg tudni akarod…
[Budapest] : Kulcslyuk K., 2023
ADHD, autizmus spektrum zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, tik zavar… Szavak, melyeket gyakran frusztrált sóhajok és szemforgatások kísérnek, mert a külvilág sokszor csupán annyit lát, hogy az ilyen gyerekekkel MINDIG CSAK A BAJ VAN!
Izegnek-mozognak, nem tudnak nyugton maradni, vagy éppen bosszantóan akadékoskodnak, totojáznak, elkésnek, elrontják, elfelejtik, eltévesztik, összekeverik, és egészen egyszerűen nem boldogulnak vele… Hogy mivel? Hát a hétköznapi feladatokkal, amelyek nekik gyakran igazi kihívást jelentenek.
Közben azonban tele vannak jó szándékkal, és azok a dolgok, amelyek kívülről nézve olyan idegesítőnek és lehetetlennek tűnnek, belülről egészen máshogy festenek. Ha egyszer megnéznénk az ő szemükkel a világot, utána őket is másképpen látnánk. De hiszen megnézhetjük – ebben a könyvben!
Egyik legtehetségesebb magyar gyerekkönyvírónk, a kétszeres Hubby-díjas Vibók Ildi a Bethesda Gyermekkórház vezető pszichológusának, Szegleti Gabriellának a segítségével bújt e különleges gyerekek bőrébe, hogy valódi empátiával és melegszívű humorral mutassa meg sajátos világukat.
A szerzők meggyőződése szerint a neurodiverzitás, vagyis az idegrendszer működésének különböző, sokszínű volta nem átkot, hanem értéket jelent. Ám ahhoz, hogy ezt az értéket képesek legyünk megfelelően óvni és ápolni, értenünk kell, hogy mivel állunk szemben.
E könyv elsődleges célja, hogy a megértést segítse, mind az érintett gyerekek, mind neurotipikus társaik, a szülők és a pedagógusok körében – mert a megértéssel együtt jár a nagyobb empátia és türelem is, hogy a gyerekeknek kevesebbet kelljen szenvedniük különbözőségük miatt, s erősségeik kibontakozhassanak.
(moly.hu)
T 50
Harry Thompson - Danielle Jata-Hall: Nem fejjel lefelévagyok, hanem lábbal fölfelé
[Szentendre] : Geobook Hungary, cop. 2025
PDA, azaz kóros elváráskerülés.
Főként – de nem kizárólag! – az autista gyerekek szülei hallják gyermekük kapcsán ezt a nemrég használatba került kifejezést.
A könyvecskében egy PDA-s gyerek írja le saját megéléseit erről az állapotról. Mit jelent, hogyan kezelhető a hétköznapokban, hol vannak a félreértések gyerek és szülő között, stb.
Közérthetően, nagyon átélhetően olvashatjuk a gyerek belső monológjait, részt vehetünk a szülő küzdelmeiben, az érthetetlen ellenállásokkal szembeni napi megküzdésben.
A kiválóan illusztrált kötet végére érve meg fogjuk érteni a PDA-t.
(moly.hu)
370 B 73
Olga Bogdashina: Az autizmus érzékelésvilágának felfedezése (Hogyan legyek legjobb szülő? 1.)
Geobook, Szentendre, 2021
Bogdashina harmadik magyarul megjelent könyvében a saját tapasztalataiból válogatott történeteivel és azok elemzésével a családok és közösségek nyugalmát a szülők és más segítők szemléletének finomításával próbálja elérni.
A szerző a szakmai és szülői elkötelezettségével az autizmussal élő emberek ingerfeldolgozási nehézségeinek árnyalatait tanítja az olvasónak. Mindenki számára érthetően írja le az autizmus állapotát belülről, mintha a bőrükbe bújna.
Így segít átélni a segítő szülők, a szakemberek és az érintettek félelmeit, tehetetlenségét. A gyakran emlegetett kölcsönös megértés nehézségeiből eredő problémák felismerésére és megoldására, a túlterhelés elkerülésére ad kapaszkodókat erősítve a hidat az „átlagos világunk”, az általunk teremtett zűrzavarban nehezen tájékozódó gyermekeink és klienseink között.
(moly.hu)
370 P 91
Barry M. Prizant ·-Tom Fields-Meyer: Egyedien emberi
Hórusz, 2023
Az autizmus terápiák általában arra összpontosítanak, hogy megszabadítsák az egyéneket az „autista” tünetektől, mint például a szociális interakció nehézségei, a kommunikációs problémák, az érzékszervi kihívások és az ismétlődő viselkedési minták.
