Emberek – hagyomány, bölcsesség képeken

Tájak, arcok, tekintetek. Ráncok, amelyekről évtizedes bölcsesség árulkodik, szemek, amelyek még hetven-nyolcvan évesen is huncutul tudnak ragyogni, vagy megőszült halántékok, amelyek mögött a bölcsesség lakozik.
Fergeteges meseest 2025
Köszönjük, hogy velünk ünnepeltétek a Népmese Napját!
Fotókiállítás a Bánhidai Fiókkönyvtárban.

A KÉP SZÍN TÉR Fotóművészeti Műhely Egyesület Álom és valóság c.

Valóság a képkeretben
Különlegesen színes, változatos kiállítás nyílt meg a József Attila Könyvtárban Valóság a képkeretben címmel. Az alkotások között szerepel patchwork technika, fotók, rajzok. Színes a paletta, és a mondanivaló, amelyet a Komárom-Esztergom Vármegyei Adó és Vámigazgatóságban dolgozó amatőr alkotók vonultattak fel. 
Augusztus 29. – A Magyar Fotográfia Napja

Az első nyilvánosan bemutatott fénykép 1840.

Élménycunami mangával, kalanddal és kalligráfiával – ez volt az idei ifjúsági tábor a könyvtárban
A főszerepet idén a mangák, animék és képregények kapták, de az egészségmegőrzés, a kreatív alkotás és a játékos tanulás is fontos szerephez jutott.
Olvasás 101-ig!
Immár másodszor hirdettünk eredményt az új típusú olvasópályázatunk során, melyet a 2024-25-ös évadra „Olvasó-palántává” kereszteltünk.