Vékony szövedék – avagy a második fátyol címmel nyílt meg november 7-én Harmos Csilla és Fehér Tamás közös fotókiállítása a József Attila Könyvtár központi épületének galériáján.
Nász János ajánlotta az alkotópár műveit az érdeklődők figyelmébe. „Dharmabeszédében” kapcsolódott a képek mély mondanivalójához. Hogyan lehet MÁS-képen megélni ugyanazt, miért van szükség a művészetre? Talán mert kifejezésre ad lehetőséget, kapcsolatot teremt, társadalmi tükröt tart, értelmet ad és szépséget áraszt, gyógyít és felszabadít, játszani enged és tanít – hangsúlyozta, majd kifejtette mindegyiket.
– Segít értelmezni az életet, és abban is segít, hogy ne csak túléljünk, hanem élni is tudjunk, sőt felfedezni, megélni az életünk adta ajándékaink értékeit – tette hozzá. Szólt arról, hogy segít választ találni, kapcsolatot teremt a végtelennel, érzelmeket gyújt be, iránytű lehet. Értelmet adhat – talán nem a nagybetűs, végleges értelem formájában, hanem abban, hogy segít szebben, mélyebben és tudatosabban élni.
– A válaszok itt is fellelhetők Harmos Csilla és Fehér Tamás képeiben, mert ezek a képek multidimenzionálisan igen is létezők, folyamatos történések, és élnek, és ezeket nézve egy pillanat akárhány aspektusa bontakozhat ki saját fogadásunk által. Képeik megmutatják, újra értelmezik megismerési vágyódásunkat,a kristályos fénybe való visszavágyódásunk egyedi lehetőségeivel,úgy, ahogyan talán még sosem láttuk a káprázat mögötti valóságunk megfogható lényegét,vagy épp pont úgy, ahogy érezzük, csak nem tudtuk megfogalmazni.Ezek az alkotások, ugyan úgy segítenek nekünk megállni, visszanézni, elidőzni, kivesznek bennünk az elveszettségünkből és magunkhoz visszatérítenek, mint amikor az ember egyszerűen csak jelen van – mondta megnyitóbeszédében.
A fotók pedig egy hangos világból a csendbe, a saját csendünkbe vezetnek. Harmos Csilla négy tételen át vezet bennünket végig, s mutatja be Tatabányát is úgy, ahogy még nem sokan láttuk. Fények, árnyékok, bekúszó formák vezetnek a Belépés a látásba fotóin. Az Árnyék és emlékezésalkotásait nézve kinyílnak a dimenziók, kőkeresztek, feszületek mutatkoznak meg. A jelenlét rejtett formái alakokban, mozdulatokban vagy tükröződésekben jelzik az ember jelenlétét. A Csend és idő ismét visszatér kőkeresztekhez, kálváriákhoz, és utakhoz, amelyeken felülnézetből alig látszódik az ember.
Fehér Tamásképei mellett az aláírásként jegyzett szövegek kiabálnak. Rövid haiku versek, idézetek és saját gondolatok olvashatóak, amelyeket a fekete-fehér fotók ihlettek. Képein a pixelek néha elmosódva a semmibe visznek. Vagy messzire? Gyönyörűen kidolgozott fotóin visszatükröződünk. Csacsogva, elmélkedve, sírva, nevetve.
„Mert élnünk kell, harapnunk a napfényt, és fogyasztanunk magunkat, hogy érettek legyünk a halálra. Csakugyan a halál lenne az élet célja?” A csendes elmélkedések utolsó darabja pedig egyfajta feloldás, ventilálás. Az égrenéző fák képaláírása ugyanis: „Budapestől 57 km-re, csendes, nyugodt helyen üvöltés eladó!”
Na, ki veszi meg? Harmos Csilla és Fehér Tamás képei január 10-ig tekinthető meg a könyvtár galériáján.
Fotók: Raáb Zoltán