Dr. Barry M. Prizant most egy új és lenyűgöző paradigmát kínál: az autizmus legsikeresebb megközelítései nem a tünetek megszüntetésére fókuszálnak, hanem inkább arra törekednek, hogy megértsék az egyén tapasztalatait és a viselkedés hátterét.
Dr. Prizant ahelyett, hogy a patológia jeleiként minősítené az „autista” viselkedést, egy sor stratégia részének tekinti, amelyek segítenek megbirkózni a kaotikusnak és elsöprőnek tűnő világgal. Ahelyett, hogy megfékezné ezeket a viselkedés formákat, a meglévő képességek fejlesztésére és erősségeire épít, és olyan támogatást kínál, amely szociálisan elfogadhatóbb viselkedéshez és jobb életminőséghez vezet.
Ez a kiadvány Dr. Prizant ötvenéves pályafutásának inspirációkat és gyakorlati tanácsokat közvetítő összegzése.
Emberséges megközelítése és bölcsessége megnyugtatólag hat az autista, és bármilyen más megnyilvánulásokkal élő gyerekek szüleinek és gondozóiknak: a gyermekeik valóban különlegesek.
Dr. Barry M. Prizant PhD, CCC-SLP, a világ legelismertebb autizmussal foglalkozó szaktekintélyei közé tartozik. Ötvenéves kutatói és nemzetközi tanácsadói tapasztalattal a Brown Egyetem adjuntusa. Négy könyve, több mint 140 cikke és írása jelent meg világszerte.
(tudáskönyvkuckó.hu)
373 S 84
Speirs, Fiona - Draper, Elaine:Ö.T.V.E.N
[Budapest] : Geobook, cop. 2024
Tantárgy, Tananyag, Oktatási segédeszköz, Munkafüzet – MINDEZ EGYBEN!
A Program tartalmazza a tantárgy – önismeret, társas viselkedés és egészségnevelés – tartalmilag és mennyiségileg az autizmusra adaptált tananyagát, valamint az anyag elsajátításának cél- és feladatrendszerét, javasolt kiegészítő forrásokkal, eszközökkel.
A Program az oktató és terápiás munka megkönnyítésére módszertani kézikönyvként is használható, mert az autizmussal kapcsolatos ismeretek, az autizmussal élő tanulók sérülés specifikus oktatásának elméleti és gyakorlati tudnivalói is helyet kaptak benne.
A Program kiválóan alkalmazható nem csak autizmussal élők, hanem minden olyan ember számára, akiknek problémát jelent a szociális beilleszkedés, az önálló életvitel megszervezése.
(moly.hu)
613 E 97
Kirsti Evans: Apa más
Geobook Hungary, Budapest, 2021
„Apa valahogy más. Mérges lesz, ha csak egy percet is késünk a vacsoráról, a zajos családi találkozók feldühítik és nagyon szeret buszokról beszélgetni. Mindig időben ott van értünk az iskolánál, órákon át segít a házi feladatban és rengeteg dolgot tud az autómotorokról, ami már többször jól jött, amikor éppen lerobbant az autó egy-egy kiránduláson…”
Zsófi képregényszerűen megírt naplójából kiderülnek az Aspergeres szülővel való együttélés nehézségei, de szépségei is. Megoldásokat kapunk a különböző stresszes helyzetekre, a mindennapok problémáira.
A kötetet elsősorban érintett fiatal olvasóknak ajánljuk, hogy olvasás közben ők is felismerjék és elfogadják:
Teljesen rendben van, ha apa valahogy más!
(moly.hu)
616 A 97
Temple Grandin - Carol Stock Kranowitz - Tony Attwood - Carol Gray: Autizmus karantén idején
Geobook Hungary, Szentendre, 2020
A COVID-19 világjárvány okozta karantén mindanniunk életét megváltoztatta. Bezárt az iskola, az otthonmaradáson túl az otthoni oktatás új fajta kihívásával is meg kellett küzdenünk. Szülőknek, oktatóknak, autizmussal élőkkel foglalkozó szakembereknek egyaránt.
Kötetünk a világon elismert 34 szakértő leghasznosabb tapasztalatait és tanácsait adja közre karantén idejére.
(moly.hu)
616 B 77
Victoria M. Boone: Autizmussal élő gyermekek pozitív szemléletű nevelése
Alexandra, Pécs, 2021
Az autista gyermek nevelése óriási kihívást jelent a szülő számára. Mivel esetükben a hétköznapi feladatok is komoly nehézséget okoznak, sokszor úgy érezhetjük, hogy nem teszünk meg mindent gyermekünk optimális fejlődéséért. Az Autista gyermekek pozitív szemléletű nevelésében a szerző tudományosan bizonyított módszereket gyűjtött össze, amelyek mindennapos alkalmazásával gyermekünkben kialakulhatnak a teljes élethez szükséges alapvető készségek.
A szerző, Victoria M. Boone okleveles viselkedéselemző hatékony eszközei segítségével saját viselkedésváltoztató tervet dolgozhatunk ki, amellyel erősíthetjük gyermekünk pozitív viselkedésmintáit, és visszaszoríthatjuk a nem kívánt, problémás viselkedést.
Az alkalmazott viselkedéselemzés (ABA) alapelveit használva olyan pozitív szemléletű és erősségekre építő stratégiákkal támogathatjuk gyermekünket, amelyek segítségével nem pusztán elérheti a számára kitűzött célokat, de túl is szárnyalhatja.
Az ABA-stratégiák egyszerű, könnyen érthető bemutatása: pozitív, illetve negatív megerősítés alkalmazása, komplex viselkedés tanítása, társas készségek gyakorlása, a gondozók koordinálása
Valós példákon keresztül mutatjuk be az egyes technikákat, hogy világossá váljon, hogyan kapcsolódnak ezek az új képességek és stratégiák azokhoz a hétköznapi helyzetekhez, amelyekkel a család szembenéz
Segítség a viselkedésváltoztatási terv kialakításában: az ABA jól bevált technikáin alapuló terv a gyermek egyéni igényeinek megfelelően alakítható ki
Victoria M. Boone okleveles viselkedéselemző és viselkedésváltoztatási tanácsadó. Az alkalmazott viselkedéselemzéssel foglalkozó Hamilton Center alapítója és klinikai igazgatója. A szakember munkája során arra törekszik, hogy lépésről lépésre javítson a páciensei életminőségén. Szabadidejében az alkalmazott viselkedéselemzés iránt elkötelezett hallgatókkal konzultál, szakmai workshopokat szervez, és szülőknek tart gyakorlati foglalkozásokat.
616 E 31
Bundschuh Gabriella (szerk.): Egymásra hangolva
[Tata] : Peron Tehetségközpont, 2021
Érzékenyítő programok az oktatási intézményekben dolgozók és tanulók számára az autisták megértéséért, elfogadásáért.
[Multimédia] [DVD lemez]
(moly.hu)
616 K 52
Z. Kiss Adrienn: Leszek én a hangod…
Geobook Hungary, Szentendre, 2020
Ahogy nem egyforma a bőrszínünk,a testmagasságunk vagy a hangunk színe,épp úgy az emberi idegrendszer működésére is a sokszínűség jellemző: ez a neurodiverzitás. Az idegrendszeri működésnek vannak gyakoribb és ritkább változatai. A ritkább verziók képviselői- így az autista emberek is – az átlagos idegrendszeri működéssel bírótól (a neurotipikusoktól) ugyan sok tekintetben eltérnek,de a biztonságos,boldog életre vonatkozó igényünk szempontjából mindannyian egyformák vagyunk.
Z.Kiss Adrienn családi történeteket oszt meg velünk,miközben egy nagyon modern szemlélet hírnöke: bár nem tagadja, hogy a hétköznapok sok megoldandó feladatot adnak egy olyan családban,ahol az együttélést a többféle idegrendszeri működésből adódó eltérő igények összehangolása határozza meg,mégis hitelesen hordozza azt az üzenetet,hogy az elfogadás harmóniát teremt. Az ide vezető út nem az autista családtag megváltoztatása,hanem a család minden tagjának a lehetőségeihez mért alkalmazkodása.
(moly.hu)
616 L 76
Lohonyai Dóra: Csapások és szárnycsapások
Magánkiadás, 2021
Ez a könyv egy édesanyának és három gyermekének első tizenhárom évéről szól az autizmussal. Őszinte, igaz történet arról, hogyan várták a gyermekeiket, hogyan derült ki, hogy autisták, és hogyan tanultak meg együtt együtt élni ezzel. Egy személyes történet belső átalakulásról, emberi kételyekről, fájdalomról és megoldáskeresésről. Egy anya útja, amelyből sokak tanulhatnak és relativizálhatják saját nehézségeiket. Egyben két autista gyermek sorsa, amely révén egy picit megismerhetjük az autizmust. És végül egy kistesó ösvénye, akinek bár nehéz feladat adatott, mégis óriási lehetőség is egyben. Egy történet elfogadásról, szeretetről és újjászületésről, és arról, hogyan tudjuk megtalálni a boldogságot rendhagyó és nehezített körülmények között. A könyvben felváltva szólal meg az édesanya és a három gyermek. A két autista gyerek szemüvegén keresztül az olvasó belepillanthat, milyen az élet más szemmel. A legkisebb gyermek nézőpontja pedig szemlélteti, hogyan látja a világot egy kistestvér ilyen helyzetben. Ma már minden 100. ember autista. Ez azt jelenti, hogy a kedves Olvasó is ismer legalább egyet, csak nem biztos, hogy tud róla. Az autizmust nem lehet eltüntetni, meg kell tanulnunk együttműködni vele. Ez a könyv ehhez szeretne segítséget adni. „Több évnyi düh, fájdalom és kitaszítottságérzés tanított meg rá, hogy az együttérzéshez, majd az elfogadáshoz csak az értésen keresztül vezet az út. Hiszen nekem kell előbb megértenem, miért nem értenek minket az emberek, és együttéreznem azokkal, akik nem tudnak velem. A változást mindig magunkkal kell kezdenünk. És végül megtanultam kívülről ránézni az életünkre, ami a nehéz pillanatokban különösen segít. Ilyenkor még mulatságosnak is tűnik a mi kis különleges életünk.”
(moly.hu)
616 N 83
Ellen Notbohm - Veronica Zysk: Ezeregy nagyszerű ötlet autizmussal élő vagy Asperger-szindrómás gyerekek neveléséhez és tanításához
Akadémiai, Budapest, 2016
Soha ne feledjük, hogy amilyen most a szülő attitűdje a gyerek felé, olyan lesz később a gyermek attitűdje önmaga felé. Mindannak a fókuszában, amit a gyermek számára biztosítunk, az egészséges szociális-emocionális énkép kialakítása áll. Ennek híján semmilyen terápia vagy nevelés sem fog segíteni. Lássuk meg benne azt a rátermett, érdekes, produktív és értékes felnőttet, aki – minden okunk megvan arra, hogy elhiggyük – lesz belőle. És őrizzük meg magunkban ezt a képet, mert a mi szemünkön keresztül ő is ezt fogja látni. Aki lát, az hisz, és aki hisz, az meg is valósít.
Az angol kötetről írták
„Zseniális, megfontolandó tanácsok, melyeket mind a szülők, mind az oktatók gyorsan és egyszerűen használhatnak.” (Temple Grandin, PhD, autizmus-szakértő, a Képekben gondolkodom c. könyv szerzője
„Lenyűgözött az ötletek sokfélesége és minősége, javaslom a szülőknek, hogy olvassák el és alkalmazzák ezeket. Sok remek ötletet tanultam én is!” (Tony Attwood, PhD, a Különös gyermekek, valamint Az Asperger-szindróma c. könyvek szerzője).
(moly.hu)
616 N 83
Ellen Notbohm: Tíz dolog – amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál
Autisták Országos Szövetsége, 2009
„Nem tagadom, hosszú út áll még azelőtt, aki most teszi meg az első lépéseket az autizmus világában. Hosszú, ismeretlen útra pedig sohasem indulunk útikönyv nélkül. Ez a könyv iránytű lehet olyan kereszteződésekben, ahová valószínűleg meg fogtok érkezni, de a könyv segítségével könnyebb lesz tájékozódni. Az út kevésbé lesz ismeretlen, így kevésbé lesz ijesztő.” – írja a Szerző.
Valóban, a könyv beavat abba, hogyan viszonyuljunk az autizmussal élő gyermekekhez, és megértésükkel hogyan tegyük könnyebbé az ő, és a mi életünket egyaránt.
(moly.hu)
616 P 42
Pataki Panka - Pataki Klára: Mondanám, de nem megy
Jezsuita, Budapest, 2022
Panka autista. Nem beszél, nem jönnek a szavak a segítségére. Csak ír. Valami csodával határos módon. Édesanyja és fordítója, Klára segíti mindenben. Ez a törékeny huszonöt éves lány, görcsös kezével, gyermeki tisztaságú szemével, megrázó, őszinte, kendőzetlen gondolataival belül van önmagában, de mindent lát odakint. Szétfeszíti a közlés vágya, és tehetetlen. Fogják a kényszerei. Még. De már nem annyira, mint évekkel ezelőtt. Hangyaszorgalommal és cseppkövek kitartásával bontogatja a burkait. A könnyebbség kedvéért mindig nyomtatott nagy betűkkel ír. Mindenről. Amit megél, amit gondol. Olyasmiről, amiről mi nem tudunk. S most beavat az ő világába.
(moly.hu)
616 Sz 75
Szigethi Zsófia: Láthatatlan akadályok
Kulcslyuk, Budapest, 2025
E hiánypótló ismeretterjesztő könyv azoknak a szülőknek szól, akik szeretnék jobban megérteni és támogatni autista vagy ADHD-s gyermeküket. Pedagógusoknak, segítő szakembereknek, akik eltérő idegrendszeri működésű gyerekekkel és felnőttekkel is foglalkoznak, és gyakorlati megoldásokat keresnek. Valamint mindazoknak, aki nyitott szívvel megismernék a neurodiverzitás kihívásait és szépségeit.
Olvasmányos stílusban, mégis tudományos alapossággal mutatja be, mit jelent neurodiverz emberként élni egy neurotipikusokra szabott világban, amely tele van láthatatlan, de nagyon is érezhető akadályokkal. Érzékletesen világítja meg a szokatlan viselkedések mögötti okokat, és kipróbált stratégiákat kínál a mindennapi kihívások kezelésére. A diagnosztikától az akadálymentesítésig, a jutalmazási rendszerektől a társas készségek fejlesztéséig minden lényeges témát érint – kutatásokkal és gyakorlati példákkal alátámasztva. Külön fejezet foglalkozik az AuDHD-val, vagyis az autizmus és ADHD együttes előfordulásával, segítve az összetett igények megértését is.
A Láthatatlan akadályok nemcsak hasznos tudást ad, hanem új nézőpontot is. Átélhetővé teszi, min megy keresztül egy autista vagy ADHD-s ember, miközben a külvilág talán csak annyit lát belőle, hogy „furcsán viselkedik”. Ezáltal elmélyíti az empátiánkat, és kijelöli a valóban hatékony támogatás irányait, hogy az érintettek eredményesebben boldogulhassanak a mindennapokban, és jobban érezhessék magukat a bőrükben. Így a környezetük élete is könnyebbé válhat.
(moly.hu)
616 T 82
Clara Törnvall: Autisták
Európa, Budapest, 2024
Az 1980-as évekig az autizmust főként a fiúknál előforduló állapotnak tekintették, és még napjainkban is inkább ritkaságnak számít, hogy lányokat és nőket diagnosztizálnak autistaként. Clara Törnvall mindig is másnak érezte magát, szorongott, tizennyolc éves korától terapeutákhoz járt, antidepresszánsokat és különböző nyugtatókat szedett, miközben rengeteg könyvet és cikket olvasott a mentális betegségekről. Egy hétvégére beutalták egy pszichiátriai klinikára, de ez sem segített. Hosszú évek teltek el, mire végre igazi segítséget kapott, amikor egy pszichiáter közölte vele: autista.
Az Autisták című könyvben a saját, legszemélyesebb élményein keresztül, életszerű, mindennapi példákkal mutatja meg, milyen autizmussal élni még egy olyan elfogadó társadalomban is, mint a svéd, és milyen súlyos kihívásokat jelent a legtöbb ember számára szinte észrevehetetlenül egyszerűnek tűnő feladatok elvégzése. Másrészt az elmúlt évszázadok művészeti alkotásai, festmények, szobrok, irodalmi művek értő elemzésén keresztül igazolja, hogy az autizmus a legkevésbé sem újkeletű és nem csak férfiakra korlátozódik. Továbbá arra is kitér, hogy véleménye szerint milyen alapvető társadalmi változásokra lenne szükség ahhoz, hogy az autisták teljes életet élhessenek, teljes jogú tagjai lehessenek szűkebb és tágabb közösségüknek.
(moly.hu)
616 V 95
Fred R. Volkmar - Lisa A. Wiesner: Az autizmus kézikönyve
Autisták Országos Szövetsége, 2013
Szakszerű válaszok a mindennapok kérdéseire az autizmussal kapcsolatban.
Az autizmus elméleti és gyakorlati kérdéseinek átfogó ismertetését írták meg a Szerzők kifejezetten azzal a szándékkal, hogy az érintett szülők, családtagok és nem utolsó sorban pedagógusok számára adjanak fogódzót a mindennapi problémák megoldásában. A kötetben közérthetően és könnyen áttekinthetően szólnak az autizmusról a fogalom meghatározásától a diagnózison keresztül az esetleges gyógyszeres kezelésig mindenről, ami az érintettek számára fontos lehet, így például:
– az autizmus és a kapcsolódó autizmus spektrumzavarok, mint pl. az Asperger-szindróma háttere
– megbízható szűrési feltételek autizmusra
– gyakorlati információk a kiegészítő és alternatív terápiákról
– tanácsok a helyes oktatási programok kialakításához
– életkorspecifikus problémák kezelése
(moly.hu)
641 C 25
Pamela J. Compart · Dana Laake: Az ADHD & az autizmus gyerekbarát szakácskönyve
Magánkiadás, 2023
Az ADHD-s és autista gyermekek kezelése során még ma is viszonylag kevés figyelmet szentelnek a táplálkozásnak, holott számos tünet összefügghet a tápanyaghiánnyal, a tápanyagcsere zavaraival, a helytelen táplálkozással, egyes élelmiszerek negatív hatásaival, valamint emésztési és felszívódási problémákkal. Épp ezért sok esetben rendkívül jó eredményeket lehet elérni egy-egy speciális diétával. Olykor ugrásszerű, látványos javulást, máskor lassabb és kevésbé egyértelmű eredményeket – ám gyakran a diéta elhagyásakor ötlenek szembe a különbségek. Az optimális táplálkozás minden ember egészsége szempontjából kulcskérdés – hogyne lenne akkor az az ADHD-s és autista gyermekek esetében is.
Természetesen nem létezik általánosan követendő étrend – akkor sem, ha két embernek ugyanolyan tünetei vannak, vagy ugyanolyan diagnózissal rendelkeznek. A diétát mindig a gyermekre kell szabni. Adott kritériumok alapján megállapítandó, hogy esetében melyik étrend lehet hasznos, és azután ellenőrizni, hogy csakugyan tapasztaljuk-e a kívánt előnyöket, megéri-e folytatni a diétát, vagy változtatni szükséges.
A kötet az alábbi diétákkal foglalkozik: Feingold- és FAILSAFE-diéták: alacsony szalicilát- és fenoltartalmú diéták; a specifikus szénhidrát- és a GAPS-diéta; élesztőmentes diéta; alacsony oxoláttartamú diéta; gyulladáscsökkentő diéta; FODMAP-diéta; rotációs diéták. A gyermekorvos és orvos-dietetikus szerzők részletesen bemutatják, hogyan és miért működnek ezek az étrendek, alaposan elemzik a speciális összetevőket, és széleskörű forrás- és hivatkozásjegyzéket is nyújtanak azok számára, akik egy-egy témában tovább kutatnának.
Az egyik legnagyobb kihívás, hogy sok érintett gyermek csak bizonyos ételeket hajlandó elfogyasztani – gyakran épp azokat, amelyek negatív hatással vannak a fejlődésükre, viselkedésükre és iskolai teljesítményükre. A könyv erre a problémára is kreatív megoldást kínál: bemutatja, hogy a trójai faló technikával hogyan tudjuk a szükséges tápanyagokat tartalmazó új élelmiszereket kis mennyiségben elrejteni a gyermek által elfogadott ételekben. A mennyiséget aztán lassan növelhetjük.
A kötet több mint 150 – ADHD-s és autista gyerekeknél bevált – receptet tartalmaz, amelyek megfelelnek a különböző speciális diétáknak. A korlátozások ellenére igazi finomságok közül válogathatunk, beleértve a leveseket, főtételeket és egytálételeket, a zöldségeket és salátákat, a desszerteket, turmixokat, sőt, még a kenyeret is. A repertoár a gyors és egyszerű fogásoktól az ínyencségekig terjed, a különböző ízlések és családon belül élelmiszer-intoleranciák figyelembevételével.
A kötet angol nyelvű eredetije évek óta óriási népszerűségnek örvend, több száz olvasói vélemény alapján 4.5 pontos értékelést kapott az Amazonon. Tartalmát ráadásul időről időre frissítik, bővítik, a legaktuálisabb kutatási eredmények és empirikus tapasztalatok alapján – a magyar fordítás a legújabb, 3. kiadás alapján készült. Ebben a speciális étrendekkel kapcsolatos gyakori kérdésekre és kétségekre (valóban használnak-e annyit, hogy megérjék az idő- és pénzráfordítást, illetve elég egészségesek és biztonságosak-e) is részletesen és megnyugtatóan reflektálnak a szerzők.